Ellenzik a kolozsvári speciális tagozat felszámolását

Törvénytelennek tartja a kolozsvári Báthory István Gimnázium speciális integrált tagozatának a felszámolását a Báthory Szülői Szövetség. A szervezet azt kéri a megyei tanfelügyelőségtől, az oktatási minisztériumtól, illetve a megyei tanácstól, hogy a következő tanévben is működhessen a diszlexiás, figyelemzavarral és enyhe magatartási problémákkal küzdő gyerekeket oktató tagozat – hangzott el a szülők és az iskola tanárainak hétfő esti megbeszélésén.

Kiss Előd-Gergely

2010. május 12., 08:532010. május 12., 08:53

A tanácskozás végén a jelenlévők nyilatkozatot írtak alá, amelyben a tagozat működését finanszírozó megyei tanács támogatását kérik az ügyben. Mint arról beszámoltunk, a tanfelügyelőség korábban gazdasági okokból úgy döntött, megszünteti a Báthoryban működő tagozatot, a gyerekeket és pedagógusokat pedig átirányítja a szintén Kolozsváron működő Hallássérültek 2-es Számú Intézetébe.

A szülők kifejtették, az intézkedés törvénytelen, hiszen a jogszabályok szerint a speciális integrált osztályokat nem lehet sem megszüntetni, sem összevonni. Úgy vélik, az intézkedéssel sérül a gyerekek oktatáshoz való joga, és mind a báthorys, mind a hallássérült diákokat diszkriminálják, hisz különböző típusú oktatást igénylő gyerekekről van szó. Emellett a kisebbségi jogok is sérülnek, hisz a megyében nincs hasonló tagozat, ahol a gyerekeket magyarul oktatnák. Vilcsek Károly, a szülői szövetség elnöke szerint attól sem riadnak vissza, hogy bíróság elé vigyék az ügyet.

Nem egy tagozat létéről, hanem nehézségekkel küzdő gyermekek sorsáról van szó – szögezte le Tímár Ágnes, az iskola igazgatója. Mint mondta, Király András oktatási államtitkárhoz fordult segítségért, aki megígérte, hogy közvetíti kérését Daniel Funeriu tanügyminiszterhez. Az igazgató szerint több iskola is a tárcavezetőhöz fordult hasonló problémájával, és sikerrel járt.

Albert Nagy Erika gyógypedagógus a Krónikának elmondta: a speciális integrált osztályok lényege, hogy az egészséges gyerekekkel egy fedél alatt működnek, és így segítik beilleszkedni a társadalomba a speciális nevelést igénylő gyerekeket. A tagozat tíz éve működik a Báthory-gimnáziumban egy elemi és három középiskolai osztállyal. Káptalan Erna igazgatóhelyettes szerint jelenleg 28 gyerek vesz részt a speciális integrált oktatásban, a csökkentet létszámú osztályokat nyolc pedagógus tanítja.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron