Egymásra mutogató intézmények

Bihar megye – Nincs felelőse a kágyai Pongrácz-kastély szabálytalannak vélt tatarozásának. Kusza és egymásnak ellentmondó eredményeket hozott Bihar megyében a kágyai Fogyatékosok Integrációs és Terápiás Foglalkoztatási Központja felújításának körülményeit ellenőrző vizsgálat. Korábban a nagyváradi ügyészségtől szivárgott ki, hogy Kiss Sándor Bihar megyei tanácselnök ellen a közérdek megsértése és közpénzek hűtlen kezelése miatt indítottak ügyészségi vizsgálatot.

2007. március 29., 00:002007. március 29., 00:00

Azzal vádolták, hogy 25milliárd régi lejt fordított a központfelújítására, noha tudta, hogy azingatlan visszaszolgáltatás tárgyátképezi. Az ügyészség egy nappal későbbipontosítása szerint a vizsgálat a Bihar megyeiönkormányzatot mint intézményt érinti.
Tegnapi sajtótájékoztatójánKiss Sándor a lokálpatrióta-érzelmekre ispróbált hatni. Kijelentette, tudomása szerintbukaresti megkeresésre kezdett vizsgálódni azügyészség, mert a fővárosban zavaróanhatott, hogy az utóbbi időben nagy összegeket tudtak –zömmel infrastrukturális beruházásokra –a megyébe vonzani. A megyei tanács belső vizsgálataszerint a kágyai központról 2004-ben éppenegy fővárosi ellenőrző bizottság állapítottameg, hogy sürgős felújításra szorul, és– mivel a megyének nem volt erre pénze – aFogyatékkal Élőkért Felelős OrszágosHatóságtól kértek és kaptakcéltámogatást. Kiss arra hivatkozott, hogy aközpont épületei közül csak a kastélyképezte a Pongrácz grófi családtulajdonát. A 22 milliárd régi lejes összegbőlpedig csak közel 3 milliárdot költöttek ennekaz épületnek a tatarozására. Az elnökszerint a megyei tanács közvetítő szerepetjátszott az ügyben.
Kiss elismerte, a megyeiönkormányzathoz 2006 szeptemberében valóbanérkezett az örökösök ügyvédjétőlegy kérelem, amelyben a visszaszolgáltatáshozszükséges igazolást kértek a megyeiarchívumból. Ezt a megyei tanács egyik vezetőjeis ellenjegyezte. Kiss nem tartotta vétségnek, hogyebből nem következtettek a kastély visszaigénylésére.A restitúció ugyanis a prefektúra feladata volt,a prefektus hivatalából pedig nem kaptak értesítést.Kiss felajánlotta: a további bonyodalmak elkerülésevégett tegyék közzé a megyei tanácshonlapján a visszaszolgáltatás alatt állóingatlanok jegyzékét.
Ilie Bolojan prefektus annak idejénmaga is közbenjárt a felújításhozszükséges pénz megszerzéséért.Egy héttel ezelőtt azonban felháborodva nyilatkozta:nem szabad eltűrni, hogy a megyében gúnyt űzzenek aközpénzek felhasználásából.Felszólította a Fogyatékkal ÉlőkértFelelős Országos Hatóságot, igényeljevissza a Kágyára fordított összeget amegyei önkormányzattól. A prefektúra tegnapbemutatott vizsgálatában elismerte, tudott arról,hogy a kastélyt a Pongrácz örökösökvisszaigényelték, de nem értesítette azérintett közintézményeket az ügyről.A grófi utódok 2002-ben kártérítéstkértek a prefektúrától az elkobzottkastélyért. A kérelmet három évvelkésőbb Székelyhíd önkormányzatánaktovábbították. 2006 őszén azonban azörökösök már az ingatlan természetbenivisszajuttatását igényelték. A prefektúraúgy értékelte, az örökösökcsak kártérítést kaphatnak, mert akastély korábbi alapterületét az átépítéseksorán megkétszerezték. A vizsgálati anyagvégén a prefektusi hivatal felhívja a figyelmet,hogy a gyermekvédelmi igazgatóság vezetőségénektudomása volt a visszaszolgáltatási kérelemről.
„Most, mikor baj van, átdobjáka döglött macskát a kerítésen” –nyilatkozta lapunknak Koncsek Zita, a szociális ésgyermekvédelmi igazgatóság igazgatója.Hozzátette, a kágyai központot vezető mérnöktavaly valóban szólt arról, hogy tudomásaszerint a kastélyt visszakérik, de hivatalos értesítéstnem kaptak. „A pénzt arra költöttük, amirekértük” – tette hozzá az igazgató.Nyomatékosította, mindaddig a legjobb tudásaszerint működteti a központot, míg erre lehetőségetad a törvény.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat