„Nem a kastély a lényeg” – Bánffy Farkas a visszaszolgáltatás akadályozásáról, szubjektív igazságról, a „modern Szekuritátéról”

Bánffy Farkas: igazából akkor lenne szó igazságtételről, ha az ember jól használja fel a visszakapott vagyont (archív felvétel) •  Fotó: Szabó Tamás

Bánffy Farkas: igazából akkor lenne szó igazságtételről, ha az ember jól használja fel a visszakapott vagyont (archív felvétel)

Fotó: Szabó Tamás

Vasmarokkal kapaszkodik a román állam a Bánffy-család vagyonába. Újabban a korrupcióellenes ügyészséggel félemlítik meg a kommunizmus idején államosított ingatlanok igénylőit. Román gazdasági érdekek sérülnének, ha visszaadnák a Kelemen-havasokban elterülő 35 ezer hektárnyi erdőt – véli Bánffy Farkas. A magyarországi arisztokrata család Erdélybe költözött ügyintézője, a fugadi báróként ismert fiatalember azt is elmondta a lapcsaládunknak adott interjúban, hogy alig éri el az öt százalékot az eddig visszaszolgáltatott javak összessége.

Kristály Lehel

2018. június 25., 13:292018. június 25., 13:29

– Már több mint egy évtized telt el azóta, hogy Budapestről Fehér megyébe költözött, majd arra vállalkozott, visszaszerzi, amit lehet a családja államosított vagyonából. Hogyan dolgozik a román igazságszolgáltatás?

– A kérdés inkább az, hogy mi az igazság? Hiszen az inkább szubjektív dolog. Például bizonyos ingatlanok mielőtt a mieink voltak, addig a más tulajdonát képezték. Valaki tehát mindig úgy érezhette, amikor elvettek tőle valamit, hogy vele bizony igazságtalanul bántak el. Most mindössze annyi történt, hogy mi kaptunk egy második esélyt is.

Idézet
Egyébként pedig igazából akkor lenne szó igazságtételről, ha az ember jól használja fel a visszakapott vagyont.

Ha ezt ugyanis öncélúan teszi, akkor nincsen semmi értelme az egésznek. Az már más, amikor az ember a javait képes a köz szolgálatába állítani.

– Például a fugadi kastélyt?

– Nagyon sokszor kérdeznek a fugadi kastély sorsáról. Pedig szerintem ez tizedrangú kérdéskör.

Idézet
Ennél fontosabb az, amit kitaláltunk: a magyar állami támogatással létrehozott magyarlapádi szórványkollégiumot például, ahol naponta hatvan gyermek tanul és étkezik. Aztán az erdő a legszebb dolog a világon.

Nem gondolom azt, hogy a különböző kastélyok a leglényegesebb pontok. Egy épület fenntartása csak problémaforrás, az erdő viszont mindig hálás dolog. A laikusok általában a kastélyra ugranak, de az csak arra jó, hogy az ember kislányokat szédítsen, másra nem. Komolyra fordítva a szót: igen, helyre kell hozni a birtokot, de úgy, hogy abból a magyar közösség profitáljon, és tudjunk válaszokat adni a problémáikra.

– Mit szól ehhez a román hatalom? Jön egy arisztokrata Magyarországról, szembemegy az állami asszimilációs törekvésekkel, és még elkezd követelőzni is – már Bukarest szempontja szerint.

– Hát most legyünk őszinték: ha Magyarországon bejelentkezne egy osztrák család, majd a monarchiára hivatkozva kérné a fél Bakonyt, visszaadnánk?

Idézet
Valahol érthető a román álláspont is. Mi viszont azon vagyunk, hogy a lehető legtöbbet visszaszerezzük családunk elvett vagyonából.
A fugadi kastély •  Fotó: Facebook/Bánffy Farkas Galéria

A fugadi kastély

Fotó: Facebook/Bánffy Farkas

– Mi a visszaszolgáltatás jelenlegi mérlege?

– Ugyan nem a Bánffy-, hanem szerteágazó családok vagyonáról beszélünk, de ha öt százalékot mondok, akkor is lehet, hogy sok. Jelenleg összesen 800 hektárnyi erdőt és szántóföldet kezelek. Ez kisebb területekből áll össze – visszaszerzésükkel eddig nem volt különösebb probléma –, 5, 10, 50 hektár nem sért gazdasági érdekeket.

Idézet
A Kelemen-havasokban azonban 35 ezer hektárnyi a követelésünk. Ekkora területnél pedig persze hogy elkezdődik a huzavona.

Az eddigi törvények alapján a visszaszolgáltatási folyamatnak el kellett volna indulnia. Ám a román állam próbál mindent kihasználni. Háborús bűnösnek nevezik Bánffy Dánielt, a nagyapámat, majd átesve a ló másik oldalára, közlik, hogy nem is vagyunk leszármazottai a saját nagyapánknak. Próbálják megfélemlíteni az embereket.

– Az eszközök legalább változatosak?

– Ránk küldték a rendőrséget és a korrupcióellenes ügyészséget (DNA). Utóbbihoz június elején hívtak be kihallgatásra édesapámmal, Bánffy Miklóssal.

– Milyen élményekkel gazdagodtak?

Idézet
– Ahhoz képest, hogy a kommunisták politikai kihallgatásai után a nagyszüleink éveket ültek börtönben, mi egy kihallgatást a DNA-nál ki tudtunk bírni.

– Mivel vádolják önöket?

– Tulajdonképpen az állam érdekeit szolgálják, ők a modern Szekuritáte. Most azt állítják, hogy illegális volt az összes visszaigénylésünk, és ha ez így történt, akkor abban korrupció van. Ez az egész történet egy vicc.

– A fugadi erdésszel már sikerült kibékülni? Nem nagyon örült, amikor ön 2007-ben megjelent a faluban és elkezdte megállítani a falopást a Bánffy-erdőkben...

– Azóta már a harmadik erdész tevékenykedik a faluban. Én meg közben elvégeztem egy erdésztechnikusi képzést is, így már az erdészeti hivatalok is más szemmel tekintenek rám.

Idézet
Az ominózus erdész utódai már tudják, hogy az én erdeimben nem lehet lopni.

Elvileg szent a béke. Mondjuk, örülnék, ha a polgármester végre kiállítaná az adóigazolásomat arról, hogy nincs tartozásom az önkormányzatnak, de erre másfél évvel az után sem hajlandó, hogy erre bírósági ítélet is kötelezi.

– Ezek után mi a családi stratégia? Meddig szeretnének elmenni?

– Amíg csak lehet, folytatjuk a küzdelmet.

Idézet
Mi ötven év múlva is örökösök leszünk, ellenfeleink viszont már rég nem lesznek az általuk most betöltött pozíciókban.

Előbb-utóbb a geopolitikai helyzet is változik annyit, hogy lehet meg előrelépés bőven.

– Milyen geopolitikai helyzet lenne az ideális?

– Az, amikor Románia kénytelen lesz végre európai országnak látszani.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit