Csaknem 180 ezer diák kapta meg eddig a koronavírus elleni oltást, a legtöbben Bukarestben és Kolozs megyében

Csaknem 180 ezer diák kapta meg eddig a koronavírus elleni oltást, a legtöbben Bukarestben és Kolozs megyében

Képünk illusztráció

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Mostanáig 177 801 romániai diák kapta meg a koronavírus ellelni oltást a 12–19 éves korosztályból – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által összesített adatsorokból.

Krónika

2021. szeptember 13., 11:342021. szeptember 13., 11:34

A Hotnews.ro portál által idézett statisztika szerint 147 340 diák már a második vakcinát is felvette.

A legtöbb tanulót Bukarestben oltották be, a román fővárosban 26 168-an kapták meg a vakcinát a 12–19 éves korosztályból.

A második Kolozs megye 11 121-gyel, a harmadik pedig Iași megye 8730 oltottal. A top 5-be még Konstanca megye (7495) és Temes megye (7241) fért bele.

korábban írtuk

Becsengettek: csaknem 3 millió óvodás és iskolás számára rajtolt el a tanév, az első vakáció október végén lesz
Becsengettek: csaknem 3 millió óvodás és iskolás számára rajtolt el a tanév, az első vakáció október végén lesz

Jelenléti oktatással, de a koronavírusos fertőzések napi esetszámának növekedése miatt egészségvédelmi szabályokkal indul hétfőn az új tanév a romániai tanintézmények nagy részében.

Mint ismeretes, a csütörtök este közölt hivatalos összesítés szerint a 317 531 tanügyi alkalmazott közül 193 430-an vették fel a vakcinát, ami 61 százalékos átoltottságot jelent.

Annak érdekében, hogy mind a diákok, mind a pedagógusok körében növeljék az átoltottságot, a bukaresti hatóságok egy hete bejelentették: két hónapon át tartó koronavírus elleni oltási kampányt szerveznek a közoktatásban és az egyetemeken, az iskolákban szeptember 13-ától november 15-éig, a felsőfokú tanintézetekben október 1-jétől december 1-jéig tart az akció.

korábban írtuk

Oltási kampányt szerveznek a romániai iskolákban és egyetemeken, növelnék a 30 százalékot alig meghaladó átoltottságot
Oltási kampányt szerveznek a romániai iskolákban és egyetemeken, növelnék a 30 százalékot alig meghaladó átoltottságot

Két hónapon át tartó koronavírus elleni oltási kampányt szerveznek a közoktatásban és az egyetemeken, az iskolákban szeptember 13-ától november 15-éig, a felsőfokú tanintézetekben október 1-jétől december 1-jéig tart az akció.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért

Megpályázza ötödik mandátumát Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki közösségi oldalán posztolt élő videóban jelentette be döntését szombaton.

Tulipános környezetben jelentette be Emil Boc, hogy nem adja Kolozsvárt Brüsszelért
2024. április 13., szombat

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon

Biró Rozália parlamenti képviselő lett az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje a júniusi romániai helyhatósági választásokon – döntött a párt küldöttgyűlése. Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Szövetség is indít saját polgármesterjelöltet.

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon
2024. április 13., szombat

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark

Új Európai Bauhaus-díjat nyert a Bükk erdőpark – Kolozsvár zöld tüdeje elnevezésű projekt a természettel való kapcsolat helyreállítása kategóriában. Az elismerést péntek este adták át Brüsszelben.

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark
2024. április 12., péntek

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója

Oláh Emese jelenlegi alpolgármester lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választáson, ugyanakkor a jelenlegi négy tanácsos közül három helyen változás lesz a szövetség jelöltjei között lebonyolított rangsorolás alapján.

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója
2024. április 12., péntek

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra

Megérkezett a harmadik alagútfúró gép a Brassó és Segesvár között épülő új vasútvonalra. Közben a Románia leghosszabb, 6,9 kilométeres alagútjainál már márciusban bevetett óriásgép egy hónap alatt csupán 50 métert haladt előre.

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra
2024. április 12., péntek

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány

Szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára szervez terápiás programot Magyarózdon a Bonus Pastor Alapítvány.

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány
2024. április 12., péntek

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit

Fontos történések, illetve megvalósítások nyomába eredtek a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium legutóbbi rendezvényének meghívottjai.

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit
2024. április 12., péntek

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között

A közlekedési minisztérium kiadta az építési engedélyt az Arad és Temesvár közötti 48 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére, valamint további 6 kilométernyi sínpár újul meg Arad térségében – jelentette be pénteken Sorin Grindeanu szaktárcavezető.

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma Arad megyében, a hatóságok azt javasolják a kisgyerekek szüleinek, fogadják meg szakembereknek a védőoltás felvételére, a fertőző betegség megelőzésére vonatkozó ajánlását.

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

2024. április 12., péntek

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek

Öttagú család – két felnőtt és három gyermek – került kórházba, miután a saját háztáji gazdaságukban nevelt sertés húsából ettek – közölte pénteken a Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA).

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek