Barki szombati csíkszeredaielőadásában kitért arra, hogy az ügyészségieljárás több alapvető emberi jogot sért:egyrészt a véleménynyilvánításszabadságát, amelyet az Európai EmberjogiEgyezmény 10. cikkelye szavatol. Ezenkívül sértiaz önrendelkezési jogot, amelyet a Polgári éspolitikai jogok nemzetközi egyezségokmányánakelső cikkelye biztosít. „A belső népszavazásoncsupán véleményt kértek a lakosságtól,ez pedig semmilyen formában nem lehet büntetendőcselekmény” – fejtette ki Barki. Hozzátette, azegyezségokmányt Románia is aláírta,és köteles betartani. A jogász hangsúlyozta,ha a főügyészség tényleges eljárástkezdeményez, az érintett szervezetek a Strasbourgbanszékelő Európai Emberjogi Bírósághoz,illetve az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához fordulhatnak.
Eva Maria Barki elismerően szóltaz autonómia-népszavazásról, kifogásoltaazonban, hogy az akció során csupán azönrendelkezés egyetlen vetületét vizsgáltákmeg. „Az autonómia csak egy része az önrendelkezésijognak. Ha objektív képet szeretnénk arrólkapni, hogy mit akar a székely nép, akkor azönrendelkezési palettáról ki kellválasztani valamennyi erre irányuló kérdést”– vetette fel Barki. A jogász szerint ezek a kérdésekarra vonatkoznak, hogy maradjon minden úgy, ahogy most van,vagy legyen a Székelyföldnek autonóm státusa,illetve akarnak-e a székelyek csatlakozni Magyarországhoz,vagy legyen független Székelyföld, esetleg legyenautonóm Székelyföld egy független Erdélyben.Kiemelte, mindezt tisztázni kell függetlenül attól,hogy politikailag mit képviselnek, vagy mit tudnak kiharcolnia különféle szervezetek. Kifejtette, azönrendelkezési jog csak úgy érvényesíthető,ha tömegbázison alapul. „A nép akarata a döntő,és nem a politikai pártoké, a pártnakpedig kötelessége érvényesíteni anépakaratot, tárgyalás, lobbi, nyomásgyakorlásútján” – fogalmazta meg a jogász. Barkielmondta, az önrendelkezés nem pártpolitikaikérdés, hanem közös ügy, amihezöszszefogás és konszenzus szükséges.„Elengedhetetlen az anyaország támogatása.Magyarország még mindig nem tölti be védőhatalmikötelezettségét, mert nem viszi az önrendelkezésügyét a nemzetközi fórumok elé” –hangsúlyozta Barki, aki kifejtette, hogy előbb Budapestre,majd Bukarestre kell nyomást gyakorolniuk az önrendelkezésértharcolóknak.
J. A.
Nemkívánatos ügyvédnő
Eva Maria Barkit kétszernyilvánították nemkívánatosszeméllyé a román hatóságok,összesen hat évre. A nemzetközi jogászelőször 1994 októberétől 1997 októberéig,majd 1998 októberétől 2000 októberéigvolt persona non grata az országban. A nemkívánatossányilvánítás oka a jogásznak a Romániaalkotmányában is megfogalmazott szuverenitástsértő nyilatkozatai voltak. Barki ugyanis támogatja aterületi autonómia, valamint Romániaföderalizálásának ügyét.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.