„Nem vagyunk szeparatisták!” – Létrejött a négy nyugat-erdélyi nagyváros társulása

Egységben az erő. Ilie Bolojan, Emil Boc, Nicolae Robu és Gheorghe Falcă az alapító okirat szentesítése után

Egységben az erő. Ilie Bolojan, Emil Boc, Nicolae Robu és Gheorghe Falcă az alapító okirat szentesítése után

Nyugati szövetség (AVE) elnevezéssel együttműködési megállapodást kötött szombaton az ország négy nyugati nagyvárosának – Arad, Nagyvárad, Kolozsvár és Temesvár – elöljárója az uniós források hatékony lehívása és a gazdasági fejlődés előmozdítása érdekében.

Rostás Szabolcs

2018. december 08., 19:282018. december 08., 19:28

2018. december 08., 19:442018. december 08., 19:44

A partnerségről szóló dokumentumot Gheorghe Falcă aradi, Ilie Bolojan nagyváradi, Emil Boc kolozsvári és Nicolae Robu temesvári polgármester látta el kézjegyével a Béga-parti nagyváros polgármesteri hivatalának dísztermében.

A házigazda Nicolae Robu elmondta, az informális fórum ötletek és tapasztalatok kicserélésére szolgál a négy nagyváros vezetője között, ezen túlmenően nagyberuházásokat kívánnak közösen végrehajtani, megteremtve például az érintett települések nagysebességű összeköttetését. Temesvár polgármestere közölte, az alapító okirat a száz évvel ezelőtt elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozaton alapszik, és a közösségek szabad társuláshoz való jogát tekinti kiinduló alapnak.

Emil Boc fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy kezdeményezésüknek semmi köze a szeparatizmushoz.

„Ennek a szövetségnek nincs köze semmiféle tervhez, amely területi szeparatizmust céloz vagy megkérdőjelezi a román állam egységes voltát. Ez a projekt nem irányul Bukarest ellen sem, ellenkezőleg, azt szeretnénk, ha együtt tudnánk erősebbé és gazdagabbá tenni Romániát. Egyetlen ország sem tud igazán gazdaggá válni, ha nincsenek erős és tehetős városai” – állapította meg Kolozsvár polgármestere. Boc hozzátette: a Nyugati szövetség alappillére a szubszidiaritásnak az Európai Unióról szóló szerződésben foglalt elve, miszerint a döntéseket az állampolgárokhoz a lehető legközelebb eső közhatóság szintjén kell meghozni.

A négy polgármester – különben valamennyien az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusai – sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a partnerség keretében regionális fejlesztési társulást is létrehoznak az európai uniós források megpályázása érdekében. Különben a nyugat-erdélyi megyék elöljárói nem titkolták: elégedetlenek a Bukarest-központú politizálással. Emil Boc úgy fogalmazott: a központosításon alapuló kormányzati módszer immár a múlté. „Az EU-ban 300 régió működik. Ha mindezek a fejlesztési motorok maximális fokozattal működnének, a dolgok sokkal jobban haladnának előre. A mi kezdeményezésünk azt szolgálja, hogy Románia érdekében használja fel ezeket a fejlesztési motorokat” – hangsúlyozta a kincses városi elöljáró.

Egyébként a Nyugati szövetség céljai között szerepel a négy város közötti mobilitási lehetőségek fejlesztése, az erdélyi, a Via Carpathia- és a Temesvár–Belgrád-autópálya megépítésének felgyorsítása, a négy várost összekötő gyorsvasúthálózat kiépítése, régióközi és régión belüli tömegközlekedési hálózat létesítése, egy-egy regionális kórház építése Kolozsváron és Temesváron.

2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal