Gergely Arnold zenetanár orgonál a bethleni református templom orgonájának megújulásáért tartott hálaadó istentiszteleten
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Hálaadó istentiszteleten áldották meg a Beszterce-Naszód megyei Bethlen református templomának a magyar kormány támogatásával restaurált orgonáját vasárnap.
2023. április 16., 15:462023. április 16., 15:46
2023. április 16., 15:482023. április 16., 15:48
A 11 ezer lakosú kisvárosban, a Bethlen grófi család észak-erdélyi ágának „ősi fészkében” az alkalomból Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke hirdette az igét. „Aki idegen földön is tudja Istent dicsérni, vallást tesz arról, hogy számára nincsen idegen föld” – fogalmazott Kató Béla a szórványhelyzetre, az elvándorlásra utalva. Emlékeztetett arra, hogy a történelem folyamán sok vita volt, van arról, hogy „kié a föld, ki volt előbb”, sok véres közdelem folyt emiatt.
Rámutatott: az orgona a közösséget is kifejezi, számos sípja van, ezekben a gyülekezet minden tagjának a hangja megszólal. „Mikor megszólal az orgona, mindannyiunk helyett és bennünk is megszólal” – mondta Kató Béla. A püspök Tompa Mihály A madár, fiaihoz című versét idézve intette a bethleni gyülekezetet: „Fiaim, csak énekeljetek!” Bányai Csaba dési református esperes arra emlékeztetett: az éneklést a reformátorok is fontosnak tartották, ezért kapott az ének központi helyet a református liturgiában.
A bethleni református templom megújult orgonája
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Magyarország kolozsvári főkonzulátusának képviseletében Simon Előd konzul elmondta: az orgona a magyar kormány támogatásával újult meg. Hozzátette, összefüggéseiben kell nézni az eseményt, hiszen míg Európa nyugati felében kiürítik a templomokat, kidobják az orgonákat, a Kárpát-medencében templomok és templomi kellékek százai újulnak meg, telnek meg élettel és töltik be funkciójukat. „Ezer bajunk és nehézség ellenére őszintén látom, hogy jó úton járunk, mert ez nemzeti és keresztény megmaradásunk helyes útja” – fogalmazott a konzul. Hozzátette, az orgona, a templom csak eszköz, nem végcél, a „lelki templom” maga a gyülekezet. Az ünnepségen a román ortodox húsvét ellenére Nicolae Moldovan polgármester is jelen volt. Arról beszélt, hogy „az ünnep lehet más, de a lényege ugyanaz”, és biztosította a jelenlévőket, hogy Bethlenben minden közösség fontos.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke áldást mond a hálaadó istentiszteleten
Fotó: MTI/Kiss Gábor
Szakács János bethleni parókus lelkész szerint a templom jelenlegi orgonája a második, Hörbiger Wilhelm orgonaépítő mester készítette. Az orgona homlokzatán szerepel az építési év, 1877, és az adományozó neve: „Az Isten dicsőségére áldozta, özv. gr. Bethlen Pálné gr. Bethlen Mária.” Szakács János emlékeztetett arra, hogy Bethlenben a múlt században négy Bethlen család élt, az adományozó a sokáig a polgármesteri hivatalnak is otthont adó Bethlen Pál-féle kastély építőjének az édesanyja volt.
Az orgona felújítását 2019-ben kezdte el Albert József kolozsvári orgonarestaurátor, és két év alatt fejezte be. Megújulása nagy dolog, mert a szakma szerint Észak-Erdélyben az orgonák 30 százaléka nem működik – fűzte hozzá a lelkész.
A bethleni református egyházközség 823 lelket számlál, a 11 ezer lakosú észak-erdélyi kisváros lakosságának mintegy tíz százaléka magyar.
Több mint 400 szálláshelyet biztosít a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a felvételire jelentkező diákok számára a kincses városi Hașdeu (Kőkert) utcai diáknegyedben működő egyetemi bentlakásokban.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének mintegy felére.
A múlt héten leégett szatmárnémeti hulladéktároló központnak nem volt tűzvédelmi engedélye, és nem is kezdeményezte ennek megszerzését; a hatóságok 50 000 lejre bírságolták meg – adta hírül szerdán az Agerpres hírügynökség.
A katonai tűzoltókat 2220 sürgősségi helyzethez riasztották az elmúlt 24 órában, az esetek 70 százalékában elsősegélynyújtásra volt szükség.
Betöltötte 100. életévét a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály úzvölgyi veterán katona.
Tehergépkocsi ütközött össze egy utasszállító kisbusszal szerda reggel Szatmár megyében, a hatóságok úgynevezett vörös beavatkozási tervet léptettek életbe.
A Vaslui megyei Pungeşti faluban bőröndbe rejtett holttest ügyében a rendőrök elfogtak Brassóban két gyanúsítottat, egy férfit és egy nőt.
Az ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni (DIICOT) főosztályának munkatársai őrizetbe vettek, a kolozsvári katonai törvényszék pedig előzetes letartóztatásba helyezett egy katonát, akit tetten értek pszichoaktív szerek forgalmazása közben.
Mint megírtuk, a román média arról számolt be, hogy hétfőn ételmérgezési tünetekkel került kórházba több mint 40 magyarországi turista Herkulesfürdőn.
A rendkívüli hőség miatt szerdán is korlátozza a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) a 12 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)