A templomépítési elképzelések egyébként 1996–2016 között több „metamorfózison” is átestek. Amikor 1999-ben ideérkeztem, egy nagyon szép látványterv fogadott, azonban rájöttünk, hogy az akkori romániai építkezési technológiával vagy nagyon drága lett volna, vagy egyenesen megoldhatatlan az épület tetőszerkezetének az elkészítése. Ezért 2001-ben átterveztettük az egész épületet egy kolostorszerű, belső zárt udvaros épületre, amely magában foglalt már akkor is egy kétcsoportos óvodát, idősek napköziotthonát és egy étkezdét is a megszokott, vallásos célokat kiszolgáló helységek mellett.

Az alapásásra és alapöntésre 2002–2006 között került sor, 2007–2010 közt földszinti falazásokat végeztünk, 2011–2015 között pedig a földszinti betonfödémeket öntöttük ki a leendő épület első részében. Amikor hosszú idő elteltével, 2016-ban megtudtuk, hogy lehetőségünk van óvodát építeni a magyar kormány Kárpát-medencei óvodaprogramjának köszönhetően, újra átterveztettük az épületet, hogy megfeleljen az új EU-s normatíváknak. Ez az épület látható ma elkészült állapotban.

Az emeletre pedig tudtommal nem lehet felvinni óvodásokat, jóllehet ott lenne egy nagyobb, eredetileg pedagógustanácskozónak kialakított helyiség, amelyben akár még húsz gyermek is még elférne. Aztán gondolkoztunk egy bölcsőde építésében is, hiszen van még elegendő hely a Kálvin-központ udvarán, azonban az időközben kitört Covid-járvány, majd a szomszédunkban kirobbant háború miatt erről egyelőre le kellett mondanunk.

korábban írtuk

Átadták a magyar óvodafejlesztési program keretében épített első erdélyi óvodát

A partiumi Nagykárolyban vasárnap átadták a magyar kormány által finanszírozott Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében épült első erdélyi óvodát.

– Ön szerint visszaigazolást nyert, bebizonyosodott, hogy szükség volt, szükség van az új óvodára?

– Természetesen. Ez egyértelmű. Amikor 2016-ban Nagyváradról, az egyházkerület közigazgatási osztályától felhívtak telefonon, hogy lehetőséget kapunk az óvodaépítésre, én két embert hívtam fel azonnal, hogy tanácsot és megerősítést kérjek: édesapámat, id. Tolnay Istvánt (aki hosszú éveken át a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi előadója volt), illetve városunk polgármesterét, Kovács Jenőt. Természetesen mindketten arra biztattak, hogy vállaljam be a gyülekezettel együtt az óvodaépítést, a polgármester úr ráadásul régebben nem is egyszer mondta már, hogy Nagykárolyban kevés az óvoda, és feltétlenül szükség lenne még egy óvodaépületre.

– Az intézményt működtető önkormányzattal rendben van a kapcsolat? Egy másik óvoda alegységeként működik a református óvoda. Miért csak most nyáron került ki az intézmény nevét tartalmazó hivatalos tábla?

– Természetesen az önkormányzattal a lehető legjobb kapcsolatot ápoljuk, hiszen nélküle a gyülekezet képtelen lenne anyagilag fenntartani ezt az óvodát. Felmerült egyszer a szerződés lejártával a református „magánóvodává” való átalakulás gondolata, azonban ezt az ötletet elvetettük.

Marad tehát újabb öt évre a jelenlegi felállás, azaz a nagykárolyi 1-es számú óvodacsoportba való tartozásunk, amelynek igazgatónője Héb Ildikó óvodapedagógus, és akivel szintén nagyon jó viszonyt ápolunk. Egyébként mind a négy óvónéni református vallású, s partnerkapcsolati szerződéssel alkalmanként vallásórákat is tartunk, ezt a szolgálatot a feleségem, Tolnay Adrien vallástanár látja el, mindamellett, hogy az óvodás gyerekek az óvó nénik szolgálatának is köszönhetően például rendszeresen imádkoznak és részt vesznek a gyülekezeti alkalmakon.

Kezdettől fogva szerettük volna – a Kálvin-központ épületének szerves részeként – ezt az óvodát a nagy genfi reformátorról, Kálvin Jánosról elnevezni. Ennek természetesen van egy bizonyos bürokratikus (akkreditáció, engedélyek beszerzése, stb.) procedúrája is, ami egyébként a Covid-járvány miatt is időben kitolódott. Idénre azonban sikerült pontot tenni ennek a kezdeményezésnek a végére, így lett az óvodánk románul (franciául) Jean Calvin-, magyarul pedig Kálvin János-óvoda.

Pontos összeget nyilván azért nehéz mondani, mivel – még ha lejben össze is számoljuk 1996-tól egészen 2019-ig a kiadásokat – a végösszeg nem fedi a beruházás mai, aktuális értékét. Ennek oka részben az építkezés közel 20 éve alatt összeadódó infláció, másik oka pedig az a rengeteg közmunka, amit a gyülekezet önkénteseivel végeztünk az évek során, az alapásástól kezdve a már kész épület kitakarításáig és az avatásra való előkészítéséig. A gyülekezet hozzájárulása ilyen értelemben számomra felbecsülhetetlenül értékes.

A magyar kormány látta ennek a közösségnek a hosszú éveken át tartó erőfeszítéseit, és előbb kisebb, majd nagyobb összegeket adományozva, egyértelműen az építkezés fő támogatójává lett, természetesen a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közbenjárásával.

A többit önerőből, illetve egyéb forrásokból gyűjtöttük össze: a román kormány vallásügyi államtitkárságánál benyújtott pályázatokból, Nagykároly és környéke vállalkozóinak rendszeres adományából, a Svájcban élő magyarok körétől származó gyűjtésből, a németországi Gustav Adolf Werk-alapítványtól, a belgiumi Groupe Action Roumanie Egyesülettől, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában élő magyar gyülekezetek gyűjtéséből, stb. Lehet, viccesen hangzik, de az biztos, hogy ha Magyarország kormánya nem állt volna mellénk, akkor – amilyen ütemben haladt az évi átlagot számítva a gyűjtés, az adakozás – talán nyugdíjas koromra lett volna kész a templom és a közösségi tér.

korábban írtuk

Meghozta gyümölcsét a kitartás: Nagykárolyban felavatták a magyar állam támogatásával felépült Kálvin-központot

Több mint két évtizeddel az alapkő elhelyezését követően, a magyar állam támogatásának köszönhetően épült fel Nagykárolyban a református templomot és közösségi házat is magában foglaló Kálvin-központ.

– Hogyan fogadta a kertvárosi közösség: hamar „belakta” a központot? Mekkora a gyülekezet, átlagosan mennyien járnak templomba?

– Istennek legyen hála, nagyon hamar megszoktuk új templomunkat, részben azért, mert évek óta vágyott a közösség arra, hogy felépüljön a templom és mihamarabb átköltözhessünk, másrészt mert – ahogy a mondás tartja – a jót s az újat könnyű megszokni. Gyülekezetünk jelenleg mintegy 1800 lelket számlál. Amikor beindultak itt az istentiszteletek, 280–330 lélek között mozgott a résztvevők száma egy átlagos vasárnapon, ami azért volt rendkívüli, mert a régi templomban az átlag 160 fő volt vasárnaponként. Aztán jött a koronavírus-járvány, be kellett zárni egy ideig a templomokat.

Persze, sok olyan fiatal és középkorú hiányzik családostul a templomból, akikről „menet közben” derül ki, hogy kivándoroltak a szebb jövő reményében Nyugat-Európa valamelyik országába. A legutóbbi népszámlálásból kiderült, hogy 10 év alatt közel 1000 lélekkel csökkent Nagykároly református magyarsága is, és ez nemcsak az elhalálozások nagyobb száma, hanem a kivándorlás miatt is van.

Mi vásároltunk is a Koppeltől egy ilyen hárommanuálos virtuális orgonát, mely a híres lytomisli katedrális (Csehország) 52 regiszteres szimfonikus orgonáját szólaltatja meg a mi templomunkban. Azonban a presbitérium ragaszkodott a sípos orgonához is, ezért megkértük a budapesti Kft. szakembereit, hogy amikor meglesz rá az anyagi alapunk, építsenek fel egy sípos orgonát, felhasználva és megmentve így a régi orgona külső darabjait.

Ahogy befejeztük a Kálvin-központot, a rá következő évben máris hozzáfogtunk a nagykárolyi esperesi hivatal építéséhez, mely szintén a magyar kormány támogatásából indult el. Ez az épület is elkészült 2022-re, az udvarrendezés azonban még hátra van. Ami pedig a fentebb említett bölcsőde megépítését illeti, természetesen vállalhatónak tartom abban az esetben, ha a teljes anyagi forrás meglesz ehhez, bár bevallom, van bennem olyan érzés is, hogy nekem ennyi is „elég volt”.

Hálát adhatok Istennek, hogy nagyon jó a hangulat és az együttműködés ebben a közösségben, gyakorlatilag soha nem kellett vitatkozni sem a presbiterekkel, sem más munkatársakkal, mindig mindenben meg tudtunk egyezni. Egyébként nagyon hálás vagyok minden munkatársamért, az irodai szolgálattól kezdve egészen a környezet gondozásáig, itt mindenki szeretettel, lelkesen végzi a dolgát, a szolgálatot. A presbitérium, a nőszövetség, az énekkar, és mindenki más segítő derekasan helytáll, legyen szó bármiről. Külön köszönettel tartozom a hitvesemnek, Adriennek, aki gyülekezeti vallástanárként maximálisan megtesz mindent azért, hogy a gyermekek és családjuk sajátjuknak érezzék ezt a templomot, sőt az egész épületet, magát a lelki közösséget (mondják is sokan, hogy közösségünk egyik legerősebb oldala a gyermek- és ifjúsági misszió).

Persze, nagyon sok még a feladat, amelyeket időközben fel kellett ismernünk, s a kihívások is folyamatosan változnak, gyűlnek. Nem tudunk mindenhol, mindenkor és mindenben jelen lenni, eleget tenni a feladatainknak, ezért fontos, hogy mindig küldjön számunkra Isten jó munkatársakat, újabb és újabb önkénteseket. És mindenféle panasz nélkül – de tényleg – csak hálát tudok adni az Úr Istennek, hogy egy ilyen nagyszerű közösség lelkésze lehetek.