Déva: befejezik a második magyar iskolát

Ötévi szünet után kezdődhet újra az új kollégium építése a háromszéki Baróton Folytathatják az iskolaépítést a háromszéki Baróton, valamint Déván, miután a kormány összesen több mint 1,2 millió erős (12 milliárd régi) lejt utalt ki a két intézmény javára.

Benkő Levente

Benkő Levente

2006. június 07., 00:002006. június 07., 00:00

Ennek kapcsán a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont igazgatója, Dimény János tanár örömmel mondta lapunknak: „ötévi szünet után végre újrakezdhetjük az építést, és az eredeti terveinkhez visszatérve létrehozhatjuk Erdővidék kollégiumát”. Az újrakezdés részleteit tegnap egyeztették a Kovászna megyei tanfelügyelőség és a tervező képviselőivel. A Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont igazgatója reméli, hogy a most kapott 550 ezer erős (5,5 milliárd régi) lej mellett további forrásokhoz is jutnak, hiszen a beruházás a kormány iskolaépítő programjának a jegyzékén szerepel.
„A kényszerszünet után végre továbbléphetünk, ráadásul visszatérünk az eredeti tervhez. Ez azt jelenti, hogy bár korábban már lemondtunk róla, mégis elkészülhet az új iskolánk második emelete, és idén remélhetőleg be is fedjük” – újságolta Dimény János, a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont igazgatója. 2004 végén ugyanis az új létesítmény befejezéséhez szükséges 30–40 milliárd régi (3 millió erős) lej nem állt rendelkezésükre, ugyanakkor felmerült, hogy pénz híján ideiglenesen a tervezett bentlakásról és étkezdéről is lemondanak. A tegnap újratárgyalt terv azonban nemcsak a hamarosan újrakezdődő építés részleteit rögzíti, hanem azt is, hogy az új tanoda háromszintes lesz, sőt a tetőterét is beépítik.
A gimnáziumot és szakképzőt is magában foglaló Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont Erdővidék egyetlen középiskolája. A húsz – és a szomszédos Brassó megyéből földrajzilag-történelmileg is a vidékhez kötődő további négy – helységet magában foglaló, közel harmincezer lelkes kisrégióban már a nyolc-vanas évek elején szükségessé vált egy új iskolaépület létrehozása helyszűke miatt. Az elméleti, illetve műszaki oktatással működő középiskola, valamint a szakmunkásképző több mint 650 diákjának a Gaál Mózes Általános Iskolában ennél is több tanulóval kell megosztania a túlzsúfolt termeket. Az is felmerült, hogy az 1950–1970-es évekhez hasonlóan ismét hozzanak létre bentlakást, tekintve, hogy az erdővidéki középiskolásoknak közel háromnegyede ingázik. Az új iskolaépület tervét 1986-ban készítették el, de a baróti székhelyű köpeci bányavállalat csak 1990-ben építette meg az új létesítmény alapjait. Később az iskola a bányaipari minisztérium kötelékéből visszakerült az oktatási minisztériumhoz, amely csak 1996-ban utalt ki pénzt az építkezés folytatására, így épült fel az alagsor és a földszint. Az oktatási intézményeknek az önkormányzatok hatáskörébe való utalása újabb akadálynak bizonyult, mert a tanácsok nem kaptak pénzt az elkezdett beruházások folytatásához. A Kovászna Megyei Tanács jóvoltából 1999 és 2001 között felépült az első emelet, azóta viszont szünetel a munka.
„A most kapott 550 ezer erős lej távolról sem elegendő ahhoz, hogy az iskolát befejezzük, de arra igen, hogy az eredetileg tervezett emeletet mégis felépítsük, és befedjük” – mondta lapunknak Dimény János. Az igazgató szerint korszerű oktatás nélkül Erdővidék sem fejlődhet, éppen ezért a kisrégiónak égetően nagy szüksége van a huszonnégy tanterem mellett háromszáz férőhelyes kollégiumot, étkezdét, tanári lakásokat, könyvtárat, laboratóriumokat és műhelyeket is magában foglaló új létesítményre.
A baróti kollégiumhoz hasonlóan Déván is új lendületet kaphat a Téglás Gábor-kollégium építésének folytatása, miután a kormány 670 ezer erős (6,7 milliárd régi) lejt utalt ki erre a célra. A 2002-ben létrejött dévai Geszti Ferenc Társaság 2003-ben vásárolta meg a telket, amelyen 2004-ben a magyar állam, valamint a Communitas Alapítvány támogatásának is köszönhetően kibővítették, és iskolává alakították a rajta álló, alig elkezdett épületet. A háromemeletes létesítmény tantermek mellett laboratóriumokat és szaktermeket foglal magában, és közel négyszáz 1–12. osztályos tanulón kívül 80 óvodásnak kínál anyanyelvű tanulási lehetőséget. Elsősorban vajdahunyadi, dévai és csernakeresztúri magyar gyermekeket tanítanak az új intézményben. Déván emellett a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány működteti a Magyarok Nagyasszonya nevű magániskolát és kollégiumot, elsősorban dél-erdélyi magyar gyermekek, valamint más vidékekről származó, nehéz sorban élő magyar gyermekek oktatására. A Téglás Gábor-iskolában 2005. szeptember 15-én félkész épületben kezdték meg a tanévet, azóta két szinten elkészültek az osztálytermek, a most kapott pénzből pedig a bentlakást fejezik be, de a laboratóriumok és az étkezde építését egyelőre kénytelenek elhalasztani.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron
2025. június 19., csütörtök

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét
2025. június 19., csütörtök

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók

Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók
2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés
2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e