A nyári tömegrendezvények utóhatásává vált a hasfájással járó vírusos megbetegségek terjedése
Fotó: Pinti Attila
Az erdélyi nagyvárosokban – elsősorban Kolozsváron és környékén – idén nyáron látványosan megnőtt a hasfájásban és hasmenésben szenvedő betegek száma, amit az orvosok a fesztiválszezonnal magyaráznak. A szalmonella-fertőzésre hasonlító tünetek gyógyszeres kezeléssel rendszerint három nap alatt elmúlnak, de idősek és gyerekek esetében súlyosabb lefolyásúak lehetnek. Dr. Vajas Tímea kolozsvári családorvossal jártuk körül a témát.
2023. augusztus 13., 17:212023. augusztus 13., 17:21
2023. augusztus 13., 22:462023. augusztus 13., 22:46
A közegészségügyi igazgatóságok egyelőre nem nyilvánították járvánnyá, de a háziorvosok sokkal több hasfájós és hasmenéses beteget láttak el az elmúlt két hónapban, mint tavaly. Az egészségügyi dolgozók számára a nyári megbetegedések nem számítanak újdonságnak, hiszen hosszú idő óta a téli hónapokban elterjedt légúti virózisokat nyáron hasmenéssel, hányással, lázzal és fejfájással járó betegség váltja. Az elmúlt három esztendőben a ,,ciklikusságnak” gátat szabott a koronavírus-járvány időszaka, de a nagy nyári fesztiválok és gyerektáborok újraindulásával ismét megjelent a szalmonella-fertőzésre emlékeztető tünetegyüttes.
Jellemzően azoknak a településeknek a lakosságát veszélyezteti leginkább, amelyek tömegrendezvényeknek adnak otthont. Nem véletlen, hogy az Untold zenei fesztivált követően Kolozsváron nagyságrenddel megnőtt a hasfájós betegek tábora, amit a nagy tömeg mellett a méregdrágán kínált, egészségtelen ételek is felerősítettek.
Hasonló visszajelzések érkeztek más erdélyi fesztiválokról is, ahol több ezer ember fordult meg rövid idő alatt.
Dr. Vajas Tímea háziorvos óvatosságra int
Fotó: Makkay József
Dr. Vajas Tímea kolozsvári családorvos szerint a jellegzetesen nyári tünetegyüttes az első 24 órában erős has- és fejfájással és izomfájdalommal jelentkezik. A következő fázisban hányinger és hányás kínozza a beteget, amit hasmenés követ. Az erősebb immunrendszerű személyeknél a betegség lefolyásában a hasmenés elmaradhat, de az általános rosszulléttől mégsem szabadulnak.
,,A betegség rendszerint két-három napig tart, és a negyedik nap elkezdődik a gyors felépülés, de vannak esetek, amikor egy hétig is elhúzódnak a tünetek. Fontos, hogy a kiszáradás ellen védekezzünk! A gyógyszeres tüneti kezelések mellett vigyázni kell a megfelelő folyadékbevitelre ivóvíz vagy cukormentes tea formájában” – fogalmazott a Krónikának a háziorvos.
Tüneti kezelésként az orvosok hasmenésre Furazolidont és probiotikumot szoktak felírni, a túl gyakori hasmenést pedig a szervezetben a vizet megkötő Hidrasec-tablettával orvosolják. A háziorvos szerint fejfájásra a legtöbb családi patikában megtalálható Paracetamol vagy Nurofen a leghatékonyabb, míg a hányás ellen a Metoclopramid a bevált gyógyszer.
Nagyon fontos viszont a folyamatos folyadékbevitel, ami a kiszáradástól védi a szervezetet.
Családorvosi vizsgálat. Fontos, hogy a beteg a tünetek jelentkezésekor felkeresse a háziorvosi rendelőt
Fotó: Barabás Ákos
Az egészséges, felnőtt emberek pár nap alatt túlesnek a betegségen, de a gyerekek és idősek esetében jobban oda kell figyelni a tünetekre. A krónikus betegségekben szenvedő idős emberek legyengülnek, míg a gyerekeknél a kiszáradás jelenti a legnagyobb veszélyt.
,,Sokan kérdezik, hogy mikor kell a beteg gyerekkel kórházba menni? Válaszom az, hogyha 24 óra alatt nyolcnál több széklete volt, illetve hatnál több alkalommal hányik és az amúgy pörgős gyerek aluszékony, levert, és a bőre elveszíti rugalmasságát, akkor komolyabb gondok lehetnek, nő a kiszáradás veszélye. Ilyenkor kórházi beutaló szükséges, hogy perfúzióval lehessen pótolni a szervezet folyadékveszteségét” – foglalja össze a sürgősségi beavatkozásra szoruló eseteket a doktornő. Megnyugtatásként azonban hozzáteszi, hogy az ilyen esetek ritkábban fordulnak elő:
Vajas Tímea helytelennek tartja sok beteg hozzááállását, akik a családorvos megkerülésével a sürgősségire mennek. A nyári vírusos hasfájás nem a sürgősségi betegellátás feladata, ezzel csak felesleges tumultust okozunk.
Sok beteg első útja a sürgősségre vezet, ahol enyhébb tünetekkel hosszú órákat kell várakozni
Fotó: Facebook/Mentőszolgálat
,,A sürgősségire jelentkező betegek 30-40 százalékának nincs mit ott keressenek, mert egészségügyi gondjaik a családorvosra tartoznak. Mivel sokszor nem súlyos esetről van szó, több órát kell várakozni, hiszen olyan betegek kerülnek hamarabb ellátásra, akiket életveszélyes állapotban hoznak be.
Kolozsváron minden hétvégén két ilyen központ működik, amiről alig tudnak a betegek” – fogalmazott portálunknak Vajas Tímea.
A megelőzésről szólva, a szakember az alapvető higiénia betartását hangsúlyozza. A rendszeres kézmosás nem csak otthon fontos, hanem a tömegrendezvényeken és fesztiválokon is, mielőtt élelmiszert fogyasztanánk. Tapasztalata szerint amikor a családba valaki behurcolja a vírust, idővel a család többi tagjaira is átterjed, így mindenki megbetegszik. A kisgyerekes családokban gyakoribb ez a jelenség, amikor a gyerekkel állandó testi kontaktusban levő szülők átadják vagy átveszik a vírusos fertőzést.
,,A nyári fesztiválok mindig is egészségügyi rizikófaktornak számítottak, hiszen szűk helyre rengeteg ember összegyűl, és nem megfelelőek a tisztálkodási lehetőségek. Főleg olyan helyen, ahol több százan vagy több ezren alszanak sátrakban. A ,,felszedett” vírust súlyosbíthatja a romlott vagy nem megfelelően elkészített ételek elfogyasztása. Egészségünk megőrzése érdekében legyünk óvatosak és körültekintőek, hogy hol mit fogyasztunk” – tanácsolja dr. Vajas Tímea kolozsvári háziorvos.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!