Eltávolították a szászfenesi táblát, mely Mihály vajdával hozta összefüggésbe a katolikus templomot

A szászfenesi római katolikus templom az évekig ott álló táblával •  Fotó: Cluj24.ro

A szászfenesi római katolikus templom az évekig ott álló táblával

Fotó: Cluj24.ro

Évekig zavartalanul állt, most vélhetően a román sajtóban megjelent cikkek hatására eltávolították a szászfenesi római katolikus templom mellől azt a táblát, mely Mihály vajdával hozta összefüggésbe a jóval régebbi Kolozs megyei istenháza építését.

Pap Melinda

2022. május 03., 08:112022. május 03., 08:11

2022. május 03., 14:072022. május 03., 14:07

Több éves „fennállása” után pénteken eltávolították a szászfenesi római katolikus templom mellől azt a turisztikai táblát, mely egy baki folytán Mihály vajda (Mihai Viteazul) uralkodásával hozta összefüggésbe a havasalföldi fejedelem koránál két évszázaddal korábban épült istenházát.

A Románia legnagyobb községének számító Kolozs megyei település önkormányzata turistacsalogatónak szánta a község területén található, különböző felekezetű templomok mellé állított pannókat, melyek révén – ahogy a projekt neve is mutatja –, „Az ökumenikus Szászfenes”-t akarta bemutatni.

Csakhogy a római katolikus templom mellé állított pannó szövegéből figyelmetlenség folytán kimaradt egy pont, így a rövid ismertető úgy állította be, mintha a 13–14. században épült templomot Mihály Vitéz havasalföldi vajda uralkodása idején (1593–1600) emelték volna. „Este amintita pentru prima data in 1342 pe timpul lui Mihai Viteazul. Este un monument din secolul al XIV-lea, edificiu construit in stil gotic târziu” (Első alkalommal 1342-ben említik, Mihály Viteazul idejében. 14. századi műemlék, késő gótikus stílusban emelt épület”) – állt a táblán, melynek történelemhamisító feliratára múlt csütörtökön hívta fel a figyelmet a Cluj24. A kolozsvári hírportál azt rótta fel a községvezetésnek, hogy 250 évvel „megfiatalította” a román történelmi személyiséget.

 

A turistacsalogató táblát péntek reggel eltávolították a katolikus templom mellől – mondta el a Krónikának hétfőn Szőcs Csaba szászfenesi plébános.

A lelkész szerint a római katolikus egyházközségnek semmi köze a táblához, azt a községvezetés tette ki „Az ökumenikus Szászfenes” elnevezésű projekt keretében, és több mint öt éve állt az istenháza mellett, az egyház területén. Felállításának körülményeiről nem tudott részleteket elárulni, mivel még elődje idején került oda. A felirat szerint azonban a projekt az Európai Uniós és a román kormány támogatásával valósult meg. 

Szőcs Csaba arra is felhívta a figyelmet, hogy a tábla történelemhamisító felirata egy elírás eredménye, ugyanis a projekt Facebook-oldalán másként szerepel a szöveg,

akárcsak annak honlapján is, mely hétfőn már nem volt elérhető. A „Florestiul Ecumenic” Facebook-oldal ugyanúgy nem használ ékezeteket, mint a tábla készítője, az azonban kiderül belőle, hogy a Szászfenes területén található templomokat akarja a turisták figyelmébe ajánlani.

A felirat készítői a román karakterekről is megfeledkeztek •  Fotó: Cluj24.ro Galéria

A felirat készítői a román karakterekről is megfeledkeztek

Fotó: Cluj24.ro

A román karakterek használata nélkül készített leírás minden templomnak szán pár sort, a római katolikus istenházánál a következő szöveg szerepel: „Parohia romano-catolica din Floresti este amintita pentru prima data in 1342. Pe timpul lui Mihai Viteazul si cativa ani si dupa stapanirea lui in Transilvania, la Floresti a fost un puternic centru al calugarilor iezuiti, protejatii voievodului muntean si al urmasului sau, Radu Serban”.

Tehát a tábla készítői eltekintettek a mondat végi ponttól és összemosták a két mondatot, melyből a második Mihály vajdát a jezsuiták védelmezőjeként „emeli be” a 250 évvel korábbi történetbe.

Szőcs Csaba lapunknak elmondta, hogy a tábla eltávolításáról nem értesítették a parókiát, így arról sincs tudomása, hogy visszakerül-e a pannó. „Nem zavar, hogy levették” – jegyezte meg.

A plébános szerint egyébként a szászfenesi katolikus templom építéséről nincs pontos adat, így nem tudni, hogy a tábla készítői honnan „vették” az 1342-es évszámot.

A történelmi források szerint az istenháza a 13–14. században épülhetett, de a településen már a 12–13. században katolikus jelenlét volt, a falu a kolozsmonostori apátság, majd az erdélyi püspökség birtoka volt.

„1342-ben sehol sem volt Mihai Viteazul...” Vaskos hibának nevezte a szászfenesi táblaügyet Vladimir Alexandru Bogosavlievici kolozsvári történész. „Elfogadhatatlan, hogy így írjunk ki dátumokat egy turisztikai és történelmi létesítmény előtti pannóra” – kommentálta az esetet a Cluj24 kérdésre a szakember. Ez megengedhetetlen hiba, vélte, melyet minden általános műveltséggel rendelkező ember tud. „1342-ben sehol sem volt Mihai Viteazul, ez a koránál 250 évvel korábban volt” – mutatott rá a történész. Hozzátette, hogy arra vonatkozóan sincs adat, hogy Mihály vajda egyáltalán járt volna Szászfenesen. Mint mondta, azt is csak feltétezni lehet, hogy a román történelmi személyiség gyerekei járhattak, ugyanis a közeli Gyalu kastélyában voltak száműzetésben. De ez 1601 körül volt, nem pedig 1342-ben, hangsúlyozta a hírportálnak a kolozsvári történész.

Az említett templomleírások egyébként a szászfenesi polgármesteri hivatal honlapján  is szerepelnek az Istoric/Biserici (Történelem/Templomok) címszó alatt. Itt a szászokra csupán utalás történik, miszerint 1924-ig a település neve Feneşu Săsesc volt a jelenlegi Florești helyett.

Szászfenes lakossága sokszorosára nőtt az elmúlt évtizedekben •  Fotó: Gozner Gertrud Galéria

Szászfenes lakossága sokszorosára nőtt az elmúlt évtizedekben

Fotó: Gozner Gertrud

A honlap a felekezeti hovatartozásra is kitér, rámutatva, hogy 2002-es adatok szerint a községben a lakosok 40%-a ortodox, 24% görög katolikus, 17% református és mintegy 8% római katolikus. De – talán épp az említett ökumenét aláhúzandó – az 1930-as népszámlálási adatokat is ismerteti, amikor a görög katolikusok voltak többségben (56,9%), a római katolikusok a lakosság 34,5%-át, a reformátusok 5,5%-át, míg az ortodoxok csupán 1,61%-át tették ki.

A Kolozsvár alvóvárosának számító község lakossága az elmúlt évtizedek alatt sokszorosára nőtt, a 2011-es népszámláláskor meghaladta a 22 ezer főt.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége

Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
2025. augusztus 22., péntek

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség
2025. augusztus 22., péntek

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban

Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban
2025. augusztus 22., péntek

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről

Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről
2025. augusztus 22., péntek

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna

Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna
2025. augusztus 22., péntek

Béke, ami összeköt – őshonos kisebbségekről, európai felelősségről a Kolozsvári Magyar Napokon

A béke nem csupán a háborúk elkerüléséről szól, hanem arról is, hogy a nemzeti közösségek a saját nyelvükön, saját kultúrájukban élhessenek szülőföldjükön.

Béke, ami összeköt – őshonos kisebbségekről, európai felelősségről a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 22., péntek

Erdély számos vidékén szükség lesz pénteken esernyőre

Zivataros lesz az időjárás pénteken szinte az egész országban – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Erdély számos vidékén szükség lesz pénteken esernyőre
2025. augusztus 22., péntek

Miniszter: nem a gyár illetékesei jelentették a hatóságoknak a kudzsiri fegyvergyárban bekövetkezett robbanást

A Fehér megyei Kudzsiron működő fegyvergyárban történt tűzesetet nem a vállalat alkalmazottai, hanem egy szomszéd jelentette a 112-es segélyhívó számon, és a segélyhívó diszpécserei azt hitték, hogy tréfáról van szó – árulta el a gazdasági miniszter.

Miniszter: nem a gyár illetékesei jelentették a hatóságoknak a kudzsiri fegyvergyárban bekövetkezett robbanást
2025. augusztus 22., péntek

Bizonytalanság a megszorítások körül: jövő héten derül ki, mennyivel csökken az önkormányzati alkalmazottak száma

Országos sztrájkra készülnek szeptember 8-án a helyi önkormányzatok alkalmazottait tömörítő szakszervezetek, mivel elégedetlenek a kormány által kilátásba helyezett leépítésekkel és forrásmegvonásokkal.

Bizonytalanság a megszorítások körül: jövő héten derül ki, mennyivel csökken az önkormányzati alkalmazottak száma
2025. augusztus 21., csütörtök

Közelebb a Székelyföldet a brassói reptérrel összekötő helyiérdekű vasút

Végre konkrét előrelépés történt a Brassó tágabb agglomerációs övezetét, így Háromszéket is kiszolgáló, a vidombáki nemzetközi reptértől a Cenk alatti városon át egészen Sepsiszentgyörgyig „zakatoló” helyiérdekű vasút ügyében.

Közelebb a Székelyföldet a brassói reptérrel összekötő helyiérdekű vasút