Fotó: Dli.ro
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken két Szilágy megyei férfit, aki ellopta a zilahi román katonai temetőben álló emlékművet díszítő bronzsast, és egy fémlerakatban értékesítette.
2023. július 29., 10:442023. július 29., 10:44
A Szilágy megyei rendőr-főkapitányság szerint a két, 22, illetve 29 éves férfi több bűncselekményt is elkövetett: egy lakatlan zilahi ingatlanból egy 25-30 kilós, vörösrézből készült harangot, öt, szintén vörösrézből készült kazánt, három díszkardot és egyéb, vörösrézből, bronzból és sárgarézből készül tárgyat lopott el
mintegy 25 000 lej értékben.
Tevékenységük „megkoronázásaként” aztán
amit egy fémlerakatban el is adtak.
A két elkövetőt csütörtökön őrizetbe vették, majd pénteken 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték őket.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
szóljon hozzá!