Fotó: Bálint Eszter
Internetes aláírásgyűjtés indult a román–magyar határon foganatosított szigorított ellenőrzés ellen. Ennek felfüggesztését Tőkés László képviselő az Európai Parlamentben kérte.
2017. április 28., 01:192017. április 28., 01:19
A szigorított határellenőrzési kódex alkalmazásának felfüggesztését kéri a magyar és a román kormánytól egy napokban útjára indított internetes aláírásgyűjtés. Kezdeményezői olyan nagyváradiak, akik Románia 2007-es európai uniós csatlakozását követően átköltöztek a szomszédos magyarországi településekre, remélve, hogy ezután már csak a határok teljes felszámolása jöhet, semmiképp sem a kilencvenes évekre emlékeztető sorok a határátkelőknél.
Tókos-Fejes Béla (képünkön középen) és Zatykó Gyula (képünkön jobbra) csütörtöki váradi sajtótájékoztatóján hangsúlyozták,
Az aláírásgyűjtés kezdeményezői konkrét javaslatokkal is szolgálnak. Szorgalmazzák például a schengeni csatlakozás reményében megépült, határon átívelő utakon kialakított kistérségi határátkelők megnyitását, azok ugyanis jelenleg csak hétvégén és mindössze néhány órát üzemelnek, így legalább minden 15-20 kilométerre jutna egy határátkelő.
– érvelnek a kezdeményezők.
Tókos és Zatykó is kiemelte, hogy a lelassult határellenőrzés ugyanúgy bosszantó azok számára, akik évente párszor kelnek át a határon, mint azoknak, akik naponta. Ám mivel sokak megélhetése múlik ezen, pozitív diszkriminációt kérnek, amennyiben mégsem sikerülne a kódexet felfüggeszteni.
– szögezi le a petíció, felhívva a figyelmet arra, hogy a várakozási idő időnként eléri a 180 percet is, olyanról pedig nem tudnak a kezdeményezők, aki az elmúlt három hétben 20 percnél kevesebbet vesztegelt volna.
A már említett pozitív diszkrimináció abban állna, hogy a határ egyik oldalán élő, de a másik országban dolgozó személyeknek fenntartanának egy külön sávot a határátkelőkön, és egy matrica jogosítaná fel a határ menti ingázókat a gyors átkelésre. A kezdeményezők szerint az Európai Parlament és az Európai Tanács tavaly március 9-én kiadott, 2016/399-es rendelete a személyek határátlépésére irányadó szabály, ennek rendelkezései alapján meg lehet valósítani a zökkenőmentesebb átkelést.
A személygépkocsikon kívül a Nagyvárad–Biharkeresztes-buszjárat – amit a nagyváradi helyi közlekedés vállalat üzemeltet – is pozitív diszkriminációt élvezne, előfordult már ugyanis, hogy az utasok nem érték el a csatlakozást, vagy elkéstek a munkából.
A kezdeményezők ugyanakkor arról is beszámoltak, hogy jövő héten ülnek tárgyalóasztalhoz a biharkeresztesi önkormányzat illetékeseivel, hogy közösen próbáljanak megoldást keresni, és reményeik szerint a határellenőrzésért is felelős Országos Rendőr-főkapitányság területi illetékeseivel is találkoznak. Panaszaikkal az Európai Parlamentet is megkeresték, jogi kérdésekben például nagyon sokat segített nekik Monica Macovei független európai parlamenti képviselő, Tőkés László pedig szerda esti felszólalásában tolmácsolta a felháborodást.
A szigorított határellenőrzésre vonatkozó, a határok különböző oldalain lakó és dolgozó polgárok életét megkeserítő európai uniós rendelet visszavonását kezdeményezte Tőkés László képviselő az Európai Parlamentben.
Közben folytatódik az érintettek kálváriája, a napi rendszerességű sorban állás, a határrendészet honlapján közétett várakozási idők böngészése. Azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy például Borsnál ritkán válik be,
– fogalmazta meg a Krónikának a Magyarországon dolgozó dr. Török Péter nagyváradi orvos. Neki különben mostanáig „szerencséje” volt, másfél óránál többet még nem kellett várakoznia. Különben úgy véli, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen órában indul útnak az ember.
Mint ismeretes, április 7-én lépett hatályba az új schengeni határellenőrzési kódex, ami szigorúbb ellenőrzésre kötelezi a hatóságokat. A rendelet értelmében az Unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor, és összevetni a Schengeni Információs Rendszerrel (SIS), illetve az Interpol lopott vagy elveszett dokumentumainak adatbázisával (SLTD), hogy a hatóságok meggyőződjenek arról, az illető nem jelent biztonsági, közrendvédelmi vagy közegészségügyi kockázatot az EU-ban. A szigorítás nemcsak az EU külső határaira vonatkozik, hanem minden olyan belső határra, ahol a tagállamok még nem állapodtak meg a határellenőrzés megszüntetéséről
A rendelet hatálybalépése óta pedig hosszú sorok kígyóznak a román–magyar határon, a legnagyobb várakozási idő Borsnál és Peténél fordul elő, amióta mind a román, mind pedig a magyar határőr elveszi az úti okmányokat, az adatokat pedig átfuttatja az adatbázisokon.
Akármerre néztünk, színpompás népviseleteket láttunk vasárnap délután a bánffyhunyadi református templom árnyékában. A Kalotaszegi Magyar Napok hagyományos népviseleti mustrájára összegyűltek innen a Barcsay-kertbe vonultak.
Hatvanötezer lej értékű valutát és egyéb értékeket tartalmazó táskát talált a dél-erdélyi autópálya egyik parkolójában, amit a szászsebesi rendőrségnek adott át egy férfi.
Véget ért vasárnap a 10. Double Rise fesztivál a festői szépségű, Fehér megyei Torockón.
Két ember meghalt, négyen megsérültek egy közlekedési balesetben vasárnap Arad megyében.
Kiszálltak vasárnap a rendőrök a mezőméhesi gyújtogatás és gyilkosság elkövetésével gyanúsított Emil Gânj fiú- és lánytestvérének lakásához. A nyomozáshoz közel álló források szerint egy másik nő lakásán is házkutatást tartanak.
Szülőhazájában, az afrikai Kamerunban szentelték pappá a tavaly október óta Kolozsváron szolgáló Chrysanthus Yvesimbom Njungba SchP piaristát.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
szóljon hozzá!