A Bihar megyei Siter falképeiről is híres Árpád-kori műemlék templomát felvették az Erdélyi Magyar Értéktárba
Fotó: Rómer Flóris Terv
A vallásszabadság törvénye és Kőrösi Csoma Sándor nyelvtudós életműve is kiemelt nemzeti értékké válhat, ugyanakkor a Bihar megyei Siter Árpád-kori templomával, valamint a Petry hús- és hentestermékkel bővült az Erdélyi Magyar Értéktár.
2018. július 25., 13:022018. július 25., 13:02
A hungarikumbizottság elé terjesztik az 1568-as tordai országgyűlésen kihirdetett vallásszabadság törvényét és Kőrösi Csoma Sándor életművét, ugyanakkor bekerült az Erdélyi Magyar Értéktárba a Bihar megyei Siter 13. századi, Árpád-kori temploma, valamint a több mint 100 éves hagyománnyal rendelkező Petry hús- és hentestermék – döntött keddi kolozsvári ülésén az Erdélyi Magyar Értéktár bizottsága. Közölték,
„Az 1568-as országgyűlés Európában elsőként a tordai katolikus templomban hirdette ki a vallásszabadságot. Ez a momentum a Kárpát-medencei magyarság közös értéke, akárcsak Kőrösi világhírű hagyatéka, ezért reméljük, hogy a következőkben kiemelkedő nemzeti értékké, majd hungarikumokká válhatnak” – fogalmazott Hegedüs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár bizottságának elnöke.
Az 1568-as tordai országgyűlésen hozott vallásügyi határozat a világon először foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot, a gyülekezetek számára a szabad lelkészválasztást, amely a felekezeti hovatartozástól függetlenül évszázadokra biztosította az együttélés békés feltételeit.
A háromszéki Csomakőrösről a magyarok eredetét megkeresni induló Kőrösi Csoma Sándor munkássága nemzetközi tudományos elismerésnek örvend. Életművének legfőbb hozadéka a világ első tibeti–angol szótára, amely hosszú ideig a később készült szótárak legfőbb forrása volt, a tibeti irodalom és vallási iratok tanulmányozásával pedig letette egy új tudományág, a tibetisztika alapjait.
Az idén 450 éves vallásszabadság törvénye, Kőrösi Csoma Sándor életműve pedig az egész magyarság közös értéke” – hangsúlyozta Hegedüs Csilla.
A Bihar megyei Siter református temploma az Árpád-korban épült, legérdekesebb feltárt eleme a hajó délkeleti sarkában talált baldachinszerű oltárépítmény (cibórium). Hasonló struktúrájú építmények a jelek szerint nem állhattak nagy számban középkori templomainkban, a Kárpát-medencében egyetlen további példáját ismerjük. Az északnyugati sarkán egykor szabadon álló oszlopra támaszkodó cibórium egykorú a templommal, s a 14. században a szentéllyel együtt gazdag, feliratokkal tűzdelt kifestést kapott.
Az értéktárbizottság keddi tanácskozásán a nagyváradi Szent László Egyesületet Csomortányi István képviselte.
Nagy öröm számunkra, hogy az elmúlt időszakban a magyar agrárminisztérium segítségével és helyi szakemberek bevonásával elkészülhetett a nagyváradi magyar értéktár első része is” – idézte az Erdélyi Magyar Néppárt közleménye Csomortányit.
A nagyváradi bejegyzésű Magyar Polgári Egyesület és Nagy József Barna egyesületi elnök koordinálásával több mint 100 értéket sikerült számba venni és az értéktárba foglalni. A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt 2012 áprilisában fogadta el az Országgyűlés. A törvény értelmében a magyar nemzeti értékek, azokon belül a hungarikumok megőrzendő, egyedülálló nemzeti kincsek, amelyek ezer szállal kötődnek tájainkhoz, történelmünkhöz, társadalmunkhoz, kultúránkhoz.
„Az összetartozás, az egység és a nemzeti tudat erősítése érdekében nemzetünk értékeit össze kell gyűjteni, dokumentálni, az értékvédelem alapjául szolgáló dokumentációt a szigorú nyilvántartás és kutathatóság szabályai szerint meg kell őrizni, az értékeket ápolni, védelmezni és támogatni kell” – olvasható a néppárt közleményében.
Kiszálltak vasárnap a rendőrök a mezőméhesi gyújtogatás és gyilkosság elkövetésével gyanúsított Emil Gânj fiú- és lánytestvérének lakásához. A nyomozáshoz közel álló források szerint egy másik nő lakásán is házkutatást tartanak.
Szülőhazájában, az afrikai Kamerunban szentelték pappá a tavaly október óta Kolozsváron szolgáló Chrysanthus Yvesimbom Njungba SchP piaristát.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
szóljon hozzá!