Csomortányi István: lezárult egy korszak, nem kell csodára várnunk, megoldjuk a saját problémáinkat

Csomortányi István: lezárult egy korszak, nem kell csodára várnunk, megoldjuk a saját problémáinkat

Fotó: Erdély Bálint Előd

Az elmúlt időszakban a bukaresti parlament és a román kormány körül megszaporodott magyarellenes intézkedések arra világítanak rá, hogy egy korszak véget ért az erdélyi magyar politizálásban – olvasható Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének Trianon-centenáriumi üzenetében.

Krónika

2020. június 04., 15:462020. június 04., 15:46

2020. június 04., 15:482020. június 04., 15:48

Az Erdélyi Magyar Szövegség társelnöke közleményében kifejti, „az elmúlt 30 év legfontosabb kérdése már rögtön a 90-es évek elején eldőlt”. Ugyanis az akkor még egységes erdélyi magyar érdekképviselet két táborra oszlott. Az autonómiapártiakkal ellentétben a másik tábor azt mondta, hogy a gyors lépések politikája helyett apró lépésekben kell a magyar közösség dolgait irányítani, ki kell egyezni a bukaresti főhatalommal. „Nos azóta tudjuk, hogy melyik tábor győzött” – írja Csomortányi, aki szerint ma már világosan látszik: az akkori román hatalomnak időre volt szüksége, hogy egyfajta kirakatpolitikát kreálva, megerősödhessen.

Az EMSZ társelnöke hangsúlyozta, az elmúlt egy évben mindennapossá váltak a különböző magyarellenes döntések.

Idézet
Klaus Iohannis államelnöknek a korábbi megszólalásaitól idegen, agresszív és uszító beszéde nem volt egyéb, mint jeladás, üzenet, hogy az elmúlt 30 év eddigi kis lépéses korszaka, a román állammal a magyarság nevében kötött paktum megszűnt, és új idők következnek”

– olvasható a közleményben. Csomortányi szerint „világos, hogy a következő évek legfontosabb érdekvédelmi és küzdelmi tere az önkormányzatainkban lesz”. És az EMNP, illetve a Magyar Polgári Párt „hangsúlyos választ adott arra a helyzetre, amiben vagyunk” azzal, hogy létrehozta az Erdélyi Magyar Szövetséget: letették az alapjait „annak az új magyar egységnek, amelynek értékalapon és nem érdekalapon kell képviselnie az erdélyi magyarságot”.

Idézet
Bukarest megtette azt, amire mi, erdélyi magyarok magunktól nem voltunk képesek, és lezárt egy korszakot.

Az új helyzetünkben egyet biztosan el tudunk mondani: nem kell semmilyen csodára várnunk, nem kell külső segítségre várunk. Az erdélyi magyar közösségnek megvannak azok az erőforrásai, vagyunk annyira erősek, vannak olyan felkészültek a szakembereink, van a közösségünk olyan életerős, hogy megoldjuk a saját problémáinkat – áll a közleményben. – Százéves a trianoni békediktátum és harmincéves a rendszerváltás, ugyanakkor egy dolog nem változott: mi itthon fogunk maradni! Mi itthon akarunk magunknak jövőt teremteni, mert mi szeretjük Erdélyt!”

Az EMSZ másik társelnöke, Mezei János MPP-elnök bő egyperces videóüzenetében úgy fogalmaz, szülőföldjén, őshonos székelyként győztesen élheti meg a hírhedt Trianon centenáriumát, mert a sok keserűség ellenére gyermekeink még mindig ismerik történelmünket, kultúránkat, tartják hagyományainkat, konfirmálnak vagy bérmálkoznak, ősi táncot ropnak az ezer székely leány találkozón. „Mert azt is tudják, mint mindig, hogy a magyar minden legyőzőjét túléli” – fogalmaz a videóban Mezei.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor
2024. április 10., szerda

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok

Már bevett szokás, hogy Erdély egyik legnépszerűbb városünnepének, a Kolozsvári Magyar Napoknak a szervezői áprilisban lerántják a leplet a legfontosabb fellépők névsoráról, a tervezett újdonságokról.

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok
2024. április 10., szerda

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban

Jobb jegyeket akart, ezért megzsarolta történelemtanárnőjét egy hetedikes diák Brassóban.

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban
2024. április 10., szerda

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől

Szerdára virradóra elfogták Nagyváradon azt a férfit, aki kedden egy bukaresti orvosi rendelő előtt szökött meg egy rabszállító járműből. Egy személy felismerte őt, és hívta a 112-es segélyhívószámot.

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől