Fotó: Tőkés László Sajtóirodája
A romániai elnökválasztás második fordulóján való részvételre, de a szavazólap érvénytelenítésére biztatta szimpatizánsait Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke csütörtökön, Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján.
2019. november 14., 12:012019. november 14., 12:01
2019. november 22., 10:582019. november 22., 10:58
Tőkés László úgy vélte:
A választások első fordulója előtt nemcsak a román pártok jelöltjeinek, de még az RMDSZ jelöltjének sem volt igazi üzenete a magyar választók felé – mondta.
Szerinte Kelemen Hunor beérte a „respekt” jelszóval, de nem hangoztatta a magyarság sérelmeit, mint például a magyar nyelvű orvosképzés elsorvasztását, az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatos provokációkat, valamint a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán ügyét. Tőkés László szerint emiatt éppen a magyar választók iránti tisztelet hiányzott az RMDSZ-elnök választási kampányából.
Az EMNT elnöke bírálta „az RMDSZ sikerpropagandáját”, és kijelentette: a 6,5 százalékos romániai magyarság elnökjelöltjének 4 százalékot megközelítő választási eredménye nem a magyar közösség erejét mutatja, hanem kizárólag az RMDSZ politikai pozícióját hivatott erősíteni.
Az RMDSZ a magyar választók „józan eszére” bízza, hogy kire szavaznak a romániai államfőválasztás második fordulójában, Kelemen Hunor elnök ugyanakkor a Krónikának elárulta: a hivatalban lévő elnök nevére üti majd a pecsétet.
A nagyváradi sajtótájékoztatón Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: valamennyi romániai parlamenti pártnak levelet küldtek, amelyben azt kérik, hogy a parlament fogadjon el ünnepi nyilatkozatot a romániai rendszerváltozást elindító temesvári népfelkelés 30. évfordulójára.
Az ügyvezető elnök megemlítette: az EMNT háromnapos temesvári rendezvénysorozattal készül megünnepelni az évfordulót. Szintén Temesváron tartják november 29-én a hatodik román–magyar konferenciát is, amelyen a Románián belüli román–magyar kapcsolatok elmúlt harminc évét kívánják áttekinteni.
Megemlítette: meglátása szerint az erdélyi magyarság ügyét nem szabad pártpolitikai kérdéssé alacsonyítani. Úgy kellene vele foglalkozni, mint a palesztin vagy az északír kérdéssel. Egyedül az autonómia biztosítja a közösség megmaradását, ezért az EMNT nem mond le az autonómiáért folytatott harcról – mondta a politikus.
Magyarországnak a XXI. században függetlenítenie kell magát. Nem kiválva, nem blokkosodnia, nem elszakadnia, hanem függetlenednie kell – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter a nemzeti ünnepen Nagyszalontán rendezett ünnepségen.
Közösen kell fellépniük az európai értékeket valló magyaroknak és románoknak a szélsőségesen nacionalista hangok megerősödésével szemben – figyelmeztettek a szónok az Aradon tartott március 15-i megemlékezésen.
Kolozsváron idén is több százan gyűltek össze, hogy méltón emlékezzenek meg nemzeti ünnepünkről. A megemlékezés nemcsak a történelem előtt tisztelgésről szólt, hanem a magyarság élő erejének kifejezése is volt.
Tűz ütött ki március 15-én, szombaton egy kolozsvári kollégiumban, amelynek következtében 130 személy önállóan elhagyta az épületet; személyi sérülés nem történt.
Kelemen Hunornak, az RMDSZ szövetségi elnökének politikai beszámolóját hallgatták meg a küldöttek Szövetségi Képviselők Tanácsának pénteki kolozsvári ülésén.
Cégektől lopott újrahasznosítható anyagokat egy nyolctagú marosvásárhelyi bűnbanda, az okozott kár 30 ezer euró. A rendőrök négy gyanúsítottat vettek őrizetbe.
Csak az tud igazán békét és biztonságot teremteni, aki nem csupán hisz nemzetében, hanem felelősséget is vállal azért – hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó pénteken, a Brassó megyei Bodolán rendezett ünnepségen.
Feltehetően a második világháborúból származó töltényeket találtak az Arad megyei Marocsicséren (Cicir) csütörtök délután.
Jelentős viharkárok keletkeztek csütörtök délután, kora este, amikor is helyenként száz kilométeres óránkénti sebességű szél sepert végig Arad megyén.
Saját költségükön újítottak fel egy Szeben megyei kisvasút-vonalszakaszt az Asociația Prietenii Mocăniței (Kisvasút-barátok Egyesülete) civil szervezet tagjai.
2 hozzászólás