Vágyálom. A Bocskai téri megállóra még sokáig kell várni a kolozsváriaknak
Fotó: Videófelvétel
Rendkívüli tanácsülésen magyarázkodott Emil Boc kolozsvári polgármester a helyi önkormányzati képviselők előtt hétfőn délután, miután felfüggesztette a metróvonal tervezésére és kivitelezésére kiírt versenytárgyalást. Az elöljáró szerint több elismert cég arra panaszkodott, hogy a jelenlegi árakkal nem megvalósítható a gigaprojekt, az építőanyagok drágulása miatt aktualizálni, azaz emelni kell az árakat.
2022. augusztus 22., 17:592022. augusztus 22., 17:59
2022. augusztus 22., 19:042022. augusztus 22., 19:04
Összedőlni látszik a kolozsvári metróvonal gigantikus terve, miután az önkormányzat kénytelen volt felfüggeszteni a tervezésre és kivitelezésre vonatkozó versenytárgyalást. Emil Boc polgármester rendkívüli tanácsülésen magyarázkodott a helyi önkormányzati képviselők előtt tegnap délután, hogy miért függesztette fel a tendert, melynek korábban már háromszor meghosszabbították a határidejét.
Boc szerint a cégvezetők arra hívták fel a figyelmét, hogy az elmúlt időszakban jelentősen drágultak az építőanyagok, így a metróprojekt költségvetését is aktualizálni kell. „Úgy döntöttünk, hogy időszakosan felfüggesztjük a tendert, mivel jelentős mértékben drágult az építőanyag idén. Több cég is jelezte, hogy nem vehet részt a versenytárgyaláson” – magyarázta Boc.
Fotó: Videófelvétel
„Megvan a szállításügyi minisztérium beleegyezése, hogy később folytassuk a projektet” – tette hozzá. Boc három, nagy cégektől érkezett beadvánnyal állt a helyi tanács elé; mint mondta, olyan vállalkozásokról van szó, melyek négy különböző kontinens 18 helyszínén építettek metróvonalat. Ezekben a társaságok rámutatnak: a kolozsvári metróvonal nem valósítható meg 1,3 milliárd euróból, amennyire a városháza által alkalmazott szakértők becsülték az anyagi költségeket a megvalósíthatósági tanulmányban. A büdzsé ennél nagyobb kell legyen, ugyanis az ukrajnai háború miatt az elmúlt időszakban jelentősen megdrágultak az építőanyagok.
– mondta Boc. Erre a következő időszakban kerül sor, az aktuális – a valós piaci helyzethez szabott – árakat pedig kormányhatározattal fogadják el. A polgármester szerint ezek után folytatják majd a tendert és hirdetnek nyertest. Boc szerint ez a döntés lehetővé teszi, hogy a metró továbbra is megvalósítható legyen az országos helyreállítási terv (PNRR) révén.
Emil Boc polgármester a kolozsvári metróvonal tervezett útvonalát mutatja
Fotó: Facebook/Emil Boc
„Nem mi robbantottuk ki a háborút, nem mi provokáltuk ki az áremelkedést” – magyarázkodott Boc, aki szerint a városháza végig remélte, hogy nem lesz szükség a projekt költségvetésének emelésére, azonban most mégis kénytelen a legjobb döntést hozni az ügyben.
A kolozsvári metróvonal tervezési és kivitelezési tenderének felfüggesztése már a negyedik „vészjelzés”, hogy problémás a projekt, eddig már háromszor halasztani kellett a határidőt. A legújabb határidő augusztus 22., tegnap volt. A kolozsvári városháza március 16-án írta ki a tendert a metróvonal tervezésére és kivitelezésére, az eredeti határidő május 9. volt. Ezt előbb július 8-ára napolták el, majd augusztus 22-re halasztották az illetékesek.
„Több pályázó kérésére hosszabbítottuk meg 45 nappal a pályázatok benyújtásának határidejét. Épp amiatt, hogy biztosítsuk az átláthatóságot” – mondta akkor Boc, aki szerint sokan arra panaszkodtak, hogy túl rövid az idő. Közben azt is nyomatékosította, hogy ennél tovább nem lehet napolni a határidőt, mert nem felelnének meg az Unió által megszabott ütemtervnek.
Fotó: Videófelvétel
A kolozsvári metró tervezésére és megépítésére vonatkozó kiírás március közepén jelent meg a Közbeszerzések Elektronikus Rendszerében (SEAP). A közbeszerzést Kolozsvár és Szászfenes polgármesteri hivatala közösen hirdette meg. A tavaly novemberben elfogadott megvalósíthatósági tanulmány szerint a metróvonal 21 kilométer hosszú lesz, és a főteret is érintve, kelet–nyugat irányban szeli át a várost és az agglomerációt.
A projektet a nagy infrastrukturális beruházások program, a szállítási operatív program és az országos helyreállítási terv révén EU-s forrásokból, a szállításügyi tárcától származó kormányzati forrásokból, illetve Szászfenes és Kolozsvár önkormányzatának a saját forrásaiból finanszírozzák.
Fotó: Videófelvétel
Ionel Oprea projektvezető korábban arról tájékoztatott, hogy az első, Szászfenes–Kolozsvár-metróvonal becsült összköltsége csaknem 1 milliárd 730 millió euró. Szakértők ellenben arra figyelmeztettek, hogy a kolozsvári gigaprojekt „tesztje” a közbeszerzési eljárás lesz, annak alapján derül ugyanis ki, mennyire életképes a városháza terve, hogy jelentkeznek-e komoly cégek a tervezésre-kivitelezésre.
A legtöbben attól tartanak, hogy a nagyszabású munkálatok évekig lebénítják a kolozsvári közlekedést a város legforgalmasabb pontjain, ahol nyílt felszíni fúrásokkal szándékoznak kialakítani a megállókat.
Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az eredetileg háromévesre tervezett munka kezdete után hét és fél évvel elkészülhet végre egy vasúti alagút a IV-es számú páneurópai közlekedési folyosó Arad megyei szakaszán.
Az átlagosnál melegebb idő várható húsvétra az ország régióinak többségében, még akkor is, ha változékony égboltra és viharokra is kilátás van – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Nagycsütörtökön délelőtt tartották a gyulafehérvári székesegyházban a hagyományos krizmaszentelési szentmisét, amelyen közel száz pap és számos zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.
Nagyszabású projekt keretében bővítik a közlekedési hálózatot: síneket cserélnek, autóbusz- és villamosjáratokat terjesztenek ki a külvárosokban, új villamosmegállókat telepítenek, és ötven fölé akarják emelni az új, energiahatékony villamosflotta számát.
Egy 40 kilogrammos óriási harcsát fogott a Maroson egy alsókövesi férfi. A dolog szépséghibája, hogy tiltott módszerrel akasztotta horogra az óriási példányt, ráadásul horgásztilalom idején, amiért súlyos pénzbírságot kapott.
Elmenekült az intézkedő rendőrök elől egy motoros szerda délelőtt Aradon. Az egyenruhások üldözőbe vették a motorost, akiről kiderült, hogy nincs jogosítványa.
Csalás gyanújával három Konstanca és Galac megyei fiatalembert vettek őrizetbe a Fehér megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai, ezt megelőzően házkutatást tartottak az elkövetők lakásán Konstanca megyében. A Fehér megye területén is garázdálkodó bűntársu
Az Európai Bizottság hétfői rendelete értelmében megszűnt Arad megyében a kiskérődzők pestisének terjedése ellen hozott élőállat-szállítási tilalom, így a bárány- és kecsketenyésztők értékesíthetik jószágaikat.
szóljon hozzá!