Fotó: Pinti Attila
Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.
2024. április 07., 12:342024. április 07., 12:34
A rendőrség közleménye szerint a rendfenntartó erők ellenőrzés céljával meg akarták állítani a járművet, amely azonban tovább haladt. Ekkor a nyomába eredtek, és 18 kilométeren keresztül, Temesgyarmattól Temesremetéig, Temesvár bejáratáig üldözték.
Közben kilenc figyelmeztető lövést is leadtak, mivel fölmerült a gyanú, hogy az autós bűncselekményt követett el, ezért nem akar megállni.
A rendőrök ekkor őrizetbe vették a sofőrt, akiről kiderült, hogy egy 24 éves, moldovai-román kettős állampolgár.
Az autóban kilencen utaztak rajta kívül, de a baleset után hárman elmenekültek.
Egyiküket az ijedtség miatt kórházba kellett szállítani, ezért a moldovai sofőr ellen embercsempészet mellett gondatlanságból elkövetett testi sértés okozása miatt is büntetőeljárás indult.
Az is kiderült, hogy az autónak nincs kötelező biztosítása, ezért a sofőrre még egy 4640 lejes bírságot is kiróttak, és 180 napra a jogosítványát is bevonták.
Közzétette szerdán a bukaresti oktatási minisztérium a romániai felsőoktatási intézmények metarangsorát, amelyet a Nemzetközi Rangsorolási Szakértői Csoport (IREG) által globálisan elismert egyetemi rangsorok alapján állítottak össze.
Ahol a magyarok számaránya megkívánta, a Magyar Polgári Erő mindenhol összefogott az RMDSZ-szel – jelentette ki a Krónikának Kulcsár-Terza József. Az MPE vezetője Csoma Botonddal, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökével tartott sajtótájékoztatót.
Húsz évvel ezelőtt szállt fel az első Wizz Air-gép a dél-lengyelországi Katowiceből, azóta az összes kelet-közép-európai országból üzemeltet járatokat a magyar tőkéjű diszkont légitársaság. A Wizz Air vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk.
Arany János-díjjal tüntették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) éves közgyűlésén a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két oktatóját, Sándor Bulcsút és Bartos-Elekes Zsombort.
Összeütközött két villamos szerdán Aradon. Két utas megsérült, egyiküket kórházba kellett szállítani.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország több megyéjében.
Kilenc jelölt száll versenybe Nagyszeben polgármesteri tisztségéért, köztük a jelenlegi polgármester, Astrid Fodor (Romániai Német Demokrata Fórum) – jelentette be szerdán a megyeszékhely 1-es számú választási irodája.
Sárga viharriasztást adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország több régiójára, beleértve Erdély egyes részeit is.
A híres rocklegenda, a Republic, Tamás Gábor, a fiatalok által kedvelt Intim Torna Illegál, valamint a Compact is koncertezik a hétvégén Marosszentgyörgyön!
Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.
szóljon hozzá!