Látványterv. Az új épületben kéttucatnyi osztályterem, szaktermek, aula, könyvtár, sportterem és sportpálya lesz
Fotó: Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Miközben mások embereket pusztítanak a háborúban, nekünk lelkeket, gyerekeket és családokat kell menteni – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Zilahon.
2024. május 21., 20:272024. május 21., 20:27
2024. május 21., 20:312024. május 21., 20:31
A politikus az épülő református iskola munkálatait tekintette meg a szilágysági megyeszékhelyen, és bejelentette: a magyar kormány idén egymilliárd forinttal támogatja a beruházást. Az iskola építése azután kezdődött, hogy a román hatóságok megakadályozták a kollégium régi épületének visszaszolgáltatását.
„Éppen ezért nagy örömmel jelentem be, hogy a magyar kormány részéről megszületett a döntés, amely támogatja az iskolának az építését: idén egymilliárd forinttal tudjuk segíteni a beruházást” – idézte az államtitkárt az MTI. (Az összeg mintegy 13 millió lejnek felel meg, 1 lej 77 forint). Soltész hozzátette: az iskolaépítés a román államnak is hasznos, hozzá folyik be az adó, és a város is szépül. „Én hiszem azt, hogy néhány év múlva gyermekektől lesz hangos ez az iskola” – mondta, megköszönve a református egyház küzdelmét.
A június 9-i romániai helyhatósági és EP-választásokra is kitért, aláhúzva: ahhoz, hogy építkezni lehessen, ne fogyjon a magyarság, erős képviseletre és erős országokra van szükség. Arra biztatta a zilahi, erdélyi magyarokat, „vegyék komolyan” a választásokat, mivel részvételükkel a magyar közösség jövőjét szolgálják. „Akkor is menjenek el szavazni, ha lefutottnak tűnik a helyzet, ha kicsi a magyar közösség, mert az EP-listát is erősítik voksukkal” – hangoztatta az államtitkár. Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke felidézte: az egyház nem kapta vissza a kommunista hatóságok által államosított épületeit, és nem mond le róluk.
„Nem rágódunk, nem jajgatunk, nem kesergünk, hanem elindulunk az új úton, amit Isten nyit előttünk” – nyilatkozott a püspök. Úgy fogalmazott, Magyarország kormányában a szilágysági magyarok olyan támogatót kaptak, amely nem csak az anyagi forrásokat jelenti, hanem a lelki támogatást is, hiszen érezhetik, hogy nincsenek magukra hagyatva. „Testvéreink vannak, és ez megerősítő számunkra” – mondta az egyházi elöljáró.
Az új iskola négyszintes épületét 2022-ben kezdték el építeni, miután az egyház megvásárolt egy erre alkalmas telket. Az új épületben kéttucatnyi osztályterem, szaktermek, aula, könyvtár, sportterem és sportpálya lesz. A Wesselényi-kollégium épületét 2021-ben ugyan visszaszolgáltatták az egyházkerületnek, de az önkormányzat megóvta az ítéletet. Az óvodától érettségiig közel 500 gyerek oktatását biztosító tanintézet ma az egykori diákotthon épületében működik, amely régóta szűkösnek bizonyul.
Sárga jelzésű figyelmeztetést bocsátottak ki szombaton reggel a meteorológusok Erdély számos vidékére, ahol bőséges esőzésekre, helyenként viharokra kell számítani.
A nagyszebeni Vasutaskórház vezetősége közleményben határolódott el azoktól a bűncselekményektől, amelyekkel az intézmény egyik orvosát, volt menedzserét gyanúsítja az ügyészség.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Használt nyomtatóberendezések, hozzájuk való tonerek, festékpatronok és egyéb tartozékok voltak tonnaszám egy régi szövetkezeti telephelyen az Arad megyei Szinte község területén.
A kolozsvári Szent Mihály-templomban is megemlékezést szerveznek a vértanúk tiszteletére, a történelmi valóság inspirálta emlékműsort október 2-án 18 órától tartják – közölték a szervezők.
Heves esőzések várhatók Romániában a hét végén az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken kibocsátott figyelmeztető előrejelzései szerint.
A gazdag történelemmel rendelkező Szilágysomlyó minden bizonnyal még a Báthoryak idejében sem fordíthatott egyszerre hasonlóan nagy összeget városfejlesztésre, mint most.
Rangsorolta képviselő- és szenátorjelöltjeit csütörtökön az RMDSZ Maros megyei szervezete, az ülésen pedig befutó helyet sikerült szereznie a szövetség belső ellenzékéhez tartozó Vass Leventének.
Közel két év sem volt elegendő az ügyészségnek arra, hogy megállapítsa, bűncselekményt követett-e el a magyarországi Mi Hazánk politikusa, amikor egy sepsiszentgyörgyi eseményen akasztásra „ajánlott” egy marosvásárhelyi magyar újságírót.
Míg a Múzeumok Éjszakája már egy hagyományos és jól ismert rendezvénynek számít, a Könyvtárak Éjszakájáról csak kevesen hallottak, pedig ugyanúgy érdekes, rendhagyó kulturális kalandokra ad lehetőséget.
szóljon hozzá!