Csak a pandémia előtt látogatták annyian a parajdi sóbányát, mint tavaly

Még gasztroeseményeknek is teret ad a sóbánya Parajdon •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Még gasztroeseményeknek is teret ad a sóbánya Parajdon

Fotó: Erdély Bálint Előd

Több mint félmillióan látogatták tavaly a parajdi sóbányát, miután a világjárvány utáni első évként ismét teljes kapacitással működött a híres székelyföldi turisztikai látványosság – számolt be pénteken Sebestyén József igazgató tájékoztatása alapján a Marosvásárhelyi Rádió.

Krónika

2024. február 02., 16:502024. február 02., 16:50

2024. február 03., 11:222024. február 03., 11:22

A román közszolgálati rádió területi stúdiójának honlapján azt írta, hogy 2023-ban 570 ezer látogató váltott belépőt Székelyföld legnagyobb turisztikai attrakciójába. Ennél többen csak a járvány előtti évben, 2019-ben ereszkedtek le a tárnákba, akkor 670 ezer látogatót számláltak. Sebestyén József igazgató elmondta, hogy a belépőkből 17 millió lej bevétel származott.

A jegyek ára idén sem változott, a felnőttek 50 lej, a gyerekek 35 lej ellenében látogathatják a létesítményt.

A tájékoztatás szerint csak a téli szünidőben mintegy 20 ezren fordultak meg a játszóterekkel, moziteremmel és a szabadidő eltöltésére alkalmas berendezésekkel felszerelt sóbányában. Vakációban és hétvégén is sok a vendég, főként gyerekes családok, diákcsoportok látogatják, és sokan járnak ide gyógykezelésre is. Hétvégén napi 700-1000 személy is leereszkedik a mélybe – idézte az MTI az igazgatót.

•  Fotó: Visit Maros Galéria

Fotó: Visit Maros

A sóbányát működtető cég több újítást vezetett be: tavaly újrarendezte a szuvenírboltot és új márkát alapított, a márkanévvel számos terméket, egyebek közt különböző fűszernövényekkel ízesített asztali sót forgalmaznak. „Kávézót is kialakítottak a mélyben, ahol neve szerint »sós kávét» is kóstolhatnak a vendégek, valamint kalandparkot is működtetnek” – közölte az igazgató.

A Hargita megyei bányát tavaly néhány napra be is kellett zárni, miután talajvíz szivárgott a régi tárnákba, és ennek hatására megnőtt a látogatható csarnokok levegőjének nedvességtartalma. Előző évben a nyári idényben szembesültek hasonló problémával, melynek orvoslása két hónap kiesést eredményezett.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága – emlékeztet az MTI. A felszín alatt 120 méterre található látogatható csarnokokban játszóterek, foglalkoztató és kikapcsolódási terek, ökumenikus kápolna és moziterem is várja a látogatókat. Jótékony mikróklímája miatt egészségeseknek és betegeknek is ajánlott időt tölteni a tárnákban, ez segíti a relaxációt, a szervezet regenerálódását, és számos egészségügyi panaszra is javallott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Bizonytalanság a megszorítások körül: jövő héten derül ki, mennyivel csökken az önkormányzati alkalmazottak száma

Országos sztrájkra készülnek szeptember 8-án a helyi önkormányzatok alkalmazottait tömörítő szakszervezetek, mivel elégedetlenek a kormány által kilátásba helyezett leépítésekkel és forrásmegvonásokkal.

Bizonytalanság a megszorítások körül: jövő héten derül ki, mennyivel csökken az önkormányzati alkalmazottak száma
2025. augusztus 21., csütörtök

Közelebb a Székelyföldet a brassói reptérrel összekötő helyiérdekű vasút

Végre konkrét előrelépés történt a Brassó tágabb agglomerációs övezetét, így Háromszéket is kiszolgáló, a vidombáki nemzetközi reptértől a Cenk alatti városon át egészen Sepsiszentgyörgyig „zakatoló” helyiérdekű vasút ügyében.

Közelebb a Székelyföldet a brassói reptérrel összekötő helyiérdekű vasút
2025. augusztus 21., csütörtök

Ukránok ezrei keltek át idén illegálisan a határon Máramarosban

Az idei év első hét hónapjában több mint 5000 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt Máramaros megye hegyvidékén, kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában, amikor több mint 6700 illegális határátlépést jegyeztek.

Ukránok ezrei keltek át idén illegálisan a határon Máramarosban
2025. augusztus 21., csütörtök

Megerőszakolhatta volt diákját egy bihari magyar pedagógus

Büntetőeljárás indított a Bihar megyei ügyészség egy 47 éves tanár ellen, akit kiskorú megerőszakolásával gyanúsítanak. Ugyancsak nemi erőszak gyanújával vettek őrizetbe a napokban egy bukaresti vallástanárt.

Megerőszakolhatta volt diákját egy bihari magyar pedagógus
2025. augusztus 21., csütörtök

26 millió forinttal segíti az erdélyi árvízkárosultakat a Magyar Református Szeretetszolgálat

Huszonhatmillió forinttal segíti a háromszéki és parajdi természeti katasztrófák kárvallottjait a Magyar Református Szeretetszolgálat.

26 millió forinttal segíti az erdélyi árvízkárosultakat a Magyar Református Szeretetszolgálat
2025. augusztus 21., csütörtök

Kenyérszentelés után virágkocsik: idén is megadják a módját Nagyváradon a magyar államalapítás megünneplésének

A két és fél évtizedes hagyomány jegyében megérkezett Nagyváradra Debrecenből négy, a híres Virágkarneválon augusztus 20-án „fellépő” virágkocsik közül a magyar államalapítás ünnepére időzített Magyar Kultúra Napjai elnevezésű rendezvény részeként.

Kenyérszentelés után virágkocsik: idén is megadják a módját Nagyváradon a magyar államalapítás megünneplésének
2025. augusztus 21., csütörtök

Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében

A Richter-skála szerint 3,2-es erősségű földrengés történt csütörtökön 11 óra 2 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében
Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében
2025. augusztus 21., csütörtök

Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében

2025. augusztus 20., szerda

Közös szolgálat és istenkeresés: kolozsvári magyar papok a Kolozsvári Magyar Napokon

Mindhárom protestáns egyház – református, evangélikus, unitárius – püspöke jelen volt a Szent Mihály-templomban rendezett közös imaalkalmon, amelyet a városért és a magyar közösségért tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon.

Közös szolgálat és istenkeresés: kolozsvári magyar papok a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 20., szerda

Előzetesben az eltűnt 13 éves lány megerőszakolásával gyanúsított Kovászna megyei férfi

Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.

Előzetesben az eltűnt 13 éves lány megerőszakolásával gyanúsított Kovászna megyei férfi
2025. augusztus 20., szerda

Erdélyi szövetkezeti vezetőt és falugazdászt tüntetett ki Nagy István agrárminiszter

Két székelyföldi mezőgazdasági szakember kapott Széchenyi Imre Díjat Nagy István agrárminisztertől Szent István ünnepe alkalmából.

Erdélyi szövetkezeti vezetőt és falugazdászt tüntetett ki Nagy István agrárminiszter