2012. február 01., 08:392012. február 01., 08:39
Az ügyvezető szerint a csökkenés kis mértéke annak köszönhető, hogy míg Nagyváradon jelentősen kevesebb magyar él jelenleg, mint tíz évvel ezelőtt, a kisebb településeken sok helyütt nőtt a számuk. Váradon például 27-ről 24 százalékra esett vissza az arány, míg Nagyszalontán a korábbi 57-ről 58 százalékra növekedett, a megyére számított arány így kiegyenlítődött. Szabó szerint ez az értesülés azt mutatja, hogy a partiumi megyében lelassult a magyar népességapadás. Bihar megyében egyébként a román lakosság száma is jócskán csökkent a legutóbbi cenzus óta: csaknem 50 ezer fővel kevesebben lakják jelenleg a megyét, mint 2002-ben. A legnagyobb mértékű csökkenés a megyeszékhelyen érzékelhető: míg a legutóbbi népszámláláskor mintegy 206 ezren éltek Váradon, mára ez a szám alig éri el a 185 ezret.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.