2007. február 19., 00:002007. február 19., 00:00
A rendőr elmagyarázta a kétsofőrnek, ha jegyzőkönyvet venne fel a balesetről, abiztosítótársaság nem fizetné ki atörvény által előírt kártérítést,mivel K. Elemér ittas állapotban ült a volánmögé. A két gépjárművezetőegyetértett a rendőr javaslatával, így abalesetről semmilyen iratot nem állítottak ki. KésőbbK. Elemér beleegyezett abba, hogy 400 lejt fizessen a másiksofőrnek, a pénznek a rendőr segítségévelkellett volna eljutnia M. Rácz Zoltánhoz. „K. Elemérkét ízben találkozott a rendőrtiszttel, ésátadott neki 50 eurót, illetve 275 lejt, a pénzviszont soha nem jutott el a másik sofőrhöz” – állaz ügyészség közleményében. K.Elemér ezt követően feljelentette a rendőrt, ConstantinL. pedig a vizsgálatok során beismerte, hogy adósságaimiatt égető szüksége volt a pénzre.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.