„Azért nem jó gyereknek lenni, mert nem lehet szakállunk” – Kolozsvári és udvarhelyi elemisták a gyermek- és felnőttkorról

Gondtalan évek. Június elsején ünneplik a világ számos országában a nemzetközi gyermeknapot •  Fotó: Facebook/Szent László Egyesület

Gondtalan évek. Június elsején ünneplik a világ számos országában a nemzetközi gyermeknapot

Fotó: Facebook/Szent László Egyesület

Többek közt azért jó gyereknek lenni, mert felhőtlenül játszhatnak, nem kell dolgozniuk, mint a felnőtteknek, és nem utolsósorban bújócskázáskor kis helyen el lehet rejtőzni – többek közt ezt mondták el elsősök és másodikosok a Krónika gyermeknapi megkeresésére. A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium II. B. osztályába járó, 9 éves gyerekek – Bárdos Réka tanítványai –, valamint a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola 7 éves elsősei – Mihály Gyopár Henrietta diákjai – válaszoltak kérdéseinkre.

Kiss Judit

2023. június 01., 09:492023. június 01., 09:49

Gyermeknap apropóján elsős és másodikos gyerekeket kérdeztünk arról, mit szeretnek, illetve mit nem szeretnek a gyermekkorban. A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium II. B. osztályába járó, 9 éves gyerekek – Bárdos Réka tanítványai –, valamint a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola 7 éves elsősei – Mihály Gyopár Henrietta diákjai – számos lényeges, a felnőttek számára elgondolkoztató választ is adtak.

A kolozsvári másodikosok közül sokan hasonlították össze a gyermekkort a felnőttkorral: a 9 évesek azt érzékelik, hogy a szülőknek bizony sokat kell dolgozniuk, sok kötelességnek kell eleget tenniük, míg ők, a gyerekek szabadon játszhatnak.

De természetesen nem csak ez a gyermekkor előnye, hiszen sok elemista megfogalmazza, hogy hálás a felnőttek gondoskodásáért. Ugyanakkor ennek a korszaknak a 9 évesek szerint szerint vannak hátulütői is: többek közt az, hogy a szülők, a felnőttek „mindig mindenben határokat szabnak”, és nem engedik őket sokat „képernyőzni”.

K. Péter kissé más oldalról is megközelíti a kérdést: úgy fogalmazott, azért jó gyereknek lenni, mert ha segítségre van szükséged, ott vannak a felnőttek és segítenek.

„Viszont azért nem jó gyereknek lenni, mert ha úgy gondolod, hogy tudnál valami »nagyobb« döntést meghozni, ami jobb lenne neked, gyerekként ez a lehetőség nem adatik meg” – fogalmazta meg Péter.

„Gyerekként többet tudsz játszani, mint a szülők”

N. Áron úgy látja, azért jó gyereknek lenni, mert „többet tudsz játszani, mint a szülők”. Osztálytársa, Albert kiemelte, milyen előnyét és hátrányát érzi a gyermekkornak. „Azért nem jó gyereknek lenni, mert mindent a szülők mondanak meg,

Idézet
viszont azért is jó gyereknek lenni, mert sok helyen tizennyolc év alattiaknak ingyen van a belépő” – válaszolta kérdésünkre Albert.

R. Sára úgy fogalmazott, azért szeret gyerek lenni, mert a szülei figyelnek rá, sok mindenben segítenek neki.

•  Fotó: Lőrincz Csaba Galéria

Fotó: Lőrincz Csaba

„Az is jó a gyerekkorban, hogy nem kell munkába járni és lehet sokat aludni. Viszont azért nem szeretek gyerek lenni, mert a felnőtteknek sokkal több mindent szabad megtenni, mint a gyerekeknek. Ha egész életemben gyerek lehetnék, minden nap délig aludnék és minden nap játszanék” – fogalmazott R. Sára. A másodikos kislány öccse, az öt éves R. Zaki is válaszolt kérdésünkre: azt emelte ki,

Idézet
azért szeret gyerek lenni, mert sokat játszhat, kirándulhat a szüleivel, viszont nehezményezi, hogy nem nézhet bármikor mesét, amikor akar, és nem csinálhatja mindig azt, amit szeretne.

„Ha egész életemben gyerek lehetnék, minden nap legóznék” – mondta az ötéves kisfiú. A másodikos Ö. Dóra szerint azért jó gyereknek lenni, mert gyerekekkel lehet barátkozni és együtt játszani, az viszont már kevésbé kellemes, hogy a szülők összeszidják, ha rosszat tesz.

„Valamikor át kell éld a szúrós ruhákat”

Szintén a gyermeklét nehézségei közé sorolja a szabályok betartását S. Bíborka. A 9 éves kislány azt mondta, azért nem jó gyereknek lenni, mert nem mindig csinálhatod azt, amit akarsz, mert fel kell ébredned korán, hogy iskolába menj, és az se jó, hogy amikor összeveszel a társaiddal, az neked is rosszul esik és nekik is. „Azt sem szeretem, hogy egy gyerek nem hívhatja el játszani minden nap a barátját, és hogy valamikor át kell éld a szúrós ruhákat” – mondta Bíborka. Hozzátette azonban, hogy természetesen előnyei is vannak a gyerekkornak.

Idézet
„Az jó, hogy vannak szüleink és gondoskodnak rólunk, így nem kell gondoskodnunk a pénzről, az is jó, hogy vannak testvéreink és hogy játszhatunk a játékokkal” – mondta Bíborka.

Hasonlóképpen látja a világ dolgait a szintén 9 éves L. Balázs, aki pontosan megfogalmazta: azért jó gyereknek lenni, mert nem kell munkába menni és mert gondtalan az élet. Balázs kissé váratlan választ is adott kérdésünkre, hogy mi nem jó a gyereklétben. „Az, hogy mindig a szülők döntenek el mindent, és az is, hogy nem lehet szakállunk” – tette hozzá Balázs. Osztálytársa, Erik is pontosan látja a gyermekkor és felnőttkor közti lényeges különbségeket. “Azért jó gyereknek lenni, mert több szabadnapunk van, mint a felnőtteknek. És azért nem jó gyereknek lenni, mert a szülők majdnem mindenre azt mondják: nem szabad” – mondta Erik. V. Marci hasonlóképpen vélekedik: nehezményezi, hogy a felnőttek állandóan parancsolnak a gyerekeknek.

Idézet
„És az is rossz, hogy folyton elfogy a zsebpénzünk, viszont az jó, hogy nem kell munkába menni és sok dolgot megvesznek nekünk” – zárta pozitívan a mérleget Marci.

Osztálytársa, P. Balázs úgy látja, azért jó gyermeknek lenni, mert nem szükséges dolgozni és sokat lehet játszani. B. Örs nagyon gyakorlatias szempontot is felvillantott, ami talán eszükbe sem jutna a felnőtteknek. Azt emelte ki, hogy azért jó gyereknek lenni, mert bújócskázásnál kisebb helyekben könnyebben el lehet bújni. „Azért is jó, mert arra költheted a zsebpénzed, amire akarod, nem pedig arra, amire kell – ahogy a felnőtteknél van” – mondta Örs, hozzáfűzve, elégedetlen viszont azzal, hogy nem nézheti sokat a képernyőt.

Akad gyerek, aki örül, ha segíthet a szüleinek

A székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola elsősei közül is többen válaszoltak megkeresésünkre, ők is lényeges szempontokat fogalmaztak meg a gyermekkor és felnőttkor közti különbségekről. Úgy tűnik, a 7 évesek korukhoz képest éretten látják a világ fontos dolgait.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Ádám azt mondta, azért jó gyereknek lenni, mert a gyerekeknek sok idejük van játszani, nem úgy, mint a felnőtteknek.

„Azért jó gyereknek lenni, mert sokat játszhatok a játékaimmal, a barátaimmal, a szüleimmel” – fogalmazta meg Anna. Olyan gyerek is akad, aki örül, hogy segíthet a szüleinek. Koppány jónak tartja, hogy sok érdekességet tanulhat az iskolában. „Az is jó, hogy a kicsi segédjük lehetek a szüleimnek, amikor megkérnek, hogy segítsek valamiben” – fogalmazott a kisfiú. Orsolya vegyes érzéseit fogalmazta meg a gyermekkorral kapcsolatban.

Idézet
„Jó gyereknek lenni, mert sokat játszhatok, de már várom, hogy megnőjek, mert én is olyan akarok lenni, mint anya” – mondta a kislány.

Viktória is élesen látja a gyermek- és felnőttkor közti egyik leglényegesebb különbséget. „Én azért szeretek gyerek lenni, mert nincs olyan sok dolgom, mint anyunak, apunak, és mert sokat játszhatok a testvéremmel” – mondta Viktória.

korábban írtuk

Gyermeknapi Pitypangok – Kiss Bora marosvásárhelyi színművész rajzaiból nyílik kiállítás
Gyermeknapi Pitypangok – Kiss Bora marosvásárhelyi színművész rajzaiból nyílik kiállítás

Kiss Borának, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata színművészének rajzaiból nyílik kiállítás Vásárhelyen június 1-jén.

korábban írtuk

Június 1-jén és 2-án is ingyenes gyermeknapi rendezvényekre várják a kolozsváriak apraját-nagyját
Június 1-jén és 2-án is ingyenes gyermeknapi rendezvényekre várják a kolozsváriak apraját-nagyját

Gyermeknapi ünneplésre hívják a kolozsváriak apraja-nagyját a Barangolás meseországban szervezői idén is – közölte a Puck bábszínház.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is

Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont
2025. augusztus 01., péntek

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között

Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között
2025. augusztus 01., péntek

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére
2025. augusztus 01., péntek

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt

Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt
2025. július 31., csütörtök

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata

Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata
2025. július 31., csütörtök

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát

Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát