Bizonyíték a Székelyföld létezésére

Hangsúlyt kell fektetni a székely önazonosság és öntudat erősítésére, ki kell alakítani a közös fejlesztési stratégiát, és regionális fejlesztési intézetet kell létrehozni – hangzott el többek közt a Székelyföld másképp című konferencián.

Bíró Blanka

2008. november 20., 16:572008. november 20., 16:57

Főként székelyföldi politikai kérdések kerültek terítékre a tegnap lezajlott, Székelyföld másképp címmel meghirdetett konferencián Árkoson. A Kovászna és Hargita megyei önkormányzat, valamint a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet által szervezett rendezvény keretében a résztvevők megvitatták a régió közművelődési, oktatásügyi, egészségügyi problémáit, napirenden szerepelt ugyanakkor a székelyföldi romák beilleszkedésének kérdése is. Markó Béla, az RMDSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Hargita és Kovászna megyei önkormányzat együttműködése már bizonyítja a Székelyföld létezését, még a közigazgatási és területi autonómia megvalósulása előtt. „Az elmúlt években sokszor megfogalmazódott, hogy Székelyföld csak történelem és egy eszme, de erre a példás együttműködéssel rá lehet cáfolni” – fogalmazott felszólalásában Markó. A szövetségi elnök hangsúlyozta: a székely megyék közös intézményeket kell, hogy létrehozzanak, és meg kell találni a módját annak, hogy a már meglévő intézményeket közösen működtessék.  Markó ugyanakkor elmondta, az RMDSZ a modernizációt és az autonómiát tűzte ki céljául. „A modernizáció nem helyettesítheti az autonómiát, és a modernizáció miatt nem lehet halogatni az autonómiát” – magyarázta az elnök.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Árkoson nem politikusok, hanem a különböző szakterületek képviselői elemzik a lehetőségeket, vázolják a stratégiákat, a politikum csak ezek megvalósításának eszköze kell hogy legyen.

Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke szerint Székelyföldön eddig a megmaradás volt a fontos, ma már az újjászületés, az élhetőbb élet megvalósítása a cél. Mint mondta, a két önkormányzat eddig tízmillió euró értékű közös pályázatot nyújtott be, és újabb projekteken is dolgoznak. „A két megye közgyűlésének, a városok polgármestereinek jó a kapcsolata, a civil szervezeteknek, egyházaknak vannak közös programjaik, vállalkozói összefogásra is van példa, mindkét megyében működik felsőfokú oktatási intézmény, amelynek számítani lehet a kutatásaira, de ennél sokkal több területen kellene együttműködni” – hangsúlyozta Borboly, aki szerint a munkahelyteremtés, a gazdasági és humánerőforrás-fejlesztés, az erdőgazdálkodás és a turizmus területén lehet erősíteni az együttműködést.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban