Eladósodott tanintézmények

A csőd szélén áll több olyan építkezési vállalat, amely iskolatatarozási munkálatokat vállalt Hargita és Kovászna megyében, mert a kormány mindeddig nem fizette ki a javításokra fordított összegeket.

Bíró Blanka

Gyergyai Csaba

2009. január 14., 00:132009. január 14., 00:13

„Naponta több vállalatvezető és iskolaigazgató is betelefonál a Hargita megyei tanfelügyelőségre, hogy meddig kell még várniuk a munkálatok kifizetésére, érdemi választ azonban továbbra sem tudunk adni” – nyilatkozta tegnap Bondor István főtanfelügyelő. Az intézmény vezetője szerint a megyei tanfelügyelőség októberben 8 millió lej támogatást kért a kormánytól a nyári iskolajavítási és felújítási munkálatokra, ehhez képest csupán 700 ezer lejt kaptak, novemberben pedig 10 millió lejt igényeltek, de az intézmény kérvényét figyelembe se vették. Mint mondta, a megyében 100 oktatásügyi intézményt tataroztak az elmúlt évben, a munkálatokért 11,4 millió lejt kellene fizetniük. „Olyan építkezési vállalatokról is tudunk, melyek több iskola javítását is elvállalták tavaly, és most gyakorlatilag a csőd szélén állnak” – magyarázta a tanfelügyelőség vezetője. – A cégek építkezési anyagokat vásároltak, munkásokat fizettek, és mindeddig egyetlen banit sem téríthettünk meg a kiadásaikból.”

A háromszéki tanintézmények közel négymillió lejjel tartoznak a tavaly elvégeztetett munkálatokért. Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondta: az elmúlt évben összesen 16,27 millió lejes beruházásra kaptak minisztériumi jóváhagyást. A különböző bővítési, felújítási, tatarozási munkálatokat a tanintézményeknél el is végeztették, a kivitelezőknek viszont 3,9 millió lejt nem fizettek ki, mert az oktatási minisztérium nem utalta át a jóváhagyott öszszegeket. „Nincs olyan munkálat a megyében, amire nem fizettünk semmit – magyarázta a főtanfelügyelő. – Általában az utolsó részletet nem sikerült törleszteni, az utolsó negyedévben elvégzett munkák ellenértékével tartozunk.”

A megyei tanfelügyelőség a napokban küldte el a minisztériumnak a ki nem fizetett munkálatok, az elmaradások pontos listáját. Keresztély Irma abban bízik, hogy ha a kormány január végére elkészíti a költségvetés-tervezetet, februárban a parlament jóváhagyja, és legkésőbb február végéig törleszteni tudják az adósságokat. Ebben az évben eddig csak a fizetésekre érkeztek pénzek, más kiadásokra, beruházásokra egyelőre még ígéretet sem kaptak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban
2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek