„Kiszervezné” a kultúrát a Bihar megyei és a nagyváradi tanács

„Térrendezés”. Kulturális eseményekkel tennék elevenebbé a nagyváradi köztereket •  Fotó: Bálint Eszter

„Térrendezés”. Kulturális eseményekkel tennék elevenebbé a nagyváradi köztereket

Fotó: Bálint Eszter

Elsősorban a turisták szórakoztatását szolgálja az a protokollum, melyet a nagyváradi és a Bihar megyei tanács kötött a kulturális rendezvények „kiszervezéséről”. Zatykó Gyula polgármesteri tanácsos szerint a tervet főként a járványhelyzet hívta életre.

Pap Melinda

2021. május 14., 08:282021. május 14., 08:28

Kulturális rendezvények szervezőjévé lépett elő a nagyváradi és a Bihar megyei önkormányzat, az erre vonatkozó együttműködési protokollumot szerdai rendkívüli ülésén szavazta meg a megyei tanács. Az ezt megelőző sajtótájékoztatón elhangzott:

a cél kisebb kulturális események szervezése, melyek élettel töltik meg a nagyváradi köztereket.

A részletes tervet egy közös bizottság dolgozza majd ki, melybe a két önkormányzat képviselői mellett a román és magyar színház, a filharmónia, illetve a turisztikai egyesület képviselői is helyet kapnak.

„A Bihar megyei tanács és Nagyvárad városmenedzsere ki szeretné hozni a kőfalak közül a kultúrát, azt szeretnék, ha ez a köztereken is megjelenne, ott is lennének kulturális programok” – magyarázta a Krónikának az elképzelés lényegét Zatykó Gyula, Florin Birta nagyváradi polgármester magyarügyekért felelős tanácsosa. Mint mondta, maga csütörtökön kérdezte erről a városmenedzsert, aki szerint most kezdik összerakni a koncepciót.

Idézet
Mindenképp az a cél, hogy sok kulturális rendezvény legyen szabadtéren. Egyfelől a járványhelyzet miatt, másrészt az induló turisztikai idény miatt, ezek ugyanis életet vinnének a városba”

– indokolta az együttműködés alapját Zatykó. A polgármesteri tanácsos úgy tudja, a közös rendezvényszervezést már idén nyáron beindítaná a két önkormányzat, a protokollumra azért van szükség, mivel a közterek a megyeszékhely, míg a kulturális intézmények a megye önkormányzatához tartoznak.

Idézet
Ha ki akarják vinni a kultúrát az intézmények falai közül, együtt kell működni. Az elképzelés szerint itt-ott játszik majd egy vonósnégyes, lesz egy-egy bábjáték”

– illusztrálta a tervet Zatykó Gyula. Rámutatott: nagy tömegrendezvényeket amúgy sem lehet szervezni a járványhelyzet miatt, így a rendezvényszervezőknek teljesen új helyzethez kell alkalmazkodni, a jelenleg érvényes előírások szerint kell eljárni.

A kisebb kulturális programokat az elképzelés szerint a megyei tanácshoz tartozó filharmónia, román és magyar színház, bábszínház és táncegyüttes művészei szolgáltatnák. A fenntartó megyei önkormányzat elvárása ezek felé ugyanis, hogy nyári évadot is hirdessenek, melynek keretében a város közterein szórakoztatják a turistákat. „Az, hogy kimegy egy vonósnégyes a térre, és játszik, színfoltja lesz a városnak. Eddig nem volt ilyen kezdeményezés, sem a színház, sem a filharmónia nem gondolkodott abban, hogy szabadtéren szórakoztassa az embereket, holott ez jó marketingtevékenység is” – mutatott rá Zatykó, aki szerint előfordulhat, hogy az, aki véletlenül „botlik bele” a programba, később a színházba vagy a filharmóniába is ellátogat. Hangsúlyozta,

a kultúrának nevelő szerepe is van, jelenleg pedig olyan időket élünk, amikor ki kell vinni az emberek közé, hiszen a közönség nem tud nagy számban jelen lenni a négy fal között.

„Helyszín rengeteg van, Nagyvárad tele van terekkel, és sok már fel is van újítva. Van, ahova vinni, csak legyen elegendő művész, aki beáll ebbe a misszióba” – mutatott rá a Szent László Napok főszervezőjeként is ismert Zatykó Gyula. Mint mondta, a tervezett események között magyar nyelvűek is lennének, melyeket a magyar színház, bábszínház és tánccsoport művészei „vinnének színre”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 27., csütörtök

Háromdimenziósan szkennelték a Medve-barlangot, virtuálisan is látogatható lesz

Premier, hogy 3D-sen szkennelték a Románia legszebb barlangjának tartott Medve-barlangot: ennek köszönhetően lehetőség nyílik a földalatti környezetnek a legnagyobb pontossággal történő dokumentálására.

Háromdimenziósan szkennelték a Medve-barlangot, virtuálisan is látogatható lesz
2025. március 27., csütörtök

Nicușor Dant magányos farkasnak, Crin Antonescut kisebbik rossznak nevezte az RMDSZ politikusa

Nicușor Dan egy magányos farkas, aki államfőként nem fogja tudni jó irányban megváltoztatni az országot – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere.

Nicușor Dant magányos farkasnak, Crin Antonescut kisebbik rossznak nevezte az RMDSZ politikusa
2025. március 27., csütörtök

Önálló állam-e a Székelyföld? A magyar prefektustól vár választ az EMSZ

Barabási Antal Szabolcstól, Maros megye nemrég hivatalába lépett prefektusától vár választ az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) arra, hogy a hivatalos román álláspont szerint „önálló, más állam-e” a Székelyföld.

Önálló állam-e a Székelyföld? A magyar prefektustól vár választ az EMSZ
2025. március 27., csütörtök

Idén is Kaszoján kezdődik az erdélyi magyar ifjúsági fesztiválok sora

Új lendülettel vágott neki a munkának az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) új vezetősége. Május 2–3-án tartják meg az erdélyi magyar ifjúsági fesztiválok „szezonnyitó” táborát.

Idén is Kaszoján kezdődik az erdélyi magyar ifjúsági fesztiválok sora
2025. március 27., csütörtök

NATO-támaszpont építéséhez kér a román kormány területet egy erdélyi megyei önkormányzattól

Egy 66 236 négyzetméteres terület átadását kéri a román kormány a Szeben megyei önkormányzattól a nagyszebeni repülőtér közelében épülő NATO katonai támogató egység számára.

NATO-támaszpont építéséhez kér a román kormány területet egy erdélyi megyei önkormányzattól
2025. március 27., csütörtök

Betörtek az újszentesi református templomba, nyomoz a rendőrség

Betörtek a nemrég teljesen felújított újszentesi református templomba csütörtökre virradó éjjel. Szűcs András Ottó, a Temesvárral szomszédos község lelkésze a Krónikának elmondta, a kamerák rögzítették, amint egy férfi kifeszített egy kis ablakot.

Betörtek az újszentesi református templomba, nyomoz a rendőrség
2025. március 27., csütörtök

Minden idők legnagyobb büdzséjét költi ebben az évben Kolozsvár

Közel egymilliárd euróból gazdálkodik ebben az évben Kolozsvár, a város költségvetését csütörtökön szavazta meg a képviselő-testület.

Minden idők legnagyobb büdzséjét költi ebben az évben Kolozsvár
2025. március 27., csütörtök

Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba

Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba a Kárpáteurópa Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. szervezésében – közölték a szervezők csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba
2025. március 27., csütörtök

Kiadós esők jönnek Erdélyben

Tizenegy megyére adott ki kiadós csapadékra vonatkozó másodfokú figyelmeztetést csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Kiadós esők jönnek Erdélyben
Kiadós esők jönnek Erdélyben
2025. március 27., csütörtök

Kiadós esők jönnek Erdélyben

2025. március 27., csütörtök

Súlyos baleset: életét vesztette mindkét kamion sofőrje (fotókkal)

Súlyos baleset történt csütörtökön hajnalban Arad megyében: két kamion egymásba rohant Glogovác határában, az ütközés nyomán mindkét tehergépkocsi sofőrje életét vesztette, az egyik nyerges vontató lángokba borult.

Súlyos baleset: életét vesztette mindkét kamion sofőrje (fotókkal)