Fotó: MTI/Kiss Gábor
Elkezdte főtéri épületének, az egykori Melody Szállodának a felújítását a Sapientia Alapítvány Kolozsváron, a megújuló ingatlanban a jövőben rendezvények is lesznek – közölte az MTI-vel Szenkovics Dezső, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Kolozsvári Karának dékánja.
2023. március 23., 13:112023. március 23., 13:11
2023. március 23., 14:242023. március 23., 14:24
Mint ismeretes, a Kolozsvár Főterén található értékes ingatlant 2020-ban vásárolta meg az erdélyi magyar magánegyetemet működtető alapítvány, ez lett a Sapientia EMTE-n zajló néptáncoktatás helyszíne és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári székhelye.
Szenkovics Dezső az MTI-vel közölte, hogy az egykori háromcsillagos szálloda épületén külső és belső felújítási munkálatokat is végeznek, a homlokzata és a teljes tetőszerkezete megújul.
„A munkálatok finanszírozását a magyar kormány biztosítja a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül” – mondta el Szenkovics Dezső. A beruházás teljes értéke áfa nélkül mintegy 6 millió lej. A kivitelező a Sapientia Alapítvány által kiírt nyílt pályázata nyertese, a kolozsvári Decorint Kft.. A tervek szerint a cég decemberben készül el munkálatokkal.
„A nyár folyamán azonban a teljes épületet átadjuk a kivitelező cégnek, ebben a periódusban semmiféle tevékenységre nem kerülhet sor az ingatlanban” – közölte. Hozzátette:
A kolozsvári román nyelvű helyi sajtó rosszalló hangnemben számolt be hétfőn arról, hogy a magyar állami finanszírozású Erdélyi Magyar Tudományegyetem fenntartója, a Sapientia Alapítvány vásárolta meg a Kolozsvár főterének sarkán álló Melody szálloda műemléképületét.
A teljeskörű felújítással részlegesen megváltozik az épület rendeltetése – részletezte Szenkovics Dezső. A pince helyiségeiben például táncházakat, kisebb népzenei koncerteket, kiállításokat, egyéb eseményeket lehet majd szervezni. Az épület földszintjén, az egykori konyha helyén kialakított termekben az Erdélyi Hagyományok Háza oktatási tevékenységeit tartják majd, míg az egykori földszinti éttermet közösségi térré alakítják, ahol konferenciák, kiállítások, koncertek lesznek.
Amint arról korábban írtunk, a Sapientia Alapítvány 2020-ban vásárolta meg a Kolozsvár főterének sarkán álló Melody Szálloda műemlék épületét, miután a román állam intézményei – melyeknek elővásárlási joga volt – nem tartottak rá igényt. A Monitorul de Cluj helyi lap akkor a kolozsvári polgármesteri hivatal sajtóosztályára hivatkozva azt közölte, hogy az alapítvány 5,697 millió eurót fizetett az ingatlanért egy magánszemélynek.
A kétemeletes épület a 19. század első felében épült Kolozsvár főterének északkeleti sarkában, a Bánffy-palota mellett. Kezdetben pénzintézet és üzletek működtek benne, majd 1872-ben szállodává alakították. A Pannónia Szállónak, majd Központi Szállónak olyan vendégei is voltak, mint Jókai Mór, Johannes Brahms vagy Liszt Ferenc. Az épület az 1891-es felújítása során nyerte el mai, historizáló formáját. Ekkor épült a saroktornya is.
Megvásárolta a Sapientia Alapítvány a Kolozsvár Főterén álló egykori Központi Szálloda épületét. A közelmúltban a Melody szállónak otthont adó ingatlan kettős rendeltetésű – mondta el a Krónikának Kató Béla református püspök, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
szóljon hozzá!