Báloztak a kastélyért

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Szatmár megye – Művelődési központtá alakul a Dégenfeldek hadadi nyári lakja. Oktatási és művelődési központot létesít a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Szatmár megyében, a hadadi Dégenfeld-kastélyban. A grófi család hajdani nyári lakának használati jogát Dégenfeld Pál engedte át 39 évre a református egyháznak, miután tavaly visszakapta az épületet. A 200 éves kastélyban tervezett felújítási munkálatok költségeinek fedezésére az elmúlt hétvégén jótékonysági bált szervezett az egyházkerület.

Gazda Árpád

2007. május 02., 00:002007. május 02., 00:00

A rendezvényen közel kétszázan jelentek meg, és a beléptidíjakból, valamint a közel 30 képzőművészeti alkotás árverezéséből több mint 6 ezer lej gyűlt össze a Dégenfeld Oktatási és Művelődési Központ javára. „Nagyon elégedettek vagyunk a bevétellel. Az összegből belső felújítási munkálatokat fogunk végezni” – mondta el Kurta-Tőtös Beáta, az intézmény igazgatója.

Az oktatási és művelődési központban egyébként már el is kezdődött az első tevékenység: jelenleg kőművestanfolyamnak ad otthont az épület, idén pedig két tábort is szerveznek. Az egyházkerület ugyanakkor két termet bocsátott a hadadi református gyülekezet rendelkezésére, itt tartják az istentiszteleteket, valamint az imaórákat. A község temploma ugyanis 1991-ben földcsuszamlások következtében súlyosan megrongálódott, tavaly pedig összedőlt az imaterem.

A hadadi immár a harmadik magyar oktatási és művelődési központ, amelyet a királyhágómelléki egyházkerületben alapítanak – a nagyváradi Sulyok Istvánról, illetve a Lorántffy Zsuzsannáról elnevezett intézetek mellett –, és még idén létrehoznak egy negyediket a Szatmár megyei Krasznamihályfalván. Ez utóbbit szintén egy Dégenfeld örökös, Dégenfeld Sándor jóvoltából alapíthatják meg, aki a köz javára ajánlotta fel a faluban nemrég visszakapott ingatlanját. „A Dégenfeld család azon igazi erdélyi arisztokráciához tartozik, akik számára a nemesi származás nemcsak rangot, hanem elkötelezettséget, hivatástudatot is jelentett. Ezért hoznak áldozatokat a közösség érdekében – hangoztatta Tőkés László királyhágómelléki református püspök a jótékonysági bált megnyitó köszöntőbeszédében. – A nemesi réteg felszámolásával eltűnt az a gazdasági elit, amely közcélokra adakozhatna. Az újgazdagok többségében még nem alakult ki az a lelkület, ami hajdanán az arisztokráciát jellemezte. Ezért nagyon keveset áldoznak a nemzeti önazonosságunk megőrzését célzó tevékenységekre” – tette hozzá a püspök.

Babos Krisztina

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét

Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét
2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán