Dél-Tirol támogatja a Székelyföldet

Az együttműködéshez szükséges erkölcsi és politikai támogatásáról biztosította a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) küldöttségét Luis Durnwalder dél-tiroli tartományi kormányzó – derült ki a tanács közleményéből.

Hírösszefoglaló

2012. január 25., 09:112012. január 25., 09:11

Izsák Balázs, az SZNT elnöke, Ferencz Csaba tájékoztatási alelnök, Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke, valamint Dabis Attila, a tanács dél-tiroli megbízottja hétfőn találkozott Durnwalderrel Bozenben.

A megbeszélésen Izsák utalt a dél-tiroliak és a székelyek közös történelmi múltjára. „Az Osztrák–Magyar Monarchia idején a két nép közös hazában élt, kisebbségi sorba is egyszerre kerültek, amikor elveszítették a közös otthonukat. Az Európai Uniónak köszönhetően megnyílt a lehetőség, hogy a két közösség ismét egymásra találjon, így a régiók intézményei között tartós és sokoldalú kapcsolatok alakulhatnak ki, akár a székelyföldi autonómia elnyerése előtt is” – hangsúlyozta az SZNT elnöke, aki arról is tájékoztatta vendéglátóját, hogy élni kívánnak az uniós polgári kezdeményezés lehetőségével.

Durnwalder szintén úgy vélte: szükségesek és hasznosak azon EU-s folyamatok, amelyek hozzájárulnak az érintett régiók önállóságának megteremtéséhez, illetve bővítéséhez.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét

Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét
2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán