2012. január 29., 10:532012. január 29., 10:53
Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke aggasztónak nevezte az országos méreteket öltött kormányellenes demonstrációk miatt kialakult bizonytalan helyzetet. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tüntetéssorozatot kiváltó megszorításokban az RMDSZ-nek is jelentős szerepe volt.
Török szerint a szövetség politikai „tehetetlensége” a környezetvédelem és az egészségügy terén is hangsúlyosan megmutatkozott. Szerinte ezt igazolja például „az Erdély kirablásával felérő” verespataki bányaterv, amely annak ellenére valósulhat meg, hogy a környezetvédelmi tárca „tulipános kézben” van. „Ez nemcsak az RMDSZ, hanem az egész erdélyi magyarság hitelét és becsületét rontja” - mondta Török Sándor.
Az EMNT felhívást intézett „a magyar nemzet ügyét és sorsát szívén viselő” művészekhez, tudósokhoz, hogy ne vállaljanak el meghívást az RMDSZ nagyváradi szervezete által szervezett Szacsvay Akadémia előadássorozatra. Ide - írja az EMNT - eddig nagyrészt „az MSZP-s, balliberális eszmerendszert képviselő előadókat hívtak meg, de több jóhiszemű, a nagyváradi RMDSZ nemzetrontó vendégeiről mit sem tudó előadót is vendégül láttak”. Felidézik, hogy a Bihar megyei RMDSZ volt az egyedüli Erdélyben, amely meghívta Nagyváradra korábban Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt.
A bírálatokra reagálva Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke azt nyilatkozta: a romániai magyarok sokkal bölcsebbek annál, minthogy hitelt adjanak az EMNT rágalmainak. Emlékeztetett: egy héttel ezelőtt szintén az EMNT bihari vezetői állították, hogy közös jelöltet akarnak állítani az RMDSZ-el együtt az egyik Bihar megyei választókerületben, ahol az idén várhatóan időközi választást tartanak. Szabó szerint az EMNT-nek vagy az együttműködési ajánlata hamis, vagy azok az állítások nem igazak, amelyeket az RMDSZ-ről most megfogalmaztak.
Szabó hozzátette: a romániai magyar közösségnek nem megosztó tényezőre van szüksége, illetve hogy valaki más lejáratásával próbáljon politizálni. Ehelyett mindenki a saját programját kellene bemutassa, és alternatív elképzelésivel esetleg megpróbálja meggyőzni az embereket, hogy jobban és hitelesebben tud dolgozni, mint a politikai ellenfele. Szabó Ödön szerint az EMNT-nek ez a „lejárató” stílusa nem illik az erdélyi magyar hagyományokhoz.
Az ügyvezető elnök hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-nek büszkének kell lennie az eredményeire, hiszen csak tavaly két új magyar iskolát alapítottak Nagyszalontán és Margittán, Nagyváradon pedig új magyar oktatási intézményt létesítettek, amit Szacsvay Imréről neveztek el. Emellett 35 év után először indítottak új magyar középiskolai osztályt Belényesben, 56 év után pedig ismét önálló intézménnyé alakították a nagyváradi Szigligeti Színházat.
Az RMDSZ nagyváradi önkormányzati frakciójának kezdeményezésére teljesen felújítják - külön-külön egymillió euró értéket meghaladó beruházásból - a nagyváradi Lorántffy Zsuzsa és a Szent László Gimnáziumok épületeit - mondta- Szabó Ödön, majd rámutatott: nem kíván vitatkozni az EMNT bihari vezetőivel, akiknek „a retorikájában ezek a cselekedetek nemzetrombolók”.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.