Csomortányi: az Erdélyi Magyar Néppártot két és fél év munkával sikerült növekvő és felfelé ívelő pályára állítani
Fotó: EMNP-sajtóiroda
Érthetetlennek és „icipici” elszigetelt esetnek tartja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) két Hargita megyei személyiségének bírálatát Csomortányi István pártelnök.
2021. október 17., 16:262021. október 17., 16:26
Az alakulat országos elnökét azt követően kérdeztük, hogy a Vinczellér Árpád, az EMNP Hargita megyéért felelős országos alelnöke és Nagy Pál alapítótag keményen bírálta az alakulat országos vezetőségét, utóbbi pedig be is jelentette kilépését a néppártból.
Csomortányi István vasárnap délben, az Országos Küldöttgyűlés előtt megkeresésünkre úgy nyilatkozott, az esetről a küldöttgyűlés nyilvánít véleményt olyan módon, hogy
„Ne várjanak ezzel kapcsolatban állásfoglalást,
– jelentette ki Csomortányi István.
Hozzátette az elmúlt időszakban több mindent meg tudtak valósítani, ami az előző években nem sikerült, ilyen körülmények között „érthetetlen, hogy Nagy Pálnak és Vinczellér Árpádnak milyen problémája van”, de ez egy „icipici elszigetelt” eset a párton belül.
Bejelentette kilépését az Erdélyi Magyar Néppártból a székelyudvarhelyi Nagy Pál alapítótag, az EMNP székelyudvarhelyi szervezetének elnöke.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
szóljon hozzá!