Menyői zarándoklattal zárult vasárnap az 1989-es decemberi események negyedszázados évfordulóján megtartott Temesvár 25. emlékhét.
2014. december 22., 20:072014. december 22., 20:07
Tőkés Lászlót ugyanis a szilágysági kis zsákfaluba „helyezte át” Temesvárról egykori, az államhatalmat kiszolgáló püspöke. A félezer éves református templom megtelt az ünnepi istentiszteletre, amelyen a helybéli hívek, valamint a szélrózsa minden irányából érkező érdeklődők hálaadással idézték fel a múlt eseményeit.
Igehirdetésében Tőkés László arra hívta fel a figyelmet, hogy advent negyedik vasárnapján „Szilágyság szabadító karácsonyára” emlékezve Krisztus születésének ünnepére is alázattal kell készülni. Rámutatott, a Szentírás általános érvényű erkölcsi és gyakorlati útmutatást ad erre vonatkozóan: „Jézus azonban odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét, váltságul sokakért.” (Mt 20, 25–28)
A volt királyhágómelléki püspök a 25 évvel ezelőtti eseményekre emlékezve rámutatott: negyedszázad alatt sok hordalék rakódott rá az akkori hősies időkre, ma már minden illetékesnek és illetéktelennek van egy „forradalmi forgatókönyve” Temesvárról és az 1989-es Romániáról. Nekünk azonban csakis az ige mértéke szerint kell nézni az akkori tényállást és folyamatokat, hívta fel a figyelmet.
Rámutatott: Isten igéje törte át a hallgatás falát, a népek és felekezetek hitbéli összefogása, a humánum és az együttérzés kerekedett fölül a zsarnokságon. Menyő és Betlehem között párhuzamot vonva emlékeztetett: Istennek kell szolgálni, nem az embereknek, s ennek a szolgálatnak az útja vezet a mennyek országába.
Paniti-Teleky Zoltán, Menyő ifjú református lelkésze az 500 éves műemlék templomról és a 400 éve ácsolt haranglábról beszélt, amelyek megmentése és megóvása már beindult, de a teljes felújításhoz és állagmegőrzéshez sok pénzre lenne szükség. A kis létszámú, nehezen boldoguló gyülekezet erejéből nem futja, ezt látván Tőkés László a nemrég megkapott Duna-díjjal járó egymillió forintot e nemes ügynek ajánlotta.
A menyői gyülekezet rövid verses-dalos műsorát követően a helyi kultúrotthonban folytatódott az emlékünnepély, ahol a Temesvárról Európába vándortárlat több pannóját is felállították. A menyői zarándoklat szeretetvendégséggel zárult, mely az 1989. decemberi események részvevői és tanúi is szót kaptak.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a
szóljon hozzá!