2008. november 20., 16:572008. november 20., 16:57
Főként székelyföldi politikai kérdések kerültek terítékre a tegnap lezajlott, Székelyföld másképp címmel meghirdetett konferencián Árkoson. A Kovászna és Hargita megyei önkormányzat, valamint a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet által szervezett rendezvény keretében a résztvevők megvitatták a régió közművelődési, oktatásügyi, egészségügyi problémáit, napirenden szerepelt ugyanakkor a székelyföldi romák beilleszkedésének kérdése is. Markó Béla, az RMDSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Hargita és Kovászna megyei önkormányzat együttműködése már bizonyítja a Székelyföld létezését, még a közigazgatási és területi autonómia megvalósulása előtt. „Az elmúlt években sokszor megfogalmazódott, hogy Székelyföld csak történelem és egy eszme, de erre a példás együttműködéssel rá lehet cáfolni” – fogalmazott felszólalásában Markó. A szövetségi elnök hangsúlyozta: a székely megyék közös intézményeket kell, hogy létrehozzanak, és meg kell találni a módját annak, hogy a már meglévő intézményeket közösen működtessék. Markó ugyanakkor elmondta, az RMDSZ a modernizációt és az autonómiát tűzte ki céljául. „A modernizáció nem helyettesítheti az autonómiát, és a modernizáció miatt nem lehet halogatni az autonómiát” – magyarázta az elnök.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Árkoson nem politikusok, hanem a különböző szakterületek képviselői elemzik a lehetőségeket, vázolják a stratégiákat, a politikum csak ezek megvalósításának eszköze kell hogy legyen.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke szerint Székelyföldön eddig a megmaradás volt a fontos, ma már az újjászületés, az élhetőbb élet megvalósítása a cél. Mint mondta, a két önkormányzat eddig tízmillió euró értékű közös pályázatot nyújtott be, és újabb projekteken is dolgoznak. „A két megye közgyűlésének, a városok polgármestereinek jó a kapcsolata, a civil szervezeteknek, egyházaknak vannak közös programjaik, vállalkozói összefogásra is van példa, mindkét megyében működik felsőfokú oktatási intézmény, amelynek számítani lehet a kutatásaira, de ennél sokkal több területen kellene együttműködni” – hangsúlyozta Borboly, aki szerint a munkahelyteremtés, a gazdasági és humánerőforrás-fejlesztés, az erdőgazdálkodás és a turizmus területén lehet erősíteni az együttműködést.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.