Elmaradt a tüntetés

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nagyvárad – Az önkormányzat kedvező döntésében bíznak a sportpályáért küzdő reformátusok. Március 8-ára napolták el azt az utcai tüntetést, amelyet a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájának visszaszerzéséért tegnap délre hirdettek meg Nagyváradon. A déli órában harminc kivezényelt csendőr várt közbelépésre készen a várad-olaszi református templom előtt, a hajlék zsúfolásig telt az utcai demonstrációra érkező felnőttekkel, diákokkal.

2007. február 27., 00:002007. február 27., 00:00

A gimnázium tanulói„Követeljük európai jogainkat” és„Adjátok vissza sportpályánkat!” feliratútranszparensekkel érkeztek a helyszínre. A templombanCsűri István püspökhelyettes hirdetett igét,majd Tőkés László szólt azegybegyűltekhez. A püspök elmondta, feljelentéstnyújtottak be a két héttel ezelőtti akcióvalkapcsolatban. Ebben arra hivatkoznak, hogy a törvényszerint az antiterrorista egységeket csak a bűnelkövetőkmegfélemlítése és megsemmisítésecéljával vethetik be – ezért magyarázatotvárnak arra, hogy a tornacipős gyermekek ellen miértvolt szükség ilyen erődemonstrációra.Tőkés bejelentette: jogi úton támadjákmeg azt az önkormányzati határozatot, amely asportpályát az ortodox egyháznak adományozta,szerződésszegés és okirat-hamisításvádjával indítanak pert a város ellen.
A püspök örömétfejezte ki aziránt, hogy az önkormányzat RMDSZ-esfrakciója komolyan dolgozik a sportpálya helyzeténekmegoldásán, és a február 28-itanácsülésen két javaslatot is azönkormányzat elé terjesztenek. Elősegítendőegy kedvező megoldás megszületését, végülnem vonultak utcára a hívek, a megfogalmazottbeadványokat háromtagú küldöttségvitte Ilie Bolojan prefektushoz és Petru Filippolgármesterhez. A templomban Tőkés úgy vélte,hogy a vasárnap hivatalába beiktatott Sofronie Drincecortodox püspök, a keresztény ökuménia ésa román–magyar kapcsolatok terén is toleránsegyházfő személye kedvező irányt szabhat azeddig eredménytelen útkeresésnek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron
2025. június 19., csütörtök

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét
2025. június 19., csütörtök

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók

Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók
2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés
2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e