„Marosvásárhelyen problémát jelent az etnikai szavazás” – Vegyes párt akar lenni a PLUS

„Marosvásárhelyen problémát jelent az etnikai szavazás” – Vegyes párt akar lenni a PLUS

Fotó: Facebook/Mihai Adrian Ungur

A Szabadság, Egység és Szolidaritás Párt (PLUS) legalább Maros megye szintjén vegyes párt akar lenni, amely nyitott a kisebbségek irányában – jelentette ki csütörtökön marosvásárhelyi sajtóértekezletén Mihai Adrian Ungur, a PLUS megyei szervezetének elnöke.

Hírösszefoglaló

2019. augusztus 30., 09:122019. augusztus 30., 09:12

2019. augusztus 30., 09:262019. augusztus 30., 09:26

„Marosvásárhelyen problémát jelent az etnikai szavazás, ezért szeretnénk kifejezni nyitottságunkat a magyar és a többi közösség iránt, mivel mindannyian itt élünk, és

Idézet
azt akarjuk, hogy életképes megoldásokat javasoljunk románoknak, magyaroknak és romáknak egyaránt.

Vegyes párt akarunk lenni, amely nyitott a kisebbségek irányában” – hangoztatta az Agerpres hírügynökség szerint Ungur, aki elmondta: ő maga félig magyar, félig román (édesanyja magyar), és beszél is magyarul. Hozzátette:

a PLUS-nak „jelentős számú” magyar tagja van.

Nyilvántartása szerint a pártnak Maros megyében mintegy 200 tagja van, akik 73 hivatalosan megalakult szervezetbe tömörülnek.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 16., kedd

Nyári hőség után nyári viharok áprilisban: Erdély, a Partium és a Bánság egyes részeire is figyelmeztetést adtak ki

Viharokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 23 megyéjére.

Nyári hőség után nyári viharok áprilisban: Erdély, a Partium és a Bánság egyes részeire is figyelmeztetést adtak ki
2024. április 16., kedd

Negyven hektárnyi erdő égett Maros megyében, a tűzoltók légi segítséget kértek

A Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tűzoltóinak kedden sikerült a Laposnyatelep térségében hétfőn keletkezett erdőtűz kiterjedését 40 hektárra korlátozni, és légi segítséget kértek a védelmi minisztériumtól.

Negyven hektárnyi erdő égett Maros megyében, a tűzoltók légi segítséget kértek
2024. április 16., kedd

Véget ér az áprilisi nyár, hirtelen nagyot zuhannak a hőmérsékleti értékek

Az egész országban jelentős lehűlés várható a következő napokban, a hegyekben a hónap végéig havas esőre is számítani lehet – derül ki a Országos Meteorológiai Szolgálat április 15–28. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Véget ér az áprilisi nyár, hirtelen nagyot zuhannak a hőmérsékleti értékek
2024. április 16., kedd

Fatolvajokat lát mindenütt, mellőzi a fenntartható erdőgazdálkodási elveket a kormány készülő erdészeti törvénye

Új erdészeti törvénytervezet vitája kezdődött a bukaresti szenátus szakbizottságaiban, a kormánykoalíció a jelenlegi jogszabályt több területen is átalakítaná. Tánczos Barna RMDSZ-szenátorral, volt környezetvédelmi miniszterrel jártuk körül a témát.

Fatolvajokat lát mindenütt, mellőzi a fenntartható erdőgazdálkodási elveket a kormány készülő erdészeti törvénye
2024. április 15., hétfő

Magyarországon berúgta az ajtót a hidegfront, és szerdára eléri Erdélyt

Erős széllel, jégesővel érkezett meg a hidegfront Magyarország nyugati részébe; Erdélyben keddről szerdára virradóra várható a meredek lehűlés, véget vetve a nyárias időjárásnak.

Magyarországon berúgta az ajtót a hidegfront, és szerdára eléri Erdélyt
2024. április 15., hétfő

Juh- és kecsketej helyett tehéntejből hamisított termékeket kobozott el a hatóság

Egyre nagyobb a kereslet a juh- és kecsketejből készült termékek iránt, ami hamisításra készteti a tejfeldolgozók egy részét. Az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság átfogó ellenőrzése nyomán 17 tonna hamisított tejterméket kobozott el.

Juh- és kecsketej helyett tehéntejből hamisított termékeket kobozott el a hatóság
2024. április 15., hétfő

Megsemmisítette a bíróság a Kölcsey-szobor ügyében kirótt pénzbüntetést

Érvénytelenítette a nagyváradi bíróság azt a 10 ezer lejes bírságot, amit a Szatmár megyei művelődési igazgatóság rótt ki a nagykárolyi polgármesteri hivatalra Kölcsey Ferenc szobrának tavalyi felavatása nyomán.

Megsemmisítette a bíróság a Kölcsey-szobor ügyében kirótt pénzbüntetést
2024. április 15., hétfő

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán

Kórházban kötött ki egy 25 éves fiatalember Nagybányán, miután egy 16 éves tinédzser egy airsoft pisztollyal rálőtt egy elfajult veszekedés hevében.

A veszekedés hevében egy 16 éves fiú rálőtt egy férfira Nagybányán
2024. április 15., hétfő

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében

Második napja kutatnak a Hunyad megyei Salvamont búvárai az őraljaboldogfalvi víztározóban egy eltűnt személy után, aki az információk szerint vasárnap délután belefulladt a vízbe.

Második napja keresnek a búvárok egy vízbe esett személyt Hunyad megyében
2024. április 15., hétfő

Újabb külföldi járatok indulnak a brassói repülőtérről

Június 15-től a FlyLili légitársaság járatokat indít Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről, összekötve Brassó megyét – Románia szívét – a legfontosabb európai városokkal – jelentette be hétfőn Adrian Veștea fejlesztési miniszter.

Újabb külföldi járatok indulnak a brassói repülőtérről