Előzetes letartóztatásba helyezték a három fiatalt halálra gázoló Fehér megyei sofőrt

Előzetes letartóztatásba helyezték a három fiatalt halálra gázoló Fehér megyei sofőrt

Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a gépkocsivezetőt, aki a Fehér megyei Marosszentimrén vasárnap hajnalban történt, három halálos áldozatot követelő gázolásos balesetet okozta.

Hírösszefoglaló

2023. augusztus 28., 09:312023. augusztus 28., 09:31

A bíróságok portálján közzétett információk szerint a 19 éves vajasdi Palkó Eduárd-Norbert 30 napos vizsgálati fogságba kerül,

gondatlanságból elkövetett emberölés és alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés miatt indult eljárás ellene.

A fiatal sofőr az 1-es országúton, Marosszentimre kijáratánál, egy üzemanyag-töltőállomás közelében hajtott bele egy hat személyből álló csoportba, amelynek tagjai az út szélén haladtak.

A balesetben egy 17, egy 18 és egy 25 éves fiatal életét vesztette.

A sofőr ellenőrzésekor 1,06 milligramm/liter légalkohol-koncentrációt mutatott ki a szonda. Drogtesztet is végeztek rajta, az eredmény szerint kábítószert nem fogyasztott – írja az Agerpres.

Az áldozatok helybéliek, hozzátartozóik szerint éppen hazaérkeztek egy gyulafehérvári klubból, és szerettek volna vásárolni valamit a közelben levő üzemanyag-töltőállomáson. Útközben gázolta el őket az autó.

korábban írtuk

FRISSÍTVE - Gyalogosok közé hajtott egy autó Fehér megyében, hárman meghaltak, őrizetbe veszik a gázolót
FRISSÍTVE - Gyalogosok közé hajtott egy autó Fehér megyében, hárman meghaltak, őrizetbe veszik a gázolót

Gyalogosok közé hajtott egy autó a vasárnapra virradó éjszaka az 1-es országúton, a Fehér megyei Marosszentimre térségében; három személy meghalt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor
2024. április 10., szerda

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok

Már bevett szokás, hogy Erdély egyik legnépszerűbb városünnepének, a Kolozsvári Magyar Napoknak a szervezői áprilisban lerántják a leplet a legfontosabb fellépők névsoráról, a tervezett újdonságokról.

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok
2024. április 10., szerda

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban

Jobb jegyeket akart, ezért megzsarolta történelemtanárnőjét egy hetedikes diák Brassóban.

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban
2024. április 10., szerda

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől

Szerdára virradóra elfogták Nagyváradon azt a férfit, aki kedden egy bukaresti orvosi rendelő előtt szökött meg egy rabszállító járműből. Egy személy felismerte őt, és hívta a 112-es segélyhívószámot.

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől