„Csak látszatbíróság működik Romániában” – Beperelte az államot a DNA célkeresztjébe került szatmári ügyvéd

Gerényi István Péter •  Fotó: Gerényi István Péter

Gerényi István Péter

Fotó: Gerényi István Péter

Tovább hadakozik a román állammal Gerényi István Péter ismert szatmári ügyvéd, akit egy tíz évvel ezelőtti „ügy” folyományaként 2015-ben előzetes letartóztatásba, hatósági felügyelet alá helyeztek, alapfokon elítéltek, ám 2019-ben felmentették a vádak alól. A jogász – aki ezek után beperelte a román államot meghurcoltatása miatt – az elmúlt években általa megismert „igazságszolgáltatásról” beszélt lapunknak.

Zoltán Ildikó

2022. június 24., 08:462022. június 24., 08:46

Gerényi István Péter szatmári ügyvédet (képünkön) 2015-ben vette őrizetbe az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) nagyváradi kirendeltsége. A nyomozó hatóság szerint Gerényi 2012 nyarán azt ígérte két ügyfelének, hogy megvesztegetés útján előzetes letartóztatásuk megszüntetését és enyhébb büntetést eszközöl ki számukra a nagyváradi ítélőtábla bűnügyi osztályának bíráinál.

Idézet
Első fokon elítéltek 3 év 6 hónapra. Egy évig bírói felügyelet alá helyeztek. Harminc napra letartóztattak.

Ez idő alatt brassói, segesvári, nagyváradi, szebeni és bukaresti fogdákban is ültem. Nagyon megviselt, 12 kilót fogytam. Ezt az időt senki nem tudja visszaadni” – idézte fel a Krónikának az ismert szatmári ügyvéd. Elmondása szerint nagyon bonyolult az ügy. Kijelentette: „a bírákat megzsarolta a nagyváradi ügyészség”.

Véleménye szerint ellene azért indítottak „hadviselést”, mert bizonyos információk voltak a tulajdonában, amelyekhez semmi köze nem volt, amelyekről nem is akart tudni, csak elmondták neki. Gerényi István Péter szerint az egész vádat kitalálták, és már előre el volt rendezve, hogy el legyen ítélve.

Idézet
A DNA felkutatta az ügyfeleimet, és bevitte őket kihallgatásra.

Akik ellenem vallottak, őket hatszor vitték be, ameddig rávették, hogy megtegyék a feljelentést, amit ők diktáltak. Ehhez az is kellett, hogy a bírákat megzsarolják. Mikor engem bevittek az ügyészségre, rá akartak venni, hogy hamis dolgokat igazoljak. Ebben az időszakban a DNA nagyon magas pozícióban volt, aztán letörték a szarvukat. Ez egy belső harc, és az országban csak látszatbíróság van” – szögezte le Gerényi István Péter.

Képünk illusztráció •  Fotó: Pixabay.com Galéria

Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay.com

A bukaresti legfelsőbb bíróság 2019-ben felmentette a vádak alól, miután az ügyfelek bevallották, hogy az általuk tett feljelentés hamis volt, „az ügyészség vette rá őket”. Ezt követően Gerényi István Péter beperelte a román államot, és kártérítést követelt.

Idézet
Több mindent kértem, és kártérítést azért, amit elveszítettem a megcsappant kliensszám miatt, illetve amit elköltöttem ügyvédre, utazásokra.

Azt akarom, hogy tisztára mossák a nevem, és kifizessék a kártérítést. Egy normális országban, ha az állam emberei, képviselői hibáznak, vállalják a felelősséget, és felajánlanak bizonyos kártérítést. Romániában senkinek nem ajánlanak fel, sőt még pereskedni is kell velük” – panaszolta az ügyvéd.

„Jelenleg is folyik a per. Az államot a román pénzügyminisztérium képviseli: szerintük nem történt semmi illegális. Ebben az országban senki nem vállalja a felelősséget” – hangsúlyozta Gerényi István Péter. Hozzátette, számtalan hasonló helyzet van: „az ártatlanok bent vannak a börtönben, a bűnösök pedig szabadlábon”.

A szatmári ügyvéd arról is beszámolt, hogy az élete teljesen megváltozott, rágalmazó cikkek jelentek meg róla, miután pedig felmentették, a sajtó egy része úgy tüntette fel, mintha bűnös lenne.

Szerencséjére ügyvédi tevékenységét a mai napig folytatja, bár nehéz volt a visszatérés. Nem tudja, miként alakult volna az élete, ha ez az egész nem történik meg, de elmondása szerint nagyon szereti ezt a hivatást – jogászcsaládból származik, nagyapja és édesapja is ügyvéd volt, ez az örökség, amit továbbvisz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon

Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon
2025. július 12., szombat

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban

Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban
2025. július 12., szombat

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől