2009. május 20., 09:482009. május 20., 09:48
Vasile Grecu programfelelős elmondta, hogy tudatosítani kell a diákokban, milyen következményekkel jár egy-egy diákcsíny. Fontos az is, hogy ha valóban vészhelyzet adódna, akkor mind a diákok, mind tanáraik tudják, mit kell tenni, hová, milyen szervekhez fordulhatnak, és miként tudják megőrizni nyugalmukat.
Daniel Givrilă, a Román Hírszerző Szolgálat megbízottja, elmondta, hogy gyakran hívják a 112-es számot olyan alaptalan riasztásokkal, amelyek megnehezítik a hatóságok munkáját. Hogy jobban szemléltesse, mit is jelent egy „merénylet”, mind romániai, mind külföldi eseteket vetített ki, elemzett a szakember.
Néha sokkolta a közönséget egy-egy felrobbantott épület, tetem képe. Givrilă hangsúlyozta: fontos tudatosítani a gyerekekben, mit is jelent egy igazi bombamerénylet, így talán nem jut eszükbe azzal viccelni, hogy bomba van az iskolában. Hozzátette, hogy a hamis riasztás amellett, hogy pánikot kelt, elvonhatja a figyelmet a valós vészhelyzetről, a hatóságokat fölöslegesen mozgósítja, s ez nem utolsósorban sok pénzbe kerül.
A statisztikai adatok szerint 2006-ban hat bombariasztás volt a megyében, 2007-ben négy, tavaly hat, idén pedig egy telefonhívás és egy kétes csomag vonta magára a hatóságok figyelmét. Arról is beszámolt, hogy az ok nélküli telefonhívást egytől három, a téves riasztást öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik.
Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.
A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.
Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.