Egyidősek a rendszerváltással: felelősségteljes embereket kell varázsolni a nemtörődöm és korrupt állomány helyére

Wagner Tamás: gyerekkoromhoz képest sokkal nyitottabb és több lehetőséget kínál az ország

Wagner Tamás: gyerekkoromhoz képest sokkal nyitottabb és több lehetőséget kínál az ország

A 30 éves Wagner Tamás szerint biztató, hogy bizonyos körökben egyre erősebb a fiatalos, optimista lendület és tettrekészség, miközben nehéz feladat megfelelő állampolgári felelősségre nevelni egy olyan társadalmat, amelynek tagjai nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy kritikus szemmel kövessék az országban zajló eseményeket. A Krónika újabb sorozatában a rendszerváltással egyidős nemzedék tagjait szólaltatjuk meg.

Szatmári Bence

2020. január 06., 19:142020. január 06., 19:14

Kortársaihoz hasonlóan a 30 éves Wagner Tamásban is elsősorban az otthon hallottak alapján „körvonalazódott egy elképzelés” a múlt rendszerről, amelynek 30 éve vetett véget a forradalom. „Nálunk egyértelműen negatív képet festett mindenki a kommunista korszakról, a forradalom pedig egy ijesztő és eseménydús időszakként szerepelt a történetekben, amely meghozott egy várva várt változást, ám egy nagy igazságtalanság árán” – idézte fel lapunknak a Kolozsváron dolgozó informatikus.

Elmondása szerint elsősorban édesanyja mindig hangsúlyozta, hogy márpedig senkit nem szabadott volna valódi per nélkül felelősségre vonni, nemhogy kivégezni.

Idézet
Az elvei beszéltek belőle, nem a sajnálat, azt hiszem, az is része volt mondanivalójának, hogy túl könnyen megúszták. Édesapám a politikai vonzatokkal foglalkozott többet: ki kit védett, ki nem akarta, hogy a Ceaușescu házaspár szóhoz juthasson, nehogy túl sok vétkes kilétére derüljön fény”

– mondta Wagner Tamás.

korábban írtuk

Egyidősek a forradalommal: a rendszer megváltozott, de a legtöbb ember mentalitása még nem
Egyidősek a forradalommal: a rendszer megváltozott, de a legtöbb ember mentalitása még nem

Hiába telt el 30 év a forradalom óta, a romániai lakosság gondolkodásmódja nem változott – értékelt Dafinca Beáta Ingrid, aki az 1989-es fordulattal egyidősként idézte fel a Krónika sorozatában a kommunizmusról benne kialakult képet, és „kortársként” mondott véleményt a mai Romániáról.

A tavalyelőtt megházasodott, babát váró fiatalember nem tudja, mikor találkozott először a múlt rendszerrel és a forradalommal kapcsolatos különféle emlékekkel. „Úgy gondolom, hogy mindannyian, akik a ’90-es években gyerekeskedtünk Romániában, egyrészt sok mindent láttunk, ami ugyanolyan vagy hasonló volt, mint a rendszerváltás előtt. Másrészt minden közegben a felnőttek egyik fő témája az volt, hogy milyen volt azelőtt, mi volt jobb, mi volt rosszabb, mi lesz ezután. Emiatt mind a múlt rendszer jellegzetességei, mind a forradalom eseményei sokunk számára korán ismerős témákká váltak” – vázolta az informatikus, aki amúgy zenél is.

Wagner Tamás nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy egyidős a rendszerváltással.

Idézet
Szerintem egyféle csalódás jelképe lehet ez az észrevétel azok számára, akik a forradalomkor azt hitték, hogy a mi generációnk egy teljesen más világba születik majd bele. Hiszen sokan közülük nagyobb mértékű változást reméltek számunkra”

– jelentette ki a fiatalember, aki ezzel együtt úgy véli, élete során jó irányban haladt az ország, „csak sajnos apró és ügyetlen lépésekkel”.

Galéria

„Gyerekkoromhoz képest sokkal nyitottabb és több lehetőséget kínál az ország. Valóban, még mindig rosszul állunk rengeteg szempontból, de ha maradt is a korrupt politikus réteg, és még ha foghíjas is az egészségügy, a tanügy és az infrastruktúra,

Idézet
naponta születnek jó ötletekre épített, hasznos cégek, szervezetek, csoportok, amelyek arra törekednek, hogy változást hozzanak.

Ez a fiatalos, optimista lendület és tettrekészség szerintem egyre erősebb – remélem, minél többen maradnak meg a határokon belül vele, és nem viszik máshová, mert itt (általában Kelet-Európában) talán nagyobb szükség van rá” – értékelt Wagner Tamás.

korábban írtuk

Egyidősek a rendszerváltással: nagy veszélyben jött világra az 1989. december 25-én született Kovács Emőke
Egyidősek a rendszerváltással: nagy veszélyben jött világra az 1989. december 25-én született Kovács Emőke

A romániai forradalom 30. évfordulója alkalmából az éppen 1989. december 25-én született muzeológust, színháztörténészt, Kovács Emőkét faggattuk arról, milyen úton-módon szerzett tudomást a születése előtti sötét világról, és milyennek látja a vele együtt „újjászületett”, mai Rom&

A neveltetés fontossága

A 30 éves informatikus szerint nehéz feladat megfelelő állampolgári felelősségre nevelni egy olyan társadalmat, amelynek tagjai nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy kritikus szemmel kövessék az országban zajló eseményeket, önmaguk alkossanak véleményt róluk, majd az alapján cselekedjenek is, ha változásra vágynak. Úgy véli, a kulcs a fiatalok, és esetleg az ő példájuk révén az idősebbek neveltetésében, taníttatásában rejlik.

Idézet
Valahogyan igényes, felelősségteljes, hosszú távon gondolkodó egyedeket kell varázsolni a nemtörődöm, lusta, cinikus és korrupt állomány helyére.

Sajnos nem tudom, mágián kívül hogyan lehet ezt megvalósítani idejében ahhoz, hogy talán a mi gyerekeink lényegesen jobb közegben nőjenek fel. Addig is ha mindnyájan egy picit jobban odafigyelnénk a körülöttünk levőkre, talán máris szebbek lennének a mindennapok” – hangsúlyozta Wagner Tamás.

korábban írtuk

Egyidősek a rendszerváltással: Apjok Norbert szerint élni kell a szülők által kiharcolt lehetőséggel
Egyidősek a rendszerváltással: Apjok Norbert szerint élni kell a szülők által kiharcolt lehetőséggel

„Mindig hálát adok, hogy nem ebben éltem” – jelentette ki a Krónikának Apjok Norbert. Az idén 30 éves parlamenti képviselőt a romániai forradalom 30. évfordulója alkalmából faggattuk: a Krónika újabb sorozatában a rendszerváltással egyidős nemzedék tagjait szólaltatjuk meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)

A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)
2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás

Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség
2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon