Engedjük, hogy hasson ránk a húsvéti megújulás

– Több mint egy éve tart az életünket oly sok tekintetben meghatározó, korlátozó pandémia. Tavaly húsvétkor már javában szigorításokban volt részünk. A lelkészt milyen nagy kihívások elé állította ez a bő egy esztendő?

– Az elmúlt év az állandó készenlét és a folyamatos újratervezés éve volt. Vártuk a legjobbat, s közben igyekeztünk felkészülni a legrosszabbra. A lelkészi munka lényege a gyülekezetépítés és a közösségi élet megszervezése. Most nem mondom, hogy ez teljesen elmaradt, de sok minden igen, amit sikerült megtartanunk, az is nagyrészt átköltözött az online térbe.

Sokat tanultunk, sok mindent átértékeltünk az elmúlt évben. A közösségi média és az online felületek lehetőségeit igyekeztünk feltérképezni, és megtölteni minőségi tartalommal. Volt ennek jó hozadéka is, hiszen a korlátainkat feszegettük, új utakat kerestünk.

– A húsvét a feltámadás, megújulás szimbóluma. Akárcsak tavaly, idén is a gyógyulásban, pozitív irányú változásban reménykednek az emberek. Mi lenne az a húsvéti reménykeltő gondolat, amiből erőt, türelmet meríthet az elcsigázott lélek?

– Tavasz van. A természet megállíthatatlanul ébred, madárdallal és napfénnyel köszöntenek a reggelek. Nyissuk ki az ablakot, menjünk sétálni, engedjük, hogy ez a megújulás hasson ránk. Az esztendő fordult egyet, az élet megy tovább, s bár megváltoztak a körülményeink, az örök emberi értékek érvényesek maradtak. Jézust megölték, de mégsem diadalmaskodhattak felette, és az általa hirdetett igazságok felett. Minket korlátozások és szabályozások kötnek, de a lelkünk szárnyalását nem akadályozhatják, a bennünket összekapcsoló szeretetkötelékeket így is ápolhatjuk.

Jó lenne felismernünk, hogy boldogságunk nem a külső körülmények, hanem a belső megélések függvénye. Ez segítene a húsvét őszinte, örömteli megélésében, és a mindennapok nehézségeivel való megküzdésben egyaránt.

– Mi az, ami a hívekkel való kapcsolattartás szempontjából gyökeresen megváltozott a járvány alatt? Mit tapasztal, a lelkész hogyan nyújthat lelki kapaszkodót mindazoknak, akiket a félelem, szorongás, reményvesztettség fenyeget?

– A lelkésznek először is be kell látnia, hogy ő is ember, fél, szorong, reményvesztett, mint mindenki más. Ha ezt sikerül felismernie, elkezdhet dolgozni rajta, foglalkozni ezekkel az érzésekkel és feldolgozni a saját traumáit. Szerintem ez az alapja annak, hogy másokon is segíthessünk. Sok lelkészkollégám lelki gondozást vagy pasztorálpszichológiát tanult a teológia befejezése után, ők talán felkészültebbek, tudományosan megalapozottabb a segítségnyújtásuk. Közülük többen már a tavalyi karantén idején felajánlották, hogy idejüket és tudásukat ingyen az ezt igénylők rendelkezésére bocsátják.

A lelkésznek állandóan elérhetőnek kell lennie: akár online, akár telefonon, de akkor is, ha az utcán megállítja valaki, és helyben elkezdi sorolni a problémáit. Ez állandó feladatunk, de szerintem a mostani helyzetben még inkább igaz. Mi nyitva tartjuk az ajtókat, s várjuk azokat, akiknek épp ránk van szüksége.

– Említette, hogy a személyes találkozások lehetősége leszűkült, az istentiszteletek is átkerültek részben a virtuális térbe. Ezt a személyességet miként tudja pótolni a lelkész?

– Számomra a legnagyobb hiány a vasárnapi iskolás alkalmak kimaradása. A kisgyermekek vallásos, lelki nevelése, illetve a közösségi életbe való bevonása az iskolai vallásoktatás mellett főként a gyülekezeti alkalmakon kellene hogy megvalósuljon.

Nálunk már több mint egy éve nincsenek vasárnaponként gyermekfoglalkozások, mert nem szeretnénk a különböző iskolába és óvodába járó gyermekek találkozásával fokozni a megfertőződés veszélyét. Online alkalmakat pedig azért nem szerveztünk, mert egyrészt nem pótolnák a személyes találkozást és közösségi élményt, másrészt a kisgyermekek így is túl sok időt töltenek képernyő előtt. Itt például pótolhatatlan hiányosság marad. Vannak más alkalmak, amiket meg tudtunk szervezni online vagy távolságtartással, a gyűlések, megbeszélések és előadások például így is gördülékenyen tudnak működni, de a személyes beszélgetések, az együttlét elmarad, s ezáltal mindig egyfajta keserű hiányérzettel maradunk.

A személyességet – tapasztalatom szerint – nem tudjuk pótolni. Várjuk már nagyon a korlátozások nélküli találkozásokat, az öleléseket és a kézfogásokat. Várjuk, hogy megtapasztalhassuk újra a közösség megtartó és felemelő erejét. Ünnep volt, amikor hosszú szünet után megnyithattuk a templomot, s még nagyobb ünnep lesz, ha a templompadok megtelhetnek félelem nélkül, felszabadultan együtt imádkozó emberekkel.

– Négy fiúgyerek édesanyja, férje is lelkész. Miként zajlik a családban a húsvéti lelki készülődés, és a járvány idején ez hogyan módosul?

– A húsvéti lelki készülődés összefonódik az ünnep otthoni és gyülekezeti előkészületeivel. A takarítás, főzés, húsvéti díszítés, tojásfestés mellett nekünk lelkészekként a gyülekezet ünnepét is elő kell készítenünk, a nagyheti áhítatokkal, nagypénteki és húsvéti istentisztelettel, új formában zajló úrvacsoraosztással együtt.

Máskor nem kellett külön figyelnünk a vallásos nevelésükre, mert a gyülekezet többi gyerekével együtt kapták az élményt és a tudnivalókat. Most fokozottabban oda kell figyelnünk rájuk ezen a téren. Ezt ajánlom más szülőknek is. Locsolni nem mennek a fiaink. Tavaly online locsoltak: verset mondtak, amiről felvételt készítettünk, s elküldtük a legközelebbi hozzátartozóinknak. A lányoktól cserébe online piros tojást kaptak. A járványügyi helyzetre való tekintettel idén újra így tervezzük.

Ezzel a tanulsággal kívánok mindenkinek áldott húsvétot, szép tavaszt és reményteljes napokat.