Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalomként jegyezték be az EMNT-t

Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalomként volt kénytelen bejegyeztetni magát a bíróságon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), mert a bejegyzésről szóló tavaly novemberi határozat után valaki megelőzte a szervezetet a név lefoglalásával, és idő közben a kormány is megszigorította a névválasztás kritériumait. Ezt Toró T. Tibor az EMNT ügyvezető elnöke közölte a Krónika kérdésére azon a sajtótájékoztatón, amelyet Skype-on tartott az ország megannyi szerkesztőségében ülő újságírók számára.

Gazda Árpád

2010. július 01., 16:442010. július 01., 16:44

Toró hozzátette, nem idegen a bírósági bejegyzéstől az EMNT megnevezés sem, a szervezet alapszabálya szerint ugyanis az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom vezető testülete. Kérdésünkre, hogy olyan-e ez, mintha az RMDSZ-t Szövetségi Állandó Tanácsnak szólítanánk, Toró nemlegesen válaszolt. Kijelentette az alapszabály szerinti EMNT leginkább az RMDSZ kongresszusának felel meg. Az ügyvezető elnök megjegyezte, afféle tesztnek is szánták a bejegyzést, kíváncsiak voltak ugyanis, hogy a bíróság elfogadja-e a szervezet céljai közt az autonómiatörekvések képviseletét. „Kellemes meglepetés volt számunkra, hogy a Kolozsvári Bíróság nem emelt ez ellen kifogást” – jegyezte meg Toró.

Újságírói kérdésre az ügyvezető elnök elmondta, az EMNT jogi státusa immár azonos az RMDSZ-ével, az tesz mégis különbséget a két szervezet között, hogy a román törvények előjogokat biztosítanak a parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségi szervezetek számára. Így a választásokon is csak abban az esetben indulhat el az EMNT, ha teljesíti a választási törvényben megszabott, meglehetősen drasztikus feltételeket. Le kell tennie az Országos Választási Bizottság asztalára 25000 támogató nyilatkozatot, amelyet 15 megyéből kell összegyűjtenie úgy, hogy valamennyi megyéből legkevesebb 300 aláírás származzék. Azt is hozzátette, a jelenlegi állás szerint sem az RMDSZ-re, sem a Magyar Polgári Pártra (MPP) nem szívesen bíznák az erdélyi magyarság képviseletét, de a majdani esetleges választási részvételről döntés még nem született, erről vita zajlik az EMNT berkeiben.

Toró szerint az EMNT és az RMDSZ viszonyát az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumban (EMEF) lezajló tárgyalások sikere vagy sikertelensége határozza meg. Kijelentette, valamennyi félnek további erőfeszítéseket kell tennie az együttműködés formáinak a megtalálása érdekében. Ezt azért tartotta nehéz feladatnak, mert szerinte az RMDSZ a parlamenti képviseleti monopólium tudatában még mindig azt gondolja, hogy nincs szükség semmilyen átalakításra, és továbbra is maga alá akarja gyűrni a keretein kívül létrejött magyar politikai szervezeteket. Azt is megjegyezte azonban, hogy nemzetpolitikai érdeknek tartják az erdélyi magyar szavazóbázis egyben tartását.

Kérdésünkre, hogy miként lehet egy időben fellépni az erdélyi magyar egypártrendszer ellen, és az erdélyi magyar szavazóbázis egyben tartása mellett, Toró kijelentette: csak látszólagos az ellentmondás. „Az egységretorika helyett az együttműködésre, a koalícióra, az írásos szerződésekre kell összpontosítani” – jelentette ki. Szerinte ez azért is szükséges, mert az erdélyi magyar társadalom lassú tanulási folyamaton megy át. „Az az egységretorika, amellyel az RMDSZ az elmúlt két választáson legyalulta a másként gondolkodókat, nem fog még egyszer működni” - tette hozzá.

A világháló adta lehetőségeket kihasználó rendhagyó sajtótájékoztató apropóját egyébként az képezte, hogy az EMNT elindította az újjá szabott honlapját, mely a www.emnt.org helyen jeleníthető meg. Toró szerint e fórum immár 2.0-ás szintű, és egyaránt szolgál majd az EMNT tagság és az érdeklődők tájékoztatására. Ezen nemcsak azokat a véleményeket, újságcikkeket jelenítik meg, amelyeket az elnökség szájíze szerint írtak, hanem azokat is, amelyek vitára ingerelhetik a tagságot. Kérdésünkre azt is megemlítette, hogy az EMNT e honlappal is a belső szerveződés útján kíván előbbre jutni, azt azonban egyelőre nem tervezi, hogy tagkönyvet bocsásson ki, és tagdíjfizetésre kérje tagjait.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen