Belső népszavazásaz autonómiáról

Erdővidék - „Pontosan fel szeretnénk mérni Székelyföld önrendelkezésének támogatottságát, ezért szervezünk népszavazást Erdővidéken az autonómia ügyében” – magyarázta tegnap a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Bardoc-Miklósvár Széki vezetősége döntését Szabó Miklós. A helyi székely tanács elnöke a Krónikának elmondta, hogy a kérdésben az erdővidéki szervezet elsőként tart népszavazást a Székelyföldön.

Benkő Levente

Benkő Levente

2006. november 22., 00:002006. november 22., 00:00

„Hivatalos referendumról nem lehet szó, hiszen ilyent az alkotmányos előírások szerint csak az önkormányzatok írhatnak ki, és valahányszor megtették, a prefektúrák törvénytelennek nyilvánították a vonatkozó határozatokat – részletezte Szabó Miklós. – Ezért csak nem hivatalos, és úgynevezett belső népszavazást tarthatunk annak felmérésére, hogy Erdővidék lakossága milyen mértékben támogatja a székelyföldi területi autonómia gondolatát. Az eredmény ismeretében egyeztetünk majdani teendőinkről.” Az elnök reméli, hogy a részvételi arány meghaladja majd az 50 százalékot.
A széki vezetőtestület szombaton dönt a népszavazás részleteiről. Szabó Miklós valószínűnek tartja, hogy december 17-én tartják a referendumot, amelyen arra a kérdésre kérnek feleletet az Erdővidék 21 helységében élő 16–17 ezer választópolgártól: akarják-e a Székelyföld önrendelkezését? Arról is szombaton döntenek, hogy álló- és mozgóurnás, esetleg csak mozgóurnás szavazást tartanak-e. A népszavazás költségeit saját forrásaiból a helyi széki tanács állja, de valamennyi civil szervezettel, egyházzal, polgármesteri hivatallal és helyi RMDSZ-szervezettel is tárgyalnak a referendum népszerűsítése és megszervezése érdekében.
Erdővidéken korábban két helyi tanács fogadott el határozatot a székelyföldi önrendelkezésről szóló népszavazás kiírására. A nagybaconi és a vargyasi önkormányzat határozatait a Kovászna megyei prefektúra törvénytelennek nyilvánította, és a közigazgatási bíróságon megtámadta; ennek nyomán a döntéseket a tanácsok viszszavonták.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek

Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek
2025. június 16., hétfő

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen
2025. június 16., hétfő

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak

Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható – derült ki vasárnap este.

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak
2025. június 15., vasárnap

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál

A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál
2025. június 15., vasárnap

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet

Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet
2025. június 15., vasárnap

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen

Egyedülálló módszert próbál ki a Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata, hogy távolt tartsa a medvéket a településtől. Brassó megyében ugyanis nagyon gyakori a nagyvad felbukkanása a lakott településeken és a települések közelében.

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen
2025. június 14., szombat

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció

Továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében – nyilatkozta szombaton Parajdon Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció
2025. június 14., szombat

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra

Mága Zoltán magyarországi hegedűművész 24 tonna segélyt adományozott szombaton a háromszéki Nagyborosnyón élő árvízkárosult családoknak.

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra
2025. június 14., szombat

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt

Nagyon rossz jövőképre kell felkészülni a Kis-Küküllő mentén szakértők szerint, mivel nem lehet eltüntetni a vizekbe, altalajba bejutott brutális sómennyiséget a természetből.

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt
2025. június 14., szombat

Állami gyorssegélyt igényelhetnek év végéig a károsult parajdi vállalkozások

Igényelhetővé vált az úgynevezett „de minimis” kártérítés a Parajdon bejegyzett, vagy ott munkapontot működtető vendéglátóipari és idegenforgalmi vállalkozások számára.

Állami gyorssegélyt igényelhetnek év végéig a károsult parajdi vállalkozások