„Csúszda az ablakom alatt?!” A lakosok ellenvetése közepette fogadta el a kolozsvári tanács az élményfürdő tervét

„Csúszda az ablakom alatt?!” A lakosok ellenvetése közepette fogadta el a kolozsvári tanács az élményfürdő tervét

Zsúfolásig töltötték a kolozsvári polgármesteri hivatal tükörtermét az aquaparkot ellenzők

Fotó: Dan Bodea/Transilvania Reporter

Lakossági tiltakozás közepette fogadta el a kolozsvári önkormányzat a kincses város keleti részébe, a Békás negyedbe tervezett élményfürdő megvalósíthatósági tanulmányát és költségvetését. A sokak által várt, de többek által is bírált létesítmény terve még nem lefutott.

Krónika

2019. március 06., 10:462019. március 06., 10:46

2019. március 06., 16:082019. március 06., 16:08

A képviselő-testület keddi ülésén bemutatott tervek szerint az aquapark összköltsége mintegy 43 millió euróra rúg, és három éven belül épülne meg. A Békás és a Györgyfalvi negyedek közötti területre megálmodott létesítmény mintegy 12 hektáron terülne el, amelyből 2,2 hektárt foglalna el az élményfürdő belépővel igénybe vehető területe. Emellett egy 6,7 hektáros közpark, valamint halakat és medúzákat bemutató hatalmas akvárium kialakítása is szerepel a tanácsosok által megszavazott megvalósíthatósági tanulmányban. Egy következő szakaszban további természetbarát parkrészek kialakítását is ígérik az ország egyik legnagyobb élményfürdőjét célzó terv keretében.

A képviselő-testület ülésén megjelent mintegy félszáz lakos és civil aktivista azonban hevesen ellenezte a létesítmény megvalósítását, amely szerintük tönkreteszi a kiterjedt zöldövezetet.

Az érveiket transzparensekkel alátámasztó felszólalók szerint a fürdővendégek, különösen a csúszdázók keltette zaj ellehetetleníti majd a környéken élők életét, nem tudnak majd pihenni a nyári zsivajtól. „Egyszerűen sokkolt bennünket az aquapark létrehozásának a híre. A tervek alapján az ablakunk alatt fognak majd fürdőzni és csúszdázni, ez megengedhetetlen” – hangoztatták a környéken lakó polgárok, akik nyomatékosan kérték, hogy keressenek más helyszínt az aquapark számára.

Adrian Dohotaru, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát (USR) Kolozs megyei parlamenti képviselője az ülésen felhívta a figyelmet, hogy mindeddig háromezren írták alá az élményfürdő megépítését ellenző petíciót, amely a létesítmény helyett közpark kialakítását támogatja. A honatya aberrációnak nevezte a tervet, amelyben szerinte jóval meghaladja a törvény által megengedett szintet a beépített területek, az utak és parkolóhelyek mértéke. A politikus a zöldövezetben élő mintegy 67 madárfaj sorsa miatt is aggodalmát fejezte ki.

Galéria

A Kolozsvárra tervezett élményfürdő látványterve

Fotó: Emil Boc/Facebook

Emil Boc polgármester az ellenvetésekre úgy válaszolt, hogy nehezen sikerült a beruházás számára olyan, önkormányzati tulajdonban levő telket találni, amelynek megfelelő a felülete, nem része a környezetvédelmi övezetnek, és a kellő infrastrukturális adottságokkal – vízellátás, megközelíthetőség – is rendelkezik. Közölte, a városvezetés évek óta próbálja beazonosítani a megfelelő helyszínt a kolozsváriak által évtizedek óta várt és szorgalmazott aquapark számára, de a Szamosfalvi és Donát negyedi tervek sorra akadályokba ütköztek.

Boc azzal érvelt még, hogy az összesen 52 hektáron elterülő zöldövezetből mindössze 12-t foglal majd el az élményfürdő, amellyel szerinte nem fogják feldúlni az ökoszisztémát. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a műszaki-gazdasági paramétereket rögzítő megvalósíthatósági tanulmány elfogadása még nem jelent végleges döntést a terv gyakorlatba ültetése terén, mivel még számtalan jogi és törvényes lépést kell megtenni.

Bár az ellenzéki szociáldemokrata tanácsosok (PSD) a tanulmány szavazásra bocsátásának elhalasztását kérték, a voksolást mégis megtartották, miután a kivitelező cég képviselője elmondta: mintegy másfél száz méterrel hajlandóak elköltöztetni a csúszdákat. Az élményfürdő megvalósíthatósági tanulmányát végül jóváhagyta a képviselő-testület, amelynek RMDSZ-frakciója feltételekhez kötötte támogatását. A szövetség tanácsosai közölték: a bekötőút nyomvonala oly módon változzon, hogy a második szakaszban kialakítandó park megőrizze összefüggő jellegét, illetve helyezzék át a szabadtéri csúszdákat a lakóövezettől a lehető legtávolabb eső pontra. Az RMDSZ szerint további módosításokra akkor nyílik majd lehetőség, amikor a konkrét elképzeléseket az általános városrendezési tervhez igazítják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 20., szerda

Gyermekpornográfiával és kiskorúak megrontásával gyanúsítanak egy háromszéki rendőrt

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek szerdán egy Kovászna megyei rendőrt kiskorúakkal folytatott szexuális viszony és gyermekpornográfia gyanúja miatt.

Gyermekpornográfiával és kiskorúak megrontásával gyanúsítanak egy háromszéki rendőrt
2024. március 20., szerda

Április 11-én kezdődik a beiratkozás az előkészítő osztályba

Április 11-től május 14-ig fogadják a tanintézetek a beiskolázási kérelmeket az előkészítő osztályba történő beiratkozás első szakaszában – közölte szerdán Ligia Deca oktatási miniszter.

Április 11-én kezdődik a beiratkozás az előkészítő osztályba
2024. március 20., szerda

Külön-külön kötött választási megállapodást az RMDSZ a két kisebbik magyar párttal

Létrejött a hárompárti megállapodás az idei választási „szuperévre” az RMDSZ és „versenypártjai” között, viszont azzal a különbséggel, hogy nem a három alakulat lépett szövetségre egymással, hanem az RMDSZ külön-külön az EMSZ-szel és az MPE-vel.

Külön-külön kötött választási megállapodást az RMDSZ a két kisebbik magyar párttal
2024. március 20., szerda

Újabb oltatlan gyerek halt meg kanyaróban, több mint 800-an fertőződtek meg az elmúlt héten

Tavaly január elsejétől idén március 17-ig összesen 8845 kanyarós megbetegedést jelentettek Romániában – közölte szerdán az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Újabb oltatlan gyerek halt meg kanyaróban, több mint 800-an fertőződtek meg az elmúlt héten
2024. március 20., szerda

Kölyökkutyák megcsonkítása miatt vettek őrizetbe egy Bihar megyei férfit

Egy 47 éves biharszentandrási férfit vett őrizetbe kedden a Bihar megyei rendőrség az állatvédelmi törvény megsértése miatt – kölyökkutyák fülét és farkát vágta le a gyanú szerint.

Kölyökkutyák megcsonkítása miatt vettek őrizetbe egy Bihar megyei férfit
2024. március 20., szerda

Zajlik a munka az észak-erdélyi sztrádát az 1-es főúttal összekötő gyorsforgalmin, 2025 elejére kell elkészülnie

Jól halad a munka az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es főúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi út építőtelepén – közölte kedd este Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Zajlik a munka az észak-erdélyi sztrádát az 1-es főúttal összekötő gyorsforgalmin, 2025 elejére kell elkészülnie
2024. március 19., kedd

„Patikusbőrbe bújhatnak” a kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeum látogatói

Bárkiből gyógyszerész válhat egy napra az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum interaktív programja révén, amelyet Kolozsváron szervez március és május között minden csütörtökön.

„Patikusbőrbe bújhatnak” a kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeum látogatói
2024. március 19., kedd

Lassan újra megnyílik az égbolt Várad felett: a lengyel LOT üzemeltetné a varsói járatot, új célpontok a láthatáron

Úgy tűnik, hamarosan újra megtelik élettel a nagyváradi nemzetközi repülőtér, amely manapság újfent csak nevében nemzetközi.

Lassan újra megnyílik az égbolt Várad felett: a lengyel LOT üzemeltetné a varsói járatot, új célpontok a láthatáron
2024. március 19., kedd

Figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a postások

Kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív munkaszerződés helyett új szerződést követelő romániai postások – jelentette be kedden Mircea Bulacu.

Figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a postások
2024. március 19., kedd

Lejárt szavatosságú, egérürüléket tartalmazó ételt kaptak egy temesvári szakközépiskola diákjai

Lejárt szavatosságú, egérürüléket tartalmazó ételt kaptak egy temesvári szakiskola diákjai, a fogyasztóvédők bezáratták az étkezdét és bírságot róttak ki.

Lejárt szavatosságú, egérürüléket tartalmazó ételt kaptak egy temesvári szakközépiskola diákjai