Cáfolja a rendőrség, hogy „élő pajzsként” használták volna a járművezetőket (VIDEÓ)

•  Fotó: Román Rendőrség/Facebook

Fotó: Román Rendőrség/Facebook

Előkerült egy videófelvétel, amelyet egy sofőr készített, akinek meg kellett állnia azon a Szeben megyei területen, ahol a rendőrök egy lopott autóval közlekedő svájci sofőrt készültek megállítani a múlt hét végén. A Szeben megyei rendőrség közleményt adott ki az ügyben.

Krónika

2024. október 27., 13:452024. október 27., 13:45

2024. október 27., 13:492024. október 27., 13:49

A rendőrség szerint a felvételek lehetőséget adnak arra, hogy megmagyarázzák, hogyan történt a rendfenntartók beavatkozása „egy gyorsan változó és nagy fokú veszélyt jelentő helyzetben” – idézte a Hotnews.ro a szebeni Turnul Sfatului helyi portált.

A rendőrségi akció után egy nappal egy sofőr a Facebook-oldalán azt állította, hogy

a közlekedésben résztvevők autóit a rendőrök a Szeben megyei Sellenberken (Șelimbăr) azért állították meg, hogy elzárják az utat, és így elkapják a rendfenntartók elől menekülő sofőrt.

„Emberi pajzsként használt minket a román rendőrség!” – írta Facebook-bejegyzésében Andrei Ghica, az egyik sofőr, akinek autóját a rendőrök által üldözött fiatalember ütötte el.
Az új felvétel felbukkanása után a rendőrség azt állítja, hogy nem állították meg a sofőröket. „Ezek a képek egyértelműen azt mutatják, amit már az elejétől fogva állítottunk, nevezetesen, hogy a rendőrök nem használták az autókat „élő pajzsként”, nem a rendőrök állították meg az autókat, hanem a sofőrök az esemény dinamikája és összetettsége következtében. A munkafolyamatokat a rendőrök tiszteletben tartották” – írták a Szeben megyei rendőrség képviselői. A sajtóközleményben még egyszer hangsúlyozták, hogy

az autók saját kezdeményezésükre álltak meg, „semmiképpen sem a rendőrség kérésére”.

•  Fotó: Ghica Andrei/Facebook Galéria

Fotó: Ghica Andrei/Facebook

Ghica a hét elején több kérdést is feltett a rendőrök fellépésével kapcsolatban: miért volt szükség az „élő pajzsra”, ha a rendőrségnek megvolt az autók megállítására szolgáló eszköze. (Hordozható szöges útzárról van szó, kifejezetten a rendőrség és a katonaság számára fejlesztették ki, hogy azonnal meg tudják állítani a járműveket. A felette haladó, bármilyen sebességgel haladó jármű abroncsait a tüskék gyorsan, biztonságosan és hatékonyan azonnal leeresztik). „Mint korábban elmondtuk, a rendőrök azért tartózkodtak a kocsisor mögött, hogy ne veszélyeztessék a többi közlekedőt, hogy elkerüljék az üldözött autó és a többi autó esetleges ütközését, de

a rövid idő nem tette lehetővé a szöges útzár felszerelését, ami a képeken jól látható. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy az idő rendkívül rövid volt, néhány másodpercről beszélünk,

és a rendőrök ebben a helyzetben lemondtak az útzár bedobásáról, amikor észrevették az üldözött autót, mivel a veszély exponenciálisan megnőtt volna, ha az úttestre dobják. Sokkal nagyobb lett volna a kockázata annak, hogy több autónak baja essen és a következmények nagy valószínűséggel tragikusak lettek volna” – szerepel a közleményben.

Hangsúlyozzák továbbá, hogy a

felvételeken egyértelműen látszik, hogy a sofőrök saját kezdeményezésükre, spontán módon állították meg az autókat,

semmiképpen sem a rendőrök kérésére, akik az oszlop mögé álltak be, azzal a szándékkal, hogy megvédjék a forgalom résztvevőit és megállítsák az üldözött autót.
A rendőrség azt is közölte, hogy elemezni fogják a rendelkezésre álló képeket és adatokat, hogy „új intézkedéseket határozzanak meg összetett és nagy kockázatú esetekben a munkamechanizmusok javítására”.
Emlékeztetnek arra, hogy múlt hét végén egy 19 éves svájci férfi okozott káoszt Nagyszeben megyében, miután Fogarason ellopott egy autót, hogy eljusson egy Kolozsvár melletti erdőbe.
Amikor elfogták, a férfi láthatóan módosult tudatállapotban azt mondta, hogy

a Kolozsvár melletti Hója-erdőbe akar menni (a helyről számos kísérteties legenda, mendemonda forog közszájon – szerk. megj.) „ük-ük-ük-ük-nagyapja, Drakula gróf, Vlad Țepes” miatt, és reméli, hogy „vámpírrá” válhat,

mivel egész életében erről álmodott. A rendőrség beavatkozása vitát váltott ki, miután három parkoló autó is megrongálódott a közúti káosz következtében.

korábban írtuk

Azzal vádolják a rendőröket, hogy élő pajzsként használtak közlekedőket a bedrogozott sofőr feltartóztatására (VIDEÓ)
Azzal vádolják a rendőröket, hogy élő pajzsként használtak közlekedőket a bedrogozott sofőr feltartóztatására (VIDEÓ)

Két balesetet és további közúti káoszt okozott egy 19 éves svájci fiatalember Erdélyben: ellopott és jogosítvány nélkül, pszichoaktív szerek hatása alatt vezetett egy autót Szeben megyében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 27., vasárnap

Egyelőre nem hűl le a levegő, marad a kellemes időjárás

Az időjárás továbbra is szokatlanul meleg az évszakhoz képest a meteorológusok szerint.

Egyelőre nem hűl le a levegő, marad a kellemes időjárás
2024. október 27., vasárnap

Életét vesztette egy szabálytalanul közlekedő fiatal nő az erdélyi nagyvárosban

Életét vesztette egy szabálytalanul közlekedő fiatal nő Kolozsváron szombat este, miután elütötte egy autó Monostori úton.

Életét vesztette egy szabálytalanul közlekedő fiatal nő az erdélyi nagyvárosban
2024. október 27., vasárnap

Napsütés érlelte a csipkebogyólekvárt Kalotaszentkirályon (VIDEÓ)

Szép időben tarthatták meg a hagyományos csipkebogyó-fesztivált pénteken és szombaton a Kolozs megyei Kalotaszentkirályon.

Napsütés érlelte a csipkebogyólekvárt Kalotaszentkirályon (VIDEÓ)
2024. október 26., szombat

Oláh Emese marad Kolozsvár magyar alpolgármestere

Oláh Emese személyében marad a magyar alpolgármester Kolozsváron, miután a pénteken megalakult új közgyűlés újabb négy évre bizalmat szavazott az RMDSZ politikusának.

Oláh Emese marad Kolozsvár magyar alpolgármestere
2024. október 26., szombat

Bűncselekménynek számít a vadon élő állatok befogása

Őzgidát szabadítottak ki egy portáról a Máramaros megyei rendőrök, az orgazda ellen eljárást indítottak.

Bűncselekménynek számít a vadon élő állatok befogása
2024. október 26., szombat

Wittner Mária szabadságharcos emléke előtt tisztelegtek Marosvásárhelyen

Wittner Mária 1956-os szabadságharcos emléke előtt tisztelegtek, kiállítást is megnyitottak Marosvásárhelyen.

Wittner Mária szabadságharcos emléke előtt tisztelegtek Marosvásárhelyen
2024. október 26., szombat

Alternatíva a Halloweenra: templomok éjszakája címmel indult új kezdeményezés

Templomokat lehet meglátogatni egy új kezdeményezés keretében, amit a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) indított a múzeumok éjszakája mintájára.

Alternatíva a Halloweenra: templomok éjszakája címmel indult új kezdeményezés
2024. október 26., szombat

Bezárattak egy kavicsbányát, ennek ellenére mégis működtették

A súlyos pénzbüntetés és a hatósági tilalom ellenére továbbra is üzemeltettek egy homok- és kavicsbányát az Arad megyei Újpanád (Horia) környékén. A környezetvédelmi felügyelőség újabb bírságot szabott ki, és elrendelte a tevékenység felfüggesztését.

Bezárattak egy kavicsbányát, ennek ellenére mégis működtették
2024. október 26., szombat

„Az egyház nem magánügy, hanem közügy”. Kolozsvárt ülésezik az Evangélikus-Lutheránus Egyház zsinata

Napjaink Európájában – így Romániában és Magyarországon is – nincs fontosabb kérdés, mint a népesedés ügye, hogy mi, magyarok, románok, európai emberek, be tudjuk-e lakni ezt a földet – jelentette ki Kövér László házelnök Kolozsváron.

„Az egyház nem magánügy, hanem közügy”. Kolozsvárt ülésezik az Evangélikus-Lutheránus Egyház zsinata
2024. október 25., péntek

Terveit vázolta és a tanácsosokkal szemben is megfogalmazta elvárásait a másodszor beiktatott Soós Zoltán

Beiktatták tisztségébe pénteken Soós Zoltánt, Marosvásárhely újraválasztott polgármesterét, és a helyi közgyűlés is megalakult, melyben az RMDSZ-nek van a legtöbb képviselője. Soós a parttalan vitáktól hangos képviselő-testület támogatását kérte.

Terveit vázolta és a tanácsosokkal szemben is megfogalmazta elvárásait a másodszor beiktatott Soós Zoltán