Fotó: Pinti Attila
Őrizetbe vették a brassói nyomozó hatóságok annak a gyermeknek a nevelőapját, aki hétfőre virradóra gyanús körülmények között elhunyt.
2023. július 04., 00:442023. július 04., 00:44
2023. július 04., 00:502023. július 04., 00:50
A kiskorúakkal és családjogi ügyekkel foglalkozó brassói törvényszéki ügyészség azzal gyanúsítja a férfit, hogy folyamatosan bántalmazta és éheztette az egy éves és 7 hónapos kisfiút. Mint arról beszámoltunk, a gyermek gyanús körülmények között halt meg hétfőre virradóra, és mivel a holttesten bántalmazásra utaló nyomokat találtak, nyomozás indult a halál okának kiderítésére.
A törvényszéki ügyészség szerint a kiskorú júniusban sokat tartózkodott az anyja élettársának a felügyelete alatt. A férfi egy durva tárggyal rendszeresen ütlegelte a gyermeket, akinek testén zúzódások és véraláfutások keletkeztek.
„Július 3-ára virradóra a kiskorú áldozat egy agyi ér elpattanása következtében életét vesztette, amit az okozott, hogy a gyanúsított rendszeresen erőszakot követett el vele szemben” – idézte az Agerpres a vádhatóság közleményét. Az ügyészség feltárta azt is, hogy a férfi éheztette is a gyermeket. A gyermek anyjának élettársát őrizetbe vette az ügyészség.
A nyomozók szerint a gyermek anyja éjszaka az 112-es sürgősségi számon kért segítséget, mondván, hogy a gyermek nem tud lélegezni. Mielőtt a mentősök kiszálltak volna a családhoz, az anya taxiba ült, hogy a gyerekkórházba vigye a gyermeket. A taxi út közben találkozott a mentőautóval, a mentősök átvették a gyermeket, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Gyanús körülmények között halt meg egy egyéves és tíz hónapos gyermek Brassóban hétfőre virradóra. Mivel a gyermek holttestén bántalmazásra utaló nyomokat találtak, nyomozás indult a halál okának kiderítésére – közölte hétfőn a Brassó megyei rendőrség.
Elfogtak Németországban egy nemzetközi körözés alatt álló romániai bűnözőt. Liviu Ilie Sălăgean a mezőméhesi nőgyilkosság gyanúsítottja, Emil Gânj bűntársa volt egy korábbi gyilkosságban – számolt be szombaton a Román Rendőrség.
Új turisztikai látványossággal gazdagodott Predeál, az Erdély és Havasalföld határán fekvő népszerű Brassó megyei üdülőtelepülés, Románia legmagasabban fekvő városa (1100 m-es tengerszint feletti magasság).
Kígyómarás miatt szállítottak kórházba egy 52 éves nőt a Beszterce-Naszód megyei Nagyilváról, az áldozat eszméleténél volt, de szédült állapotban találta szombaton a mentőegység.
Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.
Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.
szóljon hozzá!