Kálmán Attila elmondta, hat olyan örménymagyar család volt Erdélyben, amely főnemesi rangot kapott – a Karácsonyi, Kis, Pap, Markovics, Dániel és a Lukács család –, de közülük több napjainkra már kihalt. A Lukács család kapcsán elmesélte, hogy több ága is van, eredetileg nevük előtt az Erzsébetvárosi előnév szerepelt, csak azután változtatta meg az illető ág az előnevét Perényire, miután házasság révén bárói rangot kapott. A történész felvázolta, hogy a családnak több híres, a politikai életben is befolyásos, fontos szerepet betöltő tagja volt, így például

Ezen kívül az 1920-as években olyan szervezeteknek volt elnöke, mint a Páneurópai Unió vagy a Férfiliga a Női Választójog Érdekében; utóbbi kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a női egyenjogúság élharcosa volt, továbbá országgyűlési képviselőként is tevékenykedett.

Lukács György Perényi Marjorie-t vette feleség, és tulajdonképpen ez a házasság volt az, amely által három gyerekük bárói címet kapott. A csütörtöki előadás egyik „főszereplője”, Sándor a házaspár három fia közül az egyik, aki 1936-ban Anka Éva költőt, írót vette feleségül, s akivel együtt élete nagy részét Peruban, az Amazonas őserdejében élte le.

akik bár nem beszélnek magyarul, ám büszkék származásukra, és az elmúlt időszakban sokat tettek azért, hogy megismerjék, megértsék gyökereiket.

A résztvevők a két testvért egy-egy archív videóüzenetből ismerhették meg. Miklós felidézte a nagyszüleihez kapcsolódó emlékeit, azt, hogy nagymamája mindig keményen dolgozott, míg nagyapja – aki egyébként közel tíz nyelven beszélt – napjai nagy részét olvasással töltötte. Elmesélte, ma is emlékszik, hogy gyerekként testvérével nem értették őket, hiszen ők nem tudtak magyarul, illetve azt is, hogy a házaspár az Amazonas mentén, szinte remeteként élte életét. Mesélt apjáról is, aki fiatalon aranyat kereset, s bár nem volt egyetemi végzettsége, apjához hasonlóan nagyon sok nyelven beszélt, így negyvenéves kora után egy német cégnél futott be szép karriert, s érte el mindazt, amit maga és családja számára álmodott.

Testvére, Sándor Gábor, aki Ausztráliában szerzett doktori diplomát, elmesélte, hogy neki van magyar útlevele, és szeretné, ha majd a lányának is lenne, hiszen már felnőtt fejjel rájött magyar gyökerei fontosságára, s megtett mindent, hogy megértse a magyar, erdélyi, örmény szálak összefonódását, azt, hogy Erdélyben milyen különösen alakította a történelem az emberek életét.

A keresztényszocialista nézeteket valló szülők gyerekeként felnőtt, erős ferences szellemiségben nevelt nő 33 éves korában kezdett verseket írni, de csupán egyetlen kötete ismert, melyet még Peruba történt kivándorlásuk előtt írt, 1941-ben. Fia, illetve a dél-amerikai sajtó korabeli cikkei szerint később is írt, de csak prózát – háborús történeteket, legendákat egyiptomi istenekről (csak a családi emlékezetben maradtak fenn, nem kerültek kiadásra) –, verseket már nem.

Fia szerint Anka Éva kezdeti reményteljes költő-író karrierje ellenére azért nem publikált a későbbiekben, mert Dél-Amerikában már nem volt kinek magyarul írnia.

Az információgazdag előadást Kalamár György színművész és Forró-Bathó Eszter-Anna szavalatai színesítették.