Egymás terhét hordozzák a medgyesi hívek: felfedezték a diakóniai szolgálat erejét a városban élő reformátusok

Hosszú utat járt be a Székely házaspár az utóbbi másfél évtized alatt, amióta a medgyesi református gyülekezet a férjet, Zoltánt meghívta lelkésznek a nyugdíjba készülő Soós József helyébe. Amint pedagógus feleségével, az egyházközség diakóniai szolgálatának megszervezését felvállaló Anna Elivel mesélik, a hívek egyáltalán nem voltak rászoktatva az adakozásra.

„Az örömet mindig a hollandok érkezése okozta, akik a 90-es években kamionszámra hozták a segélyeket. Hosszú volt az út, amíg a gyülekezeti tagok meggyőződtek, hogy sokkal jobb adni, mint kapni. Ma már egy körülbelül hetvenfős önkéntes csapattal büszkélkedhetünk, akikkel diakóniai munkát végzünk, vásárokat szervezünk, adakozunk, segédkezünk” – von párhuzamot a kétezres évek elején uralkodó állapotok és a jelenlegi helyzet között a lelkész felesége. Mint hangsúlyozza, a diakóniai szolgálatnak kettős haszna van: egyrészt segít a rászorultakon, másrészt közösséget formál, kovácsol össze.

Márpedig a valamikori szocialista rendszer iparosító politikája sokfelől sokféle embert terelt vagy éppenséggel vonzott az egykori szász városba.

(A Szeben megyei Medgyes 47 ezer lakosából 4500-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek a 2011-es népszámláláson, többségük református vallású). Két aprócska, de rendkívül összetartó gyülekezet után Székelyék egy nagy, de heterogén, össze nem álló egyházközségbe csöppentek, amelyet az elején megszólítani is nehéz volt, nemhogy a diakóniai szolgálat nemességére rávezetni. Mindent az alapoktól kellett kezdeni, s azt is apró lépésekben.

A lelkész házaspár hívó szavára a hívek fokozatosan kezdtek bekapcsolódni. Az elején mindössze páran, akik a családlátogatással járó ismerkedésbe, terepfelmérésbe segítettek be, aztán egyre többen és többen. A missziót teljesítők ma már igencsak népes és lelkes közösséget alkotnak. Köztük olyanok is, akik ritkábban lépik át a templom küszöbét, de ha önkénteskedésről van szó, az első hívásra jönnek.

A gyülekezet önkéntesei ma már rendszeresen látogatják és segédkeznek az idős, magányos embereknek, a kórházban fekvőknek, az otthoni kezelésre szoruló betegeknek, a fogyatékkal élőknek és a nehéz anyagi helyzetben lévőknek.

Ha kell, házhoz viszik az Üzenetet, a kinyomtatott prédikációt vagy a gondosan összerakott, előkészített segélycsomagot.

Munkájuk a világjárvány alatt sem szünetelt, csak a helyzethez igazodott. Felértékelődött a mentálhigiénés munka, a pandémia beindította a telefonos segélyszolgálatot. Az idősebb asszonyok közül jó páran otthon sütnek, varrnak, horgolnak, de a gyülekezeti terembe is gyakran összegyűlnek egy kis női barkácsolásra.

– meséli a szolgálatot összefogó és éltető lelkészfeleség. Ezek a vásárok jelentik azt az alkalmat, amikor vásárlóként azok is bekapcsolódnak a rendszer működtetésébe, akiknek idejükből nem telik a diakóniai szolgálat teljesítésére. És ezzel a lánc újabb szemmel gyarapodik...

A medgyesi közösség nem csak hogy felismerte az önkénteskedés és jótékonykodás fontosságát, maga is igényli ezt a fajta szolgálatot. A hívek rájöttek arra, hogy adva kapnak; szívük gazdagabbá válik. „Öröm megélni, amikor belépve egy beteg vagy idős testvérünk otthonába, azt látjuk, hogy egy ajándékba vitt egyszerű üdvözlőlap vagy egy közösen elmondott ima mennyire felvillanyozza a hangulatát” – meséli a diakonisszák munkáját nyugdíjas orvosként segítő Székely-Vass Gyöngyike.

Mint felidézi, már pályája elején meggyőződött arról, hogy nem csak a gyógyszer, hanem a szép szó, a törődés is gyógyít, vagy akár csodákra képes!

A diakóniai munka egy olyan elöregedő gyülekezetben, mint a medgyesi – ahol a háromgenerációs együttélési modell nemhogy megszűnt, meg se honosodott – még inkább felértékelődik. Szórványról lévén szó, az identitástudat erősítésében is komoly szerepet játszik, állítja a főgondnoki tisztséget betöltő doktornő.

A medgyesi egyház keretében működő négy missziós csoporttól van mit tanulni – még a nagyoknak is. Ugyanakkor a Székely Zoltán által gondozott gyülekezet tagjai is szívesen tanulnak másoktól. Múlt vasárnap Hecker-Réz Róbert anyaországi teológiai professzor és Szalkay László szigetszentmiklósi lelkipásztor szolgált Medgyesen, majd a délután folyamán szervezett konferencián osztotta meg tapasztalatait. Hecker-Réz a Károli Gáspár Egyetem tanára Kálvin tanításain keresztül próbálta érzékeltetni a diakóniai misszió fontosságát. Azét, amely már a középkorban is működött.

„Az egyház jövője mindig attól függ, hogy a gyülekezetek hogyan működnek, figyelmeztetett Kálvin János. Ugyanakkor kitartott amellett, hogy

A szegénygondozásról azt oktatta, hogy minden adomány, ami erre a célra érkezik, az a diakónusok felügyelete alá tartozik, ők azok, akik eldöntik, hogy éppen kinek mire lenne szüksége” – idézett a korszakalkotó vallásreformátor tanításaiból a teológia professzora. Mindezt azért osztotta meg, mert mindmáig sokan azt látják, hogy a diakóniai szolgálat kizárólag az erre szakosodott intézményekhez kötődik. Holott a diakóniai munkának éppen a gyülekezetet kell erősítenie. Egy olyan szolgálat, amely összekovácsolja a híveket. A medgyesi reformátusok bő évtizede szinte nap mint nap azt tanulják, hogy úgy kell élni, ahogyan Pál apostol tanácsolta a galataiaknak. Azaz: „Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be Krisztus törvényét”.