EU-konform szeretetkonyha

Gyergyószentmiklós: Felújítják a rászorulók étkezdéjét. Az európai uniós előírásoknak megfelelően újítják fel nemsokára a katolikus egyház tulajdonában lévő, gyergyószentmiklósi Korona épületében működő szeretetkonyhát. „A tervrajzok már elkészültek, a szükséges építkezési engedélyeket is beszereztük” – számolt be a Krónikának Portik Hegyi Kelemen gyergyószentmiklósi főesperes-plébános, címzetes kanonok.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2007. január 16., 00:002007. január 16., 00:00

Portik közölte, a munkálatok amiatt váltak égetően sürgőssé, mert a jelenlegi konyha már nem felel meg az európai szabványoknak. A felújítási terveket ingyen készítette el Blénesi István és Éva; a mérnökházaspár ugyancsak bérmentve vállalta az engedélyek megszerzését is. Az átalakítás során mintegy húsz helyiségből álló konyhakomplexumot hoznak létre, amelyben külön tárolókat létesítenek a növényi, illetve állati eredetű élelmiszerek számára. Ezen kívül az előkészítési munkálatokhoz szükséges konyhai laboratóriumokat, ebédlőt, a személyzet számára öltözőt és mosdót építenek. A beruházás értékét százezer euróra becsülte Székely Levente, a főesperesi hivatal jogásza. A tervek kivitelezéséhez számítanak a helyi önkormányzat támogatására is, ám a testületnek előbb jóvá kell hagynia a költségvetést.
A szeretetkonyhát 1999 szeptemberében hozták létre az akkori főesperes-plébános, Hajdó István kezdeményezésére. Létrejöttekor mindössze háromhavi működéséhez szükséges anyagiak, illetve élelmiszer állt a rendelkezésükre. Az adakozó kedvű és segítőkész gyergyószentmiklósiaknak köszönhetően azóta is minden nap jutott egy-egy tál meleg étel valamennyi rászorulónak. A katolikus egyház továbbra is adományokból kívánja finanszírozni a szeretetkonyha fenntartását, sőt, az átalakítási munkálatok tekintélyes hányadát is. A konyha naponta közel száz hátrányos helyzetű, rászoruló embernek biztosít egy tál meleg ételt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható
2025. június 18., szerda

Nem kell megvárni, amíg szúr a szívünk – Kardiológus a rizikófaktorokról és a megelőzésről (VIDEÓ)

A vezető népbetegségnek számító szív-érrendszeri betegségek még mindig a legtöbb áldozatot szedik a romániai lakosság körében. Dr. Frigy Attila marosvásárhelyi kardiológus főorvossal készült videós riportunkban járjuk körül a témát.

Nem kell megvárni, amíg szúr a szívünk – Kardiológus a rizikófaktorokról és a megelőzésről (VIDEÓ)
2025. június 18., szerda

Már csaknem 300 ezer lej folyt be közösségi adakozásból a parajdiak és a háromszéki árvízkárosultak javára

Pontosan 291 273 lej folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és támogatott adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.

Már csaknem 300 ezer lej folyt be közösségi adakozásból a parajdiak és a háromszéki árvízkárosultak javára
2025. június 18., szerda

Nesze neked turistacsalogatás: norvég suhancok rongáltak

Három norvég turista kedd este megrongálta a Szamos folyó jobb partján létesített, nemrég átadott új sétányon lévő játszóteret Szatmárnémetiben. A 19 és 20 éves fiatalok több kültéri elemet széttörtek, egyes darabokat a folyóba dobtak.

Nesze neked turistacsalogatás: norvég suhancok rongáltak
2025. június 18., szerda

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin
2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön