Egyre népszerűtlenebb az MPP

A Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szavazóinak több mint fele tagadja, hogy két évvel ezelőtt a polgáriakra voksolt. Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke, a város alpolgármestere a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, a mandátum feléhez érkezve felmérést végeztettek: arra voltak kíváncsiak, változtak-e a választópolgárok politikai preferenciái, ismerik-e a választottakat és azok munkáját, mit tartanak jónak vagy rossznak a városvezetés eddigi munkájában.

Bíró Blanka

2010. augusztus 05., 09:352010. augusztus 05., 09:35

A húsz kérdést tartalmazó kérdőívet több mint 700 sepsiszentgyörgyi töltötte ki. Bálint József elmondta, a belső használatra készített közvélemény-kutatás azt mutatja, a megkérdezettek 74 százaléka állította, hogy két évvel ezelőtt Antal Árpád jelenlegi polgármesternek szavazott bizalmat, holott valójában a választópolgárok 56 százaléka voksolt az RMDSZ-es elöljáróra.

Szintén meglepő, hogy a szentgyörgyiek 50 százaléka nyilatkozta azt, hogy az RMDSZ-re szavazott, az MPP-t pedig alig 18 százalékuk választotta, pedig a valóság szerint 33 százalék az RMDSZ-re és 39 százalék az MPP-re szavazott a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával. Bálint megjegyezte, elfogadott tendencia, hogy az emberek szívesebben csatlakoznak a győzteshez, de azt sem tartják kizártnak, hogy nem merik bevallani a két esztendővel ezelőtti opcióikat. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy jelenleg a sepsiszentgyörgyiek hogyan szavaznának, anynyit viszont elárultak, hogy az RMDSZ-t többen választanák, mint két évvel korábban.

Ennek ellenére vannak, akik elpártoltak az RMDSZ-től, ők az MPP-t választanák, viszont az MPP-t elhagyók jelentős része függetlenekre szavazna ˜– derült ki a felmérésből. A megkérdezettek több mint fele elégedett vagy nagyon elégedett Antal Árpád polgármester munkájával, legtöbben a parkfelújítást említették legfontosabb megvalósításaként. A külvárosi utcák és járdák állapota miatt azonban többen is elmarasztalják az elöljárót. Kiderült továbbá, a többmandátumos tanácstagok a legismertebbek, ám mindössze 6 százalék ismeri pontosan a tanács összetételét. Negatívumként a legtöbben az MPP–RMDSZ-vitát említették.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron
2025. június 19., csütörtök

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét
2025. június 19., csütörtök

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók

Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók
2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés
2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség