2010. március 25., 08:542010. március 25., 08:54
Annak ellenére, hogy a rendőrségi dosszié szerint március 15-én Tóth Ferenc fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelképet tűzött a szovátai városháza falára, a székely zászló több mint egy hete látható az épületen a román, európai uniós és városi lobogó társaságában. A helybéli férfi az első napokban baltával a kezében őrizte a zászlót, halállal fenyegetve az önkormányzat őt kérdőre vonó polgárőrét. Ugyanígy járt el a lobogó előtt bámészkodó járókelőkkel is. Miután meggyőződött, hogy senki nem akarja, vagy nem meri eltávolítani a székelység jelképét, Tóth hazament.
Péter Ferenc polgármestert lapunknak többszörös próbálkozás után sem sikerült elérnie. Kérdésünkre, hogy az önkormányzat leszedeti-e a zászlót, Hegyi Mihály alpolgármester nem kívánt nyilatkozni. Mint mondta, szabadságon van, és nem foglalkoztatja a kérdés. Az eddigi tényállás azonban arról tanúskodik, hogy a szovátai elöljárók nem akarják ugyanazt a hibát elkövetni, amit makfalvi kollégájuk, a szintén RMDSZ-es Zsigmond Vencel.
Mint ismeretes, a környékbeli község polgármestere előbb leszedette a magyar polgári párti önkormányzati képviselők által kitűzött székely zászlót, majd feljelentette őket a rendőrségen. A napokban Borbély László, a szövetség ügyvezető alelnöke elítélően nyilatkozott Zsigmond túlbuzgóságáról. „A makfalvi eset azért súlyos, mert maga a polgármester tette a feljelentést az ügyben, ez pedig elítélendő” – mondta a környezetvédelmi miniszter a szekelyhon.ro hírportálnak.
A bűnügyi dosszié összeállítására reagálva Tóth Ferenc annyit mondott, hogy képzőművészként „jó performansznak” szánta a székely zászló kifüggesztését. A szovátai férfi már több hasonló „munkát” mutatott be az évek során.
Többek között ő volt az, aki székely rovásírással kiírta a település nevét a helység bejáratához. A táblát akkor eltávolították a hatóságok, de a később rendelt székely kapura a román és magyar felirat alatt rovásírással is feltüntettették Szováta nevét. A sóvidéki kisvárosban a lakók nagy többsége nem szándékozik ujjat húzni a gyakran agresszívnak bizonyuló amatőr képzőművésszel, akit elmebetegnek tartanak. A Krónika telefonos megkeresésére Tóth ingerülten kifejtette: nincs mit tárgyalnia a sajtóval, majd lecsapta a kagylót.
Livia Popa rendőrségi szóvivő elmondta, hogy az ügyet továbbították a segesvári ügyészségre. Ugyanakkor hozzátette, hogy a rendőrség szerint Tóth Ferenc megsértette a nemzeti szimbólumokra vonatkozó 2002/21-es sürgősségi kormányrendeletet, és akár börtönbüntetésre is ítélhető. A rendőrség által összeállított dosszié a székely zászló kifüggesztését fasiszta, rasszista és idegengyűlölő jelképek használatának minősíti. Virgil Aldea segesvári főügyész megítélésében a hatóságoknak nincs okuk őrizetbe venni a tettest, aki a nyomozás ideje alatt szabadlábon marad.
Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.